"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A rendrakás művészete

Marie Kondo rendteremtéssel kapcsolatos megközelítése hatalmas sikerrel robbant be a köztudatba. De mit is tartogat számunkra a KonMari-módszer?

A tél vége felé, a tavasz közeledtével, lassan de biztosan megérkezik majd a tavaszi nagytakarítás ideje is. Míg egyeseket mély letargiával tölt el a rendszerezés, illetve a szelektálás gondolata, addig mások lelkesen látnak neki a teendőknek, sőt, művészi szintre emelik ezt a tevékenységet. Ez utóbbi kategóriába sorolható Marie Kondo rendrakásszakértő is, aki még gyerekként kezdett el érdeklődni a rendszerezés különböző 

 lehetőségei iránt. Idővel a furcsa hobbiból hivatás lett, és Kondo komoly vállalkozást hozott létre Tokióban, melyben ahhoz nyújt segítséget ügyfeleinek, miként teremthetnek zűrzavaros, kacatokkal teli otthonukból letisztult, kellemes környezetet.

 

A világhírű szakértő neve mára fogalommá, beceneve védjegyé, az élete filozófiává vált. 2014-ben megjelent, Rend a lelke mindennek – A varázslatos japán módszer, amellyel örökre száműzheted a rendetlenséget az otthonodból című könyve több millió példányban kelt el szerte a világon, továbbá lehetővé tette, hogy Kondo felkerüljön a Time magazin legbefolyásosabb embereket összegyűjtő listájára 2015-ben. Az első nagy sikerű könyvet egy második, majd egy harmadik és negyedik követte, a híres szakértő pedig hamarosan egy új tévésorozatban is bemutatja képességeit és az általa kidolgozott KonMari-módszert. A Netflix új nyolcrészes sorozatában Kondo ötleteket és tanácsokat ad azoknak a nézőknek, akik rendet és harmóniát szeretnének vinni lakóterükbe. 

 

A rendteremtés japán művészete


Kondo hisz abban, hogy a rend fontos szerepet játszik lelki egészségünkben, illetve lelki békénkben, és otthonunk felesleges holmiktól való megtisztítása számos pozitív változást hozhat az életünkbe, egyúttal pedig lehetővé tehet egy új életstílust is. „Azzal, hogy leszámolsz a káosszal, és megszabadulsz a feleslegtől, megtisztítod az elmédet is” – magyarázta a szakértő a The Cutnak adott interjújában. 

 

Kondo az általa megfogalmazott tanokban elvet szinte minden hagyományos vagy régóta ismert rendszerezési hiedelmet, köztük például az évszakok szerinti kategorizálást, vagy azt a nézetet, amely úgy tartja, hogy a káosz elkerüléséhez minden új tárgy vásárlásakor meg kell szabadulnunk egy régitől. Szerinte gyakran éppen azért érezzük úgy, hogy látszólag soha nem vagyunk képesek felülkerekedni a rendetlenségen, mert „a szobáról szobára”, „napról napra” elvet követjük a takarításban, és mindig csak apró, elkeseredett lépéseket teszünk a káosz felszámolásáért.

 

Ehelyett a szakértő egyetlen alapos, módszeres nagytakarítást ajánl, melynek során kiválogatjuk a felesleges kacatokat, és megfelelő helyet keresünk a megtartandó holmiknak. A módszer tulajdonképpen egyszerűen az öröm érzésén alapul, és arra biztat minket, hogy szabaduljunk meg minden olyan tárgytól, amely már nem szerez számunkra örömet. Kondo azt ígéri, a KonMari-módszer nemcsak abban segít, hogy rendezett lakóteret varázsoljunk otthonunkból, de abban is, hogy olyan gondolkodásmódot sajátítsunk el, amellyel a rendet hosszú távon is fenntarthatjuk. Tulajdonképpen olyan, mintha tiszta lappal indítanánk újra az életünket.

 

A KonMari-módszer alapjai


Mielőtt bármit tennénk, első lépésként a szakértő azt ajánlja, hogy képzeljük el az életünket a rendetlenség nélkül, és gondoljuk végig, mit is jelent számunkra, illetve a mindennapjainkat tekintve a káosz nélküli, harmonikus otthon! Miért fontos ez az életünkben, mit szeretnénk elérni? Több baráti összejövetelt és vacsorapartit? Nyugodt pihenést? Olyan otthont, ahol szívesen felneveljük leendő gyermekünket? Kondo úgy hiszi, hogy a feleslegessé vált tárgyak eltávolításával helyet teremtünk azoknak a dolgoknak, amelyeket szeretünk.

 

Ahelyett, hogy szobáról szobára haladnánk – ahogyan azt eddig megszoktuk – inkább kategóriánként próbáljunk rendet tenni. Kezdjük a ruhákkal, majd folytassuk a sort a könyvekkel, papírokkal, egyéb holmikkal, és a végén fejezzük be a komolyabb emlékeket, érzelmeket ébresztő tárgyakkal. Az egyes kategóriákat Kondo további alkategóriákra bontja, és eszerint javasolja a szelektálás megkezdését.

 

A szakértő tippje: egyesével vegyük kézbe a tárgyainkat, tanulmányozzuk őket, és próbáljuk meghatározni, mit érzünk az érintésükkor! Döntésünknek nem kell racionális alapon születnie, sőt Kondo azt mondja, bátran használjuk az intuíció erejét! Ha úgy érezzük, az adott tárgy örömöt visz az életünkbe, akkor tartsuk meg, ha nem, akkor ajándékozzuk el jótékonysági célra, vagy szabaduljunk meg tőle más módon! A rendrakásguru azt vallja, hogy az a bizonyos „lehet, hogy egyszer majd” sosem jön el, és nem érdemes megőriznünk a dolgokat csak azért, mert talán egyszer mégis kellhetnek.

 

A rend fenntartásához és megőrzéséhez az is fontos, hogy tiszteljük a tárgyainkat. Kondo tanácsa: „Bánj úgy a holmijaiddal, mintha élnének!” Ez az elképzelés talán furcsának tűnhet, de ha jól belegondolunk abba, gyakran hogyan is bánunk napi szinten a dolgainkkal – ledobjuk a kabátunkat, a cipőnket a bejáratnál, a nem használt ruhákat a szekrény hátsó részébe száműzzük, begyűrjük a zoknikat a fiókba –, akkor rájövünk, hogy a tárgyainkhoz fűződő viszonyunk és tetteink nagyban meghatározhatják környezetünk állapotát. Ha szeretnénk elkerülni, hogy a rendetlenség eluralkodjék a lakásban, helyezzük a megőrzendő tárgyainkat olyan helyre, ahol jól észrevehetők, és miután használtuk őket, egyszerűen visszatehetők!

 

Ami a tárolást és az elrendezést illeti, természetesen Kondonak erre is megvannak a speciális módszerei. A szakértő szerint a legtöbb ruhánkat (pólókat, nadrágokat, pulóvereket) érdemes összehajtogatnunk, ahelyett hogy beakasztanánk a szekrénybe. Kondo speciális hajtogatási technikájának lényege a következő: először egy hosszú téglalapot alakítunk ki, majd alulról felfelé a ruhákat egy kis csomagba hajtogatjuk.  

 

Marie Kondo nem hisz a klasszikus tárolóeszközökben, szerinte erre a célra kiválóan megfelel néhány jó állapotú cipős- vagy más egyéb doboz. Mint mondja, ahelyett hogy vízszintesen egymásra tornyoznánk a ruháinkat, fehérneműinket, a legjobb, ha (amikor lehetséges) az egyes darabokat inkább függőlegesen, állítva tároljuk, úgy, hogy minden egyes darab jól látható maradjon. Az origamiszerűen összehajtott, egymás mellé sorba rendezett ruhák lehetővé teszik, hogy hosszú távon is fenntarthassuk a rendet. Ezáltal elkerülhetjük az összegyűrt halmokat a gardróbunkban, és anélkül vehetünk ki egy pólót, sálat vagy pulóvert a szekrényből, hogy az összes többit is kirántanánk.

Kondo hívei szerint a KonMari-módszer nagy előnye, hogy miután felszámoltuk a rendetlenséget, és megtaláltuk mindennek a helyét, a ruhák, kiegészítők és egyéb tárgyak látványos összhangba kerülnek a gardróbban, így a mindennapjaink is könnyebbé, szebbé és kiegyensúlyozottabbá válnak. A reggeli készülődés vidámabban kezdődik, és felgyorsul, így ahelyett hogy feszülten keresgélnénk a ruhahalmokban, az öltözködés ismét öröm lesz. Ha szükségünk van valamire, annak pontosan tudjuk a helyét, így időt és energiát spórolhatunk meg, arról nem is beszélve, hogy szelektálás közben olyan elrejtett kincsekre bukkanhatunk, amelyeket talán már rég elfeledtünk!

 

Marie Kondo ezenkívül természetesen még számos nagyszerű módszert és trükköt ajánl könyvében és legújabb sorozatában, melyek segítségével szebbé varázsolhatjuk otthonunkat, és könnyebbé tehetjük életünket.