Kamerák nélkül

Először a gyógyszeriparban épített karriert, de egy indonéziai nyaralás után úgy döntött, visszatér a rendelőbe, gyakorló orvos lesz, méghozzá egy új tudományterület, az obezitológia hazai úttörője.

Zétényi Lili: Nem baj, hogy már a telefonban Tamásnak szólítottam, nem doktor úrnak?

Dr. Tóth Tamás: Abszolút nem.

ZL: Tettem ezt azért is, mert mi régebbről ismerjük egymást, mint ahogy a Dr. Tóth című televíziós műsor elkezdődött. Láttam önt már azelőtt is a médiában, és azonkívül, hogy jó szakembernek tűnt, volt, van egy kellően laza, szinte playboy jellege. Erről mit gondol?

TT: Meglepő.

ZL: Cáfoljon vagy vitatkozzon. Senki sem mondta még?

TT: Nem.

ZL: Akkor csak nem mondták a szemébe.

TT: Lehet.

ZL: Jó, de azért már gyerekkorában tudta, hogy helyesebb, magasabb, vonzóbb, mint a többi srác a suliban?

TT: Tulajdonképp igen. Olyan 16-17 éves koromban kórházba kerültem, és ott a fiatal nővérkék próbáltak megkörnyékezni. Én először nagyon meglepődtem, én egy szolid…

ZL: …rendes gyerek volt?

TT: Nem, az nem voltam. Rossz gyerek voltam, de nem playboy értelemben. Tele voltam osztályfőnöki intővel mindamellett, hogy kitűnő tanuló voltam világéletemben.

ZL: Tényleg? Ez szülői elvárás volt, vagy magától jött? Egyébként pesti vagy vidéki?

TT: Vidéki vagyok… Egy kis faluban nőttem fel, Abasáron, a Mátra alján, Mátrafüred alatt. A Mátra bele is ivódott szívembe-lelkembe. Gimnazista koromban Tatára költöztünk, aztán jött az egyetem, Pécs.

ZL: Hogy kerültek Tatára?

TT: Úgy, hogy katona az édesapám, és helyezték ide-oda. Egyébként Tata is nagyon jó hely, ott érettségiztem, onnan mentem Pécsre, egyetemre, két évre, aztán Budapesten folytattam. Végignézve a portfóliót: falu, kisváros, nagyváros, főváros, mindez jó impressziókat hagyott bennem.

ZL: Térjünk vissza a nővérekre: mit mondtak?

TT: Mondták, hogy jól nézek ki, és úgymond fejlesztenék velem a kapcsolatot tovább, és ez meglepő volt… De itt szembesültem azzal, hogy a középkategóriánál vonzóbbnak kezelnek.

ZL: De azért ez jó érzés volt.

TT: Igen, persze. Én sem az álszerénységet, sem a nagyképűséget nem szeretem. Az álszerénység is nagyképűség. Nem szeretnék nagyképűnek látszani…