A formák szerelmese

A szobrászat forradalmi megújítóját bemutató film Rodin munkásságához, életéhez méltó felkavaró élményt nyújt. A produkcióban betekintést nyerhetünk a művész formavilágába, illetve szobrászattal kapcsolatos munkásságába, továbbá ízelítőt kaphatunk viharos szerelmi életéből is. A rendezővel a Francia Intézet kávézójában készítettünk interjút.

Mit tart legfontosabbnak Rodinban mint alkotóban?

Rodin kortársairól, vele ellentétben, rengeteg különböző aspektusú film készült, Rodin életét és munkásságát azonban mindeddig nem dolgozták fel – méltatlanul. Rodinról azt szokás mondani, hogy Michelangelo óta – akinek negyvenéves koráig, első alkotói korszakában követője volt – az első igazán nagy szobrász. Eleinte ő is a klasszikus szépségideál híve volt, míg rá nem ébredt ennek idejétmúlt korlátoltságára. Kortársait lényegesen megelőzve, önállóan vágott bele valami vakmerően újba. Szobrai elképesztő erővel hatnak, a szobrászatban a mozgás ábrázolására egészen új utat nyitott. Ő volt az első, aki szobraiban töredékeket jelenített meg, aki hitte, hogy a teljességhez nem szükséges a nagy egész megmintázása, hiszen a legjellemzőbb részlet sokkal igazabban képviseli a nagy egész lényegét, anélkül hogy elveszne benne. A szobrászat mai értelemben vett modernizmusát képviseli.

Mi ihlette meg Rodinban? Mióta gondolkozott életének megfilmesítésén?

Rodint mind művészként, mind emberként rendkívül izgalmasnak tartom. Ebben a filmben a művészi vonal kerül előtérbe, amely mögött ott áll maga az alkotó, minden szenvedélyével, vágyával, nehézségével, hibájával együtt, melyből szobrai születtek. Nemrégiben Németországban rendeztek kiállítást Rodinnak, és bár már korábban megismerkedtem művészi nagyságával, ekkor láttam először testközelből ezeket a műveket. Tátott szájjal néztem őket, egyszerűen hihetetlen, hogy még ma is mennyire forradalmiak, mennyire érvényesek, lenyűgözők ezek munkák.

Mi az, amit Rodinnal kapcsolatban gyakran elfelejtenek?

Általában ritkán beszélnek róla, hogy Rodin tehetsége szobrai mellett rajzok és festmények ezreiben is megmutatkozott. Hihetetlen dinamizmus, szenvedély uralja képeit, és a műfaj különbségéből adódóan ugyanaz a gondolat, érzés, szándék itt egészen máshogy hat. Másodpercek alatt, mint egy polaroidképet, alkotta meg őket, és akár egy polaroid, rögzítik az életszerű, szinte tapintható, érzéki pillanatot, kiváltképp a női test erotikájának hatalmát.

A producer eleinte próbált rávenni, hogy az erről készült jeleneteket hagyjam ki a filmből, hiszen Rodin hagyományosan nem festőként, hanem szobrászként él a köztudatban, és minek megbolygatni alakját a köztudatban. Szerintem azonban egy művész életműve megbonthatatlan, korszakainak és próbálkozásainak egésze adja ki azt, aki valaha volt, akivé válni szeretett volna, minden késztetésével, vágyával együtt.

Rodin művészete elválaszthatatlan az érzékiségtől, amely életének, személyiségének is alaphangját adta. Hogy jelenik meg ez az egység a filmben?

Az érzékiség, a szexualitás vitathatatlanul nagyon fontos mind az életében, mind a művészetében. Nála különösen elválaszthatatlan az alkotó és az ember, munkáinak dinamikáján végigkövethető az életútja, és fordítva, emberként nagyon meghatározta, amit éppen alkotott. Rodin nemcsak ábrázolta az érzékiséget, de érzéki volt maga a mód is, ahogyan az alkotáshoz, ahogyan az agyaghoz közeledett. Rodint sokat támadták mindkettő miatt, hiszen forradalmi, szenvedélyes megoldásai, témaválasztásai megbolygatták a közvéleményt.

Az utolsó jelenet Japánban mutatja Rodin egyik legismertebb munkáját, Balzacról mintázott szobrát. Mit üzent a szobor helyzete a szabadban, az idegen kultúrában?

Balzac szobra eredetileg csak gipsz formájában létezett, s ahogy a filmben is megjelenik, Rodin otthonának kertjében állt. Az 1930-as években, a művész halála után merült fel, hogy a bronzba öntsék. Még több idő telt el, mire Rodin más munkáit is reprodukálni, vásárolni kezdték. Sajnos műveit, kívánsága ellenére inkább múzeumok őrzik, belső terekbe zárva, és ritkán láthatók hivatásuk szerint, szabadtérben. Pedig, ahogy a filmben is elhangzik, e szobrok helye a tág térben van, a szabadban, a természeti erőknek kitéve – ezek az erők formálták őket, és ebben a térben érvényesülhetnek. Balzac rézszobra bejárta, meghódította a világot, és biztos vagyok benne, hogy minden térben, minden kultúrkörben jelentett valami egyedit, valami eltérőt, de ugyanakkor eredeti szándékával megegyezőn valami egyetemeset is.