Egy csodálatos nő ragyogása

Február 2-án került a hazai mozikba a Vaslady című film (rendezte Phyllida Lloyd), amelyből Margaret Thatcher életének fontos mozzanatait ismerhetjük meg egy kicsit másként, mint ahogy az a történelemkönyvekben írva vagyon. A cselekmény szövése leginkább az Iris – Egy csodálatos női elme (2001) című filmet juttathatja eszünkbe, és nem mellesleg maga a történet is nagyon hasonló: egy idős hölgy, akit hajdan nagyként, sőt a legnagyobbak egyikeként tartottak számon a maga területén, kezdi elveszíteni realitásérzékét. A sikeres, olykor boldog, olykor keserű múlt képei elevenednek meg egy-egy emléktöredék formájában. Meryl Streep és Jim Broadbent, a férjeként igazán szeretnivaló párost alkot a filmben. Ha számba vesszük, hogy Streepet 2012-ben Golden Globe-díjjal jutalmazták ezért az alakításáért (legjobb színésznő; drámai kategória), és emellett felidézzük, hogy Broadbent rendszerint milyen fantasztikusan hozza a ráosztott karaktereket, nem is marad kérdés, hogy meg kell-e nézni a filmet.

Ha ma egy angliai kisvárosban megszületik egy kislány, nagy valószínűséggel senkinek sem az jut eszébe, hogy Nagy-Britannia leendő miniszterelnöke gőgicsél a mama karjában. Ha a lány felcseperedve ilyen babérokra tör, egész biztos, hogy véget nem érő nemi és társadalmi előítéletek szegélyezik az útját.
Ha még ma is ez a helyzet, belegondolni is fárasztó, mennyi gáncsoskodást és próbatételt kellett kiállnia egy politikai karriert választó nőnek a 70-es években. A film a Thatcher származásából és neméből adódó nehézségeket rendkívül jó arányban hozza: van rajta hangsúly, hiszen ezt igazán nem lehet szó nélkül hagyni, azonban a feszültség fel is oldódik a nő karakterében. A szovjetek által Vasladynek keresztelt asszony jelleme, politikai karaktere valóban ellentmondást nem tűrő, megkapóan magabiztos – ezért tud szilárd maradni az ellenséges férfiak politikai közegében, azonban ugyanez a vasakarat okozza majd több mint 10 évig tartó miniszterelnöki karrierje végét is. Nagy-Britanniában előtte és (ez ideig) utána sem foglalta el nő a miniszterelnöki széket.

A fenséges Meryl Streep

Már az egyik első filmje, az 1979-es Kramer kontra Kramer után besöpört egy Oscar- és egy Golden Globe- – legjobb női mellékszereplő – díjat. (Pedig a szintén nagyszerű Dustin Hoffmann mellett nem lehetett könnyű kitűnni a másik Kramert alakítva.) Streep sikere azóta töretlennek mondható, hiszen ragyogó alakításával és királynői kisugárzásával még az olyan kissé semmitmondó történeteket is feledhetetlenné teszi, mint amilyen Az ördög Pradát visel volt 2007-ben.
A Vasladyben sincs ez másként: az idén 63. életévét betöltő színésznő elragadóan hozza a bájos, férje emlékétől elszakadni képtelen hölgyet csakúgy, mint az évtizedekkel fiatalabb, keménykezű és ellentmondást nem tűrő miniszterelnököt. Ezenkívül azt is bebizonyítja, hogy van abban a mára közhellyé kopott mondásban valami, hogy a szépség belülről fakad, hiszen Streep 20, 40, 60 és – ahogy most a filmből kiderül – nyolcvanegynéhány évesen is ugyanolyan gyönyörű. Minden bizonnyal még ma is az egyik legragyogóbb hollywoodi színésznő, aki úgy tartja évtizedek óta ezt a megtisztelő pozíciót, hogy közben soha nem olvadt be a vörös szőnyeg tucatszépségei közé.

A kedves Jim Broadbent

A „Másik”, aki mellett ez után a film után már nem lehet szó nélkül elmenni. Broadbent valóban mindig a „másik”: a 62 éves színész ugyanis mellékszerepeiben hozott kitűnő alakításairól lett, vagy inkább lehetne híres. A magyar közönség olyan sikerfilmekben láthatta, mint a kétrészes Bridget Jones (Bridget apja), a már említett Iris – Egy csodálatos női elme (a ragyogóan tehetséges tudósnő férje), valamint a Harry Potter és a félvér herceg (a Roxfort iskola egyik tanára). Az Irisban nyújtott alakításáért 2002-ben Golden Globe- és Oscar- – legjobb férfi mellékszereplő – díjakkal jutalmazták.
A Vasladyért 2012-ben BAFTA-jelölést kapott mint a lehetséges legjobb férfi mellékszereplő. Elnézve a filmben hozott karaktert, nem csoda, hogy Mrs. Thatcher nem kíván megválni megboldogult férje mindennapi jelenlététől. Az intelligens, támogató és mindig jókedvű karakternél jobb férjet egyik miniszterelnök sem kívánhatna magának.
Broadbent jellegzetesen alakítja a rá osztott karaktereket, van benne valami, ami egyáltalán nem hollywoodi, és ez általában nagyon jót tesz a filmeknek. Nem véletlen, hogy a brit színész nem is igen látható klasszikus amerikai filmekben, sokkal inkább a hazájában kínálkozó lehetőségeket ragadta meg – vagy talán csak ezekben került jobban előtérbe.
Kedves, már-már bájos megjelenéséhez méltó mellékszerepei mindig oldanak a filmek feszültségén: hol mókázó, mint egy huncut kölyök, hol édesen házsártos, hol csak imádnivalóan letört, mint egy megdorgált kiskutya. Itt az ideje, hogy felkerüljön kedvenc filmszínészeink listájára!