A spirituális feltöltődés távoli zugai

A zarándokok között sokakat vallási meggyőződés vezérel, de akadnak, akik egyszerűen csak megújulást keresnek olyan helyeken, amelyekről a többség még csak nem is hallott. Ezek közül válogattunk.

Kailash-hegy

A Kailash-hegyet a népszerű zarándokhelyekhez képest mondhatni kevesen – évente csupán néhány ezren – látogatják, ám ez a Tibet nyugati részén fekvő, 6638 méteres hegy az egyik legkülönlegesebb spirituális helyszín a világon: négy vallásban – buddhizmus, hinduizmus, dzsainizmus, bon – is különleges szerepet tölt be. Mind a négy hit követői a világ megalakulásának és központjának színhelyeként tekintenek erre a vidékre. Érintetlensége csak még vonzóbbá teszi az elmélyülni vágyó utazók számára, akiknek kemény, veszélyes utat kell megtenniük ahhoz, hogy körbejárják a hegyet, s ezáltal megtisztuljanak. A már említett vallási rendszerek többségében a hegy valamelyik istenség lakóhelyéül szolgál, amelynek meglátogatásával a zarándokok felszabadulhatnak a tudatlanság és művi világ béklyói alól.

A szent helyre ugyanakkor nemcsak mélyen vallásos utazók látogatnak el, hanem kíváncsi kalandorok is, akik a hagyományoknak megfelelően járják körbe a hegyet. Ez általában három napot vesz igénybe, de vannak, akik szándékosan megrövidítik – ők egy speciális légzéstechnikát alkalmazva egy nap alatt teljesítik a több mint 50 km-es távot –, vagy meghosszabbítják az élményt. Utóbbiak lassan menetelve, többször a földre borulva három hét alatt érnek körbe. Fontos, hogy milyen irányba indulnak: vallási meggyőződéstől függ, hogy az óra járásával megegyező, vagy ellentétes irányban kerülik-e a hegyet. Sok mélyen hívő utazó újra és újra visszatér, mivel a legenda szerint arra, aki 108 alkalommal teszi ezt meg, megvilágosodás vár.

Nosso Senhor do Bonfim-templom

Bár kívülről nem sokban különbözik egy átlagos latin-amerikai templomtól, a brazíliai Nosso Senhor de Bonfimnak csodás erőt tulajdonítanak. Egy portugál kapitány, Teodósio Rodrigues de Faria fogadalmát teljesítve 1740-ben egy Krisztus-szobrot vitt Salvadorba, Brazíliába, majd egy vallási közösség néhány évvel később templomot emeltetett a szobor fölé. Az építkezések 1772-re fejeződtek be, ám az már homályba vész, hogy a gyógyulni vágyók mikor kezdtek el ide járni. Az mindenesetre tény, hogy ma már helyiek és turisták hada zarándokol a templomhoz az év minden napján csodás gyógyulás reményében. Bár katolikus zarándokhelyről van szó, gyakran látni tetőtől talpig fehérbe öltözött embereket, az afrikai ősökkel rendelkező, afrobrazil condomblé vallás híveit, akik szintén ide járnak, hogy leróják tiszteletüket, imádkozzanak, fogadalmat tegyenek és kérjenek.

A Sala dos Milagres, vagyis a Csodák Szobája szintén itt található; a helyiség plafonjáról mindazok képei és beteg testrészüket szimbolizáló viasz vagy fa testrészei lógnak, akik gyógyulást remélnek, a falakra pedig imákat, hálaüzeneteket helyeztek. Sokan legértékesebb dolgaikat, órákat, lakás- és autókulcsokat hagynak a Csodák Szobájában, így segítve elő a gyógyulást. Szorosan ehhez a hiedelemhez kapcsolódnak még a templomot körülvevő kovácsoltvas kerítésre kötött színes szalagok, amelyek igazán különleges látványt nyújtanak. A szélben lobogó, fitának nevezett kicsi szalagokat az emberek általában a bal csuklójukon viselik, hogy bekövetkezzék az áhított csoda, de gyakran egy korábban teljesült kívánság emlékeztetőjeként is hordják. A színek a különböző isteneket jelképezik. A szalagot egészen addig viselni kell, amíg magától le nem esik, ugyanis ekkor történik meg a várva várt esemény. Nem éri meg türelmetlenkedni: a hiedelem szerint, aki levágja, arra balszerencse vár.

Kási Visvanátha-templom

A Gangesz nyugati partján fekvő Váránaszi a világ egyik legősibb, valamint India legszentebb városa, ahova a tanítás szerint élete során minden hindunak legalább egyszer el kell zarándokolnia, és ha lehet, egy ősének hamvait is bele kell szórnia a Gangeszba. Az ősi város azonban nemcsak erről ismert, hanem az 1780-ban épült Kási Visvanátha-templomról is, amely a tizenkét Siva-szentély egyike.

Áldást és lelki békét kereső tömegek – közel 22 millióan – fordulnak meg itt minden évben, hogy egy pillantást vessenek rá, mivel hitük szerint már ennyi is felszabadít, megtisztítja a lelket, és sorsfordító hatású. Ennek köszönhetően nemcsak a hindu lakosság, de rengeteg külföldi is útba ejti a templomot – amely több kisebb kegyhelyből áll –, hiszen az békét és harmóniát ígér. Emellett látványnak sem utolsó: aprólékosan kidolgozott aranytornyai – gyakran nevezik Aranytemplomnak is – valóban szemet gyönyörködtetők. A hagyomány szerint a látogatás után mindenkinek le kell mondania egy vágyáról, majd egy kevés, Gangeszből merített vízzel el kell látogatni az India déli részén fekvő Ramesvaram-templomba; ott kiöntik a vizet, és cserébe homokot vesznek a szentély közeléből. A hívők szerint egyébként ajánlatos megmártózni a Gangeszban, hiszen megtisztítja a lelket, ám nem árt óvatosnak lenni, hiszen – annak ellenére, hogy a hatóságok folyamatosan igyekeznek javítani a vízminőségen – a folyó még mindig erősen szennyezett.

Fátima

A portugál kisváros a keresztény hívők egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált, miután a 20. század elején, 1917-ben három kisgyermek látni vélte itt a Szűzanyát. Francisco, Jacinta és Lúcia éppen a közeli Cova da Iriában őrizte a nyájat, amikor nagy fényre lettek figyelmesek a horizonton. A hívő gyerekek hamar felismerték, hogy az égi tüneményből maga Szűz Mária bontakozik ki, aki ezután még ötször jelent meg nekik. A hatodik, Napcsodának is nevezett jelenést már nemcsak a gyerekek, hanem egy 30 és 70 000 fő közötti tömeg is látta. A jelenések során a Szűzanya három titkot tárt fel a gyerekeknek: az első üzenet a pokol látomásáról, Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, a második a világháborúkról, különösen a második világháború eljöveteléről és Oroszország felajánlásáról, egyben jövőjéről szólt.

A harmadik titokban, amelyet 2000-ben tártak a nyilvánosság elé, a merényletet elszenvedett II. János Pál pápa önmagára ismert. A katolikus egyház 1930-ban hivatalosan is igazolta a jelenések hitelességét, azóta hívők milliói látogatják a Nossa Senhora do Rosário-bazilikát és a Jelenési kápolnát, amely annak a tölgynek a helyén áll, ahol hajdanán az első jelenés történt. Van, aki tiszteletből érkezik, sokan kéréssel fordulnak a Szűzanyához, mások hálát adnak egy-egy csodás gyógyulásért. Rengetegen jönnek térdelve, hogy így fejezzék ki hálájukat, amiért imáik meghallgatásra találtak. Kilométereket tesznek meg a betonon, míg végül kisebesedett térddel megérkeznek a szent helyig. A templom előtt a gyerekek szobrai, bent pedig a sírjaik láthatók: Francisco 1919-ben spanyolnáthában halt meg, Jacinta egy évvel később, szintén spanyolnáthában. Lúcia volt az egyetlen, aki időskort élt meg, az apáca 2005-ben, 97 éves korában hunyt el.