"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Egy szippantás a boldogságból

Az illatok olykor egészen különleges hatással vannak az érzelmi és lelki életünkre. Úgy tűnik, közérzetünk javításához néha elég egy szippantás is.

A legtöbbünk számára egy illat nem csupán egy szag, sokkal inkább egy emlék. Amikor megérezzük a meleg, gőzölgő házi almás pite aromáját, hirtelen ismét a nagymamánk konyhájában találjuk magunkat, és amikor jártunkban-keltünkben egy kellemes szellő fenyőillatot fúj elénk, eszünkbe jutnak a boldog, megható karácsonyi pillanatok szeretteink körében.

 

Ezek a nosztalgikus pillanatok nem csupán a véletlen folytán találnak meg minket, valójában tudományos alapja van annak, hogy miért is váltanak ki belőlünk ilyen hatást a fent említett kellemes illatok. Mint kiderült, agyi szaglóközpontunk az agyunk érzelmekért és emlékekért felelős részeinek közvetlen közelében található, így az illatok általában sokkal erőteljesebb és élénkebb emlékképeket idéznek fel bennünk, mint a képek, a hangok vagy a szavak.  

 

A különböző szagok és illatok azonban nem csupán az emlékeink felidézésében nyújthatnak segítséget, de a hangulatunkat, az energiaszintünket és a koncentrációs képességeinket is kedvezően befolyásolhatják. Jótékony hatásaikat mára számos kutatás alátámasztotta.

 

Stresszcsökkentő csodaszerek


Az aromaterápia nem véletlenül olyan népszerű, bizonyos illatok ugyanis hatékony stresszcsökkentő hatásúak. Kutatások bebizonyították például, hogy a fenyőfa illata nemcsak az ünnepi hangulat megalapozásában játszik nagy szerepet, de a szorongást is enyhítheti. Erre a következtetésre jutottak például a japán Kiotói Egyetem kutatói is, amikor a japán sinrin-joku (erdei fürdőzés) hagyományát tanulmányozták. A vizsgálat során a fenyőerdőben tett sétáknak köszönhetően jelentős stressz- és a depressziószint-csökkenést figyeltek meg: a kutatás résztvevői szinte azonnal nyugodtabbnak és ellazultabbnak érezték magukat a fenyőillat hatására.

 

Természetes hangulatjavítók


Hasonló a helyzet például a frissen nyírt fű illatával is, melynek számos pozitív hatása lehet a mentális egészségünkre nézve. Az illatkutatók azt találták, hogy a frissen nyírt gyep által kibocsátott vegyi anyagok segítenek ellazulni, és javítják a hangulatunkat. Mint kiderült, ez az illat az idősebb korban bekövetkező mentális hanyatlás megelőzésében is nagy segítséget nyújthat. Nem véletlen, hogy a különleges aroma mára a parfümök és az illatosítók egyik legkedveltebb összetevője.  

 

Szellemi felfrissülés


A szellemi frissesség megőrzésében az olyan illatok lehetnek leginkább segítségünkre, mint például a rozmaring, a fahéj vagy a borsmenta. A fahéj javítja a kognitív funkciókat, a rozmaring élesíti a memóriát, a borsmenta pedig stimuláló hatással van a testünkre és az elménkre egyaránt. Tanulmányok bebizonyították, hogy a borsmenta illatának hatására a sportolók teljesítménye is javulhat. Ennek a felismerésnek köszönhetően például a Reebok néhány évvel ezelőtt olyan sportmelltartót dobott piacra, amelynek borsmentaillata aktív mozgás közben vált a legintenzívebbé.

 

Fegyver az álmatlanság ellen


Az álmatlanság ellen valószínűleg keresve sem találhatnánk jobb természetes csodaszert, mint a levendula. Ez a különleges gyógynövény szinte azonnal megnyugtatja a testünket és az elménket, és segít, hogy reggelente kipihentebben ébredjünk. Főiskolai diákok körében végzett 2006-os koreai kutatások szerint a növény illata kiváló eszköz lehet az álmatlanság és a depresszió ellen. A levendulát többféleképpen is felhasználhatjuk: így például növény, illóolaj vagy tea formájában.  

 

Energia és életerő


Ha napi feladataink ellátásához pluszenergiára van szükségünk, érdemes a citrusillatok erejére támaszkodnunk. A C-vitaminban gazdag gyümölcsök illatukkal bizonyítottan fokozzák az éberséget, és segítik a koncentrációt. A kutatások szerint a citrom aromája emellett különösen eredményes lehet a stressz ellen. A citrusok illatáról a tisztítószergyártó cégek jóvoltából mára többnyire a tisztaságra és rendre asszociálunk, ezért érdemes a citromot az otthoni takarításban is igénybe venni, így otthonunk boldog és makulátlan hatást kelt majd.