"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A világ legnagyobb óceánjárója

A Symphony of the Seas olyan, akár egy úszó város, amely lenyűgöző méreteivel, és sokszínű úti céljaival éltre szóló kalandot kínál utazóinak.

Amikor először lépünk óceánjáró fedélzetére, a találkozás élménye örökre emlékezetünkbe vésődik. A méretek – még egy kisebb hajóosztály esetében is – ámulatba ejtők. A mindennapjainkban megszokott járművekét sokszorosan meghaladó dimenziók szavakban, de még fotókkal illusztrálva is alig visszaadhatók. A Symphony of the Seas 230 ezer tonnás (vagyis nagyjából 17 ezer afrikai elefánt súlyával megegyező) tömege több mint négyszerese a Titanicnak, 362 méteres hosszával pedig nagyjából száz méterrel nyúlik túl tragikus sorsú elődjén. A 16 fedélzeti szinten található 2759 szoba és lakosztály 6680 vendég számára is kényelmes, gondtalan utazásukról 2200 fős személyzet gondoskodik. Az „úszó város” jelző jelen esetben korántsem túlzó, a hajó méretének és megannyi szolgáltatásának köszönhetően mégsem kell elviselhetetlen zsúfoltságra számítanunk.

 

 Symphony of the Seas: a világ legnagyobb óceánjárója

 

A fedélzetre az ötödik szinten érkezünk, s egyből a központi sétálóutca forgatagában találjuk magunkat. Üzletek, hangulatos bárok egymástól néhány lépésnyire. A kavalkádban hirtelen azt sem tudjuk eldönteni, merre induljunk, merre van a hajó eleje és merre a farrész. A méretek okozta döbbenetből még alig ocsúdunk fel, amikor a szolgáltatások gazdagságával szembesülve újabb ámulatba esünk. A tengerjáró valójában egy úszó élménypark: a teljes kikapcsolódásra vágyóknak wellness- és fitneszszolgáltatás, szépségszalon, 1500 személyes színházterem, több száz fős jégszínház, 22 étterem, számos bár, 24 úszómedence és jacuzzi, valamint napozóterasz, gondozott park áll rendelkezésére. Az éttermek között az ismert hálózatok is képviseltetik magukat: a Jamie’s Italian, az Izumi, a Chops Grille, a Johnny Rockets vagy éppen a Playmakers Sports Bar.

 

 A Royal Theater előadásonként 1500 nézőt fogad

 

Sportos programok kicsiknek és nagyoknak

 

Ha megunjuk a medencék vagy a napozóterasz kényelmét, az aktív programlehetőségek kínálatában biztosan megtaláljuk a számunkra megfelelőt: teljes méretű kosárlabdapálya, nyolc különböző nehézségű mászófal, műjégpálya, szörfszimulátor, futópálya, a legmodernebb gépekkel felszerelt konditerem, csoportos és egyéni edzések, játékterem, lazer tag harcjáték, csúszdák, minigolf között választhatunk. Az úszó város a családos utazók számára is teljes programot kínál, hiszen a legkisebbektől a kamaszokig mindenki jól szórakozhat. A kicsikre animátorok vigyáznak a játszóházban, a nagyobbak kikapcsolódhatnak a tinidiszkóban, a gyerekfoglalkozásokon, -versenyeken, a fedélzeti medencék valamelyikében, vagy a világ legmagasabb, hajóra épített csúszdáján.

 

 Vízi színház, szörf szimulátor és a világ legnagyobb hajóra álmodott csúszdája

 

 A hajón éjszaka sem áll meg az élet. A vacsorát és a színházi előadást követően a megannyi bár, zenés szórakozóhely egyikében, a kaszinó póker- és rulettasztalainál, vagy a színesen villódzó játékgépek előtt folytathatjuk az estét. Ihatunk egy italt a jövőt idéző Bionic Bárban, ahol az érintőképernyőn saját ízlésünk szerint összeállított, vagy klasszikus koktélt robotkarok keverik emberi beavatkozás nélkül, automatikusan. Választásunkat meg is jegyzik, és ha legközelebb úgy kívánjuk, néhány érintéssel újra elkészül személyre szabott kedvencünk. Éppen úgy, ahogy azt korábban megálmodtuk.

 

 

Koktél a jövőből


Városról városra ötcsillagos kényelemben

 

Könnyű belefeledkezni a fedélzeten kínált sok száz élménybe, egy hajós utazás valójában ennél többről szól. A megannyi program és az ötcsillagos kényelem azt szolgálja, hogy két kikötő között is tökéletes legyen a pihenésünk. Minden bizonnyal ez a világjárás legkényelmesebb formája, ahol nem mi utazunk egyik szállodától a másikig, hanem a szálloda utazik alattunk. Kicsomagolunk, kényelmesen belakjuk kabinunkat, a bőröndöket pedig csak az út végén kell ismét elővennünk. Közben pedig akár 6-8 különböző úti célt is érintünk.

 

A Symphony of the Seas novemberig a Földközi-tengeren hajózik, az egyhetes utak során hat várost érint, ahol egy-egy napot tölthetünk. Délután a hajó továbbindul, hogy másnap reggel újabb városba érkezzünk: Barcelona, Palma de Mallorca, Marseille, Firenze, Nápoly, Róma – mindez egyetlen hét alatt. Novemberben a hajó átszeli az Atlanti-óceánt, hogy azután a Karib-tengerre vágyóknak nyújtson feledhetetlen utazási, szórakozási és gasztronómiai élményeket.