Kultúr-DonQuijote

Kultúrgerilla, punk szabadsághős, hagyományszerető provokatőr. Békés forradalmár, szelíd felforgató, aki rendületlenül hisz a jóság, a szeretet és az őszinteség erejében.

 

A stúdiód falán egy meghackelt Petőfi-kép lóg. Mindig érdekelt, milyen lett volna Petőfi 40 évesen, és valahogy olyannak képzelem, amilyen te vagy. Olyasvalakinek, aki ha valamelyest le is csendesedett, belül ég a láng.

 

Petőfi, ha megéri a negyvenet, Széchenyi lett volna. Minden „csak” bátorság kérdése. Bátorság kell ahhoz is, hogy reggel belenézz a tükörbe, hogy végiggondold, ki vagy és mit teszel. Hogy be merd vallani a félelmeidet. Én a mai napig izgulok egy előadás, egy interjú előtt. Van bennem egyfajta hol jóleső, hol fájdalmas valóságkeresés: biztos, hogy nekem kell ezt elmondani? Biztos, hogy kíváncsiak rá? Biztos, hogy értik, amit gondolok? Ez a félelmekkel teli bátorság idővel mást is feltételez: őszinteséget, a lemondás képességét, a képességet arra, hogy örüljünk annak, ami van. Közhelyek, de minduntalan végig kell gondolnom, hogy megőrizzem a szabadságom, hogy tudjak nemet mondani, hogy ki tudjam vonni magam a fogyasztói mechanizmusok alól. Tíz éve hoztuk létre a Kultúrpart

NOVÁK PÉTER

„Nem kell mindig pezsegni. Előfordul, hogy fejest ugrom a celebmedencébe a jókedv, az egóm kedvéért, de utána ki kell tudni szállni!”

tartalomgyártó vállalkozást, amely a saját útját járja, ekképpen találva rá közönségére. Bár kevesebbet keresünk ezzel, de függetlenek tudunk maradni; jelzem, engem a pénz amúgy is kifejezetten lassít. 

 

 

Nem kell mindig pezsegni. Előfordul, hogy fejest ugrom a celebmedencébe a jókedv, az egóm kedvéért, de utána ki kell tudni szállni! Legalábbis nekem. Elfogadom, hogy van, aki egy életen át a fényben kíván fürdőzni, de más is fogadja el tőlem a távolságtartást. A Kultúrpart miliője, ahol a társaimmal dolgozunk, kiszakadás a verkliből. A felismeréshez amúgy nem kellett krízishelyzet, egyszerűen a morál és a tapasztalat vezetett rá, hogy a személyiségemnek mi áll jól, miben tudok kiteljesedni. Őszintének lenni magunkkal egy életen keresztül a vártnál nehezebb feladat, nem árt a stimuláció. Én sem számítottam rá, de napi szintű trenírozást igényel.

 

A verkliből való kiszakadás, a pénzt és hírnevet hajhászó közegtől való távolságtartás nem jelent elszigetelődést? Ami itt körülvesz téged, az mégiscsak egy sziget.

 

A sziget nem feltétlenül baj, és a távolságtartás sem jelenti azt, hogy elutasítok embereket. Az elfogadás: befogadás, megértés, empátia. Nem vonultam ki, nem emeltem falakat magam köré. Nem keresem a lehetőséget, de ha egy adott projekt vagy gondolat megkívánja, akkor sok minden belefér, és nyilván van, ami sehogyan sem. Együtt rezegni a korszellemmel, érezni a most hatalmát, ritmusát, az a fontos! Akármi történik − és maradjunk a „pénz, paripa, fegyver” csillogásánál −, gondoljunk erről bármit is, végül úgyis a lelkiismeret marad. Egyszer majd, kilépve a létezésből, akármennyire szeretnek, akárhányan vannak körülötted, mégiscsak szemlesütve szembesülsz önmagaddal. Nincs az a kézzel fogható, elérhető matéria, amely ezt a meghatározó pillanatot kompenzálni tudná.

 

Fotó: Tóth Milán 

 

Fotó Design: Lindner Ági

 

A teljes cikk a La femme 2017. nyári számában olvasható.