"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Tragikus múlt, kísérteties jelen

Salem. Egy város, amelyet a híres amerikai boszorkányperek tettek ismertté, és amely minden év októberében ijesztő halloweeni játszótérré alakul át.

Valószínűleg mindenki hallotta már valamilyen formában Salem nevét, ha máshonnan nem is, a salemi boszorkányperek kapcsán biztosan ismerősen cseng. A kísérteties múltú tengerparti város Massachusetts állam északkeleti részén, Bostontól 24 kilométerre fekszik. A település a gyarmati időszakban fontos kereskedelmi és stratégia pont volt, így jelentősége olykor még Massachusetts fővárosáét, Bostonét is túlszárnyalta.

 

Bár a terület 1626-ban került a britek kezére, a puritán közösség nagy része csak 1630-ban érkezett meg a Massachusetts-öböl partjaira. A város eredetileg Naumkeag nevű indián település volt, mely kiváló elhelyezkedése miatt tökéletes helyszínnek bizonyult a telepesek számára új életük megkezdéséhez.

 

A puritánok, a protestáns reformáció hívei az anglikán egyház – nézeteik szerint – erkölcsileg korrupt és hamis volta, valamint a katolikus befolyás miatt hagyták el Angliát, és a vallási nézeteik szabad gyakorlásának reményében indultak útnak Amerikába. Az új lehetőségek azonban egyben új nehézségekkel jártak együtt, így a telepeseknek fogva számos kihívással kellett szembenézniük, a kimerülő tartalékoktól a különböző betegségeken át az őslakosok fenyegető közelségéig. Az állandó félelem, a lelkipásztorok prédikációi, a vallásos áhítat, a szórakozási lehetőségek hiánya és a puritánok szigorú szabályaiból fakadó feszültségek végül mind hozzájárultak a salemi boszorkányperekként ismert 17. századi hisztériahullámhoz.

 

 

A tragikus eseménysorozat 1692-ben vette kezdetét, amikor a 9 éves Elizabeth Parrist (Samuel Parris tiszteletes lánya) és a 11 éves Abigail Williamst hirtelen hisztérikus rohamok kezdték gyötörni. Miután a helyi orvosok nem találtak magyarázatot a jelenségre, egyikük arra a következtetésre jutott, hogy a lányokat nagy valószínűséggel elátkozták. A „rontás” aztán más fiatal lányokat is elért, akik végül egymás után nevezték meg a „bűnösöket”. Február második felében három nő ellen elfogatási parancsot adtak ki, akiket a lányok a helyiek unszolására boszorkánysággal vádoltak meg. A bírósági tárgyaláson ketten tagadták a vádakat, egy Tituba nevű Karib-szigeteki rabszolga azonban bevallotta bűneit, és annak reményében, hogy informátori segítségéért cserébe felmentést kap, további „tettestársakat” nevezett meg. A hisztéria egyre csak terjedt a közösségben, és végül Massachusetts más településeire is eljutott.

 

Azokat, akik nem voltak hajlandók bűnbánatot tanúsítani, akasztás általi halálbüntetésre ítélték, azokat pedig, akik mégis vallottak, kitaszította a közösség, így előbb-utóbb el kellett hagyniuk Salemet. Az 1692-től 1693 januárjáig tartó boszorkányperek alkalmával sokan a börtönben lelték halálukat, 19 embert felakasztottak, egy férfit pedig halálra kínoztak. A boszorkánypereknek végül William Phips kormányzó vetett véget.

 

Az eseményekre mára többféle magyarázat született. A gyerekek viselkedését utólag sokan csupán puszta figyelemfelkeltésnek tulajdonították, de az indiánok okozta stressz, a természetfelettibe vetett vak hit és persze a bosszú egyaránt szerepet játszhatott benne. A Science magazin 1976-os számában kutatók arra jutottak, hogy a rejtélyes tüneteket a rozsban, búzában és gabonafélékben időnként előforduló mérgező gombaféle is előidézhette.

 

Boszorkányos látnivalók


Azóta a tragédia egybeolvadt a város nevével, és a boszorkányperekkel kapcsolatos salemi nevezetességek népszerű turistalátványossággá váltak. Kísérteties hírnevének köszönhetően Salemet nemcsak a természetfeletti rajongói és a történelemkedvelők látogatják előszeretettel, de ironikus módon a település az egyik legkedveltebb gyülekezőhelye a ma „praktizáló” amerikai boszorkányoknak, vagyis a wicca nevű újpogány vallás követőinek is.   

 

 

Salemben egy földre felfestett piros turistavonal vezet végig a nevezetességek során, így szinte lehetetlen eltévednünk. Az egyik legismertebb turisztikai attrakció az úgynevezett Witch House, az egyetlen olyan ma álló épület, amely közvetlenül a boszorkányperekhez köthető. A ház 1642-ben épült, és Jonathan Corwin, a salemi boszorkányperekben tevékeny szerepet vállaló bíró otthona volt. A ma múzeumként üzemelő Witch House-ban betekintést nyerhetünk a 17. századi puritánok életébe, és megismerhetjük a Corwin szerepét az 1692-es eseményekben.

 

Aki szeretné leróni tiszteletét a salemi tragédia áldozatai előtt, érdemes felkeresnie a Salem Witch Trial Memorial emlékművet. Az itt található 17. századból származó sírkövek mindegyikén egy-egy elhunyt neve szerepel, mellé pedig a kivégzés módját és az áldozatok utolsó szavait is felvésték.

 

 

A boszorkányokkal és boszorkányperekkel kapcsolatban pedig még többet megtudhatunk, ha ellátogatunk a Salem Witch Museumba, vagy a Witch Dungeon Museumba, ahol látványos effektek és drámai díszletek között a szemünk előtt kel életre a 17. század e sötét időszaka. 

 

Egy csipetnyi történelem


Persze a város nem csak a természetfeletti és a 17. századi sötét események iránt érdeklődőknek tartogat látnivalókat. Salem egykoron virágzó tengerészeti központ volt, ahova a kereskedők távoli tájakon tett kalandozásaik után értékes portékákkal tértek haza. Ezek a kincsek később a lenyűgöző gyűjteménnyel rendelkező Peabody Essex Múzeumban kaptak helyet, ahol ma a New England-i történelmi emlékek éppúgy megtalálhatók, mint a kínai, japán, koreai, indiai, afrikai, észak-amerikai és csendes-óceáni szigetekről származó remekművek is. A Peabody-komplexum részeként számos műemlék is nyitva áll a látogatók előtt, beleértve a 17. században épült John Ward-házat és a 18. században épült Crowninshield–Bentley-házat is.

 

Akit vonzanak a korabeli épületek, annak a híres House of the Seven Gablest sem érdemes kihagynia! Az 1668-ban épült gyarmati stílusú ház Nathaniel Hawthorne 1851-es regényének köszönheti hírnevét. Az ismert amerikai író 1845 és 1849-es salemi tartózkodása alatt rendszeres látogatója volt az épületnek, ami végül nagy hatást gyakorolt A hétormú ház című legendás munkájára is. Az elátkozott Pyncheon család története tulajdonképpen Hawthorne saját felmenőiről szól. A regényt sokan az író egyfajta vezeklésének tartják, aki úgy vélte, családjukat nemzedékről nemzedékre átok sújtotta dédapjának salemi boszorkányperekben elkövetett bűneiért.

 

Az ház 1910 óta múzeum. A látogatók ma az eredeti 17. századi formájában helyreállított épületben belehelyezkedhetnek a regény különleges világába, és betekintést nyerhetnek az egykori lakók, valamint a Hawthorne család nem mindennapi életébe.  

 

 

Halloween Salemben


A boszorkányok és a puritán történelmi emlékek mellett Salem még egy dologról híres: a kísérteties múltat tekintve nem meglepő, hogy ma Salem ad otthont Amerika egyik legnagyobb halloweeni fesztiváljának.

 

Az októberben megrendezett Haunted Happenings nevű esemény miatt minden évben ezrek látogatnak az amerikai kisvárosba, ahol egy hónapon keresztül változatos és sokszínű programkínálat várja az érdeklődőket. A fesztivál programjában többek között mágikus bemutatók, jelmezbálok, jövendőmondás, szellemhajó-kirándulás, szellemtúrák és történelmi séták egyaránt szerepelnek.