Nem vár tapsra

Tulajdonképpen egy kocsmában találkoztunk volna, bentről láttam az ablakon át, hogy megérkezik, kimentem szólni, hogy már itt vagyok. Tóth Karcsi azt kérte, intézzem el a kocsmában, hogy tegyék föl a rámpát, mert nem tudja magát föltornázni két lépcsőfokon. Mondtam, telt ház van, egymás szavát se hallanánk. Jó, értett egyet, keressünk másikat, minden helyet ismer a kilencedik kerületi bulinegyedben. Péntek este volt – és mindenütt telt ház. Na, a legegyszerűbb, ha hozzá megyünk, a kollégiumba, ahol lakik, legyintett. Ott csönd van.

Találkozás egy ismeretlennel

Így aztán megyünk a Ráday utcában a Kálvin tér felől a Bakáts tér irányába. Lődörgők és teraszok között kacsázunk. Elmegy mellettünk egy középkorú nő, néhány lépés után visszafordul.

„Ne haragudjon, hogy megszólítom! Maga a… nemadomfeles?” „Aha” – mondja szerényen Karcsi. „Jaj, bocsánat! A hangjáról ismertem föl! Örülök, hogy látom!” „Én is örülök” – mondja Karcsi, mint akinek sejtelme sincs, honnan ismernék egymást. „Egyszer felléptek nálunk, én meg egy életre megjegyeztem! – mondja a nő. – Jól van?” „Persze! – mondja Karcsi. – Hogy máshogy volnék?” Nő el, maradunk ketten. „Valami rémlik… – magyarázkodik, szinte tőlem kérve elnézést, Karcsi. – Egy előadás után jött oda hozzám. De, tudod, az utóbbi években annyi helyen jártam…”

Nem tudom, Karcsi. Éppen azért jöttem, hogy tőled tudjam meg. Öt éve nem találkoztunk.

Fél évtized leltára

„Megszereztem a színháztudományi mesterdiplomát – újságolja el azonmód, ahogyan elhelyezkedünk a harmadik emeleti társalgóban. – a történészi már megvolt, igaz, abból csak alapfok, arra három évet jártam.”

Színháztudományból a sérült emberek színházi keretek közti megmutatkozásáról írt szakdolgozatot. „Mindenkinek saját magának kell beállítania mércét, ez jelenti a szakmai fejlődést – fejtegeti, milyen következtetésre jutott. – Önmagamra vonatkoztatva: hogy amit meg tudok csinálni, annál kicsivel mindig jobban kell teljesítenem.”

Karcsi három hónapos korában lejárt szavatosságú védőoltást kapott, amitől a teste alapvetően megbénult. Jobb keze, két lába nem működik, a kerekesszéket is a bal kezével működteti. Ám az agya? Kitűnő koponya! És vasakaratú és vasszorgalmú. Az egyetemi tanulmányai végeztével az előadóművészet, a tánc lett az ő világa.

Turnézik. Egy közelmúltbeli plakáton például ez állt: „Böjte Csaba etikai előadása, a Nemadomfel Együttes zenéje és Tóth Károly tánca.” A Nem Adom Fel Alapítvánnyal tart érzékenyítő tréningeket, amelyek azt mutatják meg, hogy a sérültek ugyanolyan emberek, mint az egészségesek. Különböző sérülésekkel élők – mozgássérült, látássérült, autista, hallássérült, értelmi fogyatékos – és egészségesek együtt járnak be országot-világot.

Böjte Csabával Karcsi főnöke találkozott, így alakult ki a kapcsolata. Miféle főnök? Karcsi, amióta megszerezte a diplomáját, három helyen dolgozik: az alapítvány mellett a Vodafone-nál, továbbá az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán óraadó tanárként. Participatív oktatótársként szemináriumokat tart. A mostani, 2017/2018-as tanév második félévében heti egy órája van. „Megosztom a tapasztalataimat a diákokkal, hogy ne csak elméletet tanuljanak, mert annál sokkal fontosabb a tapasztalat.”

A mobilszolgáltató? A La femme 50 tehetséges fiatal programja keretén belül rendeztek egy konferenciát a 2013-as kiválasztottaknak. Ültek együtt mentoráltak és mentorok, és utóbbiak egyike, Beck György, az említett cég elnöke megszólította. Elindult valamiféle közös gondolkodás. Ő segítette Karcsit munkához. „Bürokrata vagyok – nevet. – Iratokat rendezek, felviszem táblázatokba, tértivevényeket ütök be, pecsételek…

Pénzért is kell és érdemes… A kétdiplomás fiatalember három helyről kap fizetést. De legfontosabbnak a Nem Adom Fel Alapítványnál végzett tevékenységét tartja. Azon belül is a legeslegfontosabb az érzékenyítés és a turnézás! És sző további terveket, amelyeket most még nem árul el… Elhivatottságnak tekinti a művészeti tevékenységét. Eddig is táncolt az Artman Egyesületben, de az utóbbi időkben szólóprodukciókat is előad. Most pedig olyan szerepre kérte fel egy színház, amelyben már szöveges feladatot is kap!

(Fotó: Pál Anna Viktória)

Ötvenből egy

Öt éve akkori mentorával azt tervezték, hogy közösen írnak darabot, ha elkészül, felveszik a kapcsolatot egy színtársulattal. A régi társsal idővel megszakadt a kapcsolat, de a darab kész. Azóta áll a polcon. Kudarcként élné meg Karcsi? Dehogy! Azért nem keres rá új piacot, mert annyi minden egyébbel foglalkozik, hogy holmi önmenedzselésre nem ér rá! „Jó, hogy megvan a The play: itt vagyok, vagy amit akartok című darab, de nem az volt a cél, hogy egy színház bemutassa, hanem az, hogy egyre jobban benne legyek az előadó-művészetben!” Egyre több helyen merül fel a neve, egyre többet hívják szerepelni. Önálló művészoldalt nyitott a Facebookon „karcsi.alkot” néven.

Ha meg is szűnt az együttműködés a mentorával, a programtól rengeteget kapott, állítja. A dráma elvégre elkészült, sokaknak meg is mutatta, sokaknak szerzett örömöt vele. Művésztársakat ismert meg. Mára önálló előadóművésszé vált. Az írást így aztán – egyelőre – abbahagyta. Sem dráma nem születik az utóbbi időkben, sem vers. Egyszerűen nincs rá ideje. Inkább motiváló előadást rak össze cégeknek. Jó marketinges kellene neki, egy szakemberrel dolgozik is már az ügyön, és ismerősei arra biztatják, minél többet forogjon olyan körökben, ahol felkarolhatnák.

Hogy mit gondol, elindult-e karrierje? Azt, hogy lassan igen! „Mindenkinek szüksége van új inputokra, támogatásokra, hogy kiteljesedjék” – mondja.

Szabad idejében angolul tanul, hogy külföldi szakirodalmat olvashasson. De minden napja nagyon változó. Felkelés után vagy valamelyik munkahelyére megy, vagy próbál. Este nyolckor, kilenckor ér haza.

Találkozás barátokkal

Öt éve azt tervezte, kicsiszolja a fejekből a kényszerképzetet, hogy a mozgássérültek hátrányos helyzetűek. Öt éve egyfolytában csiszol. „Egyre több fórumon kapok lehetőséget, hogy beszéljek saját magamról. Vagy szavak nélkül: hogy táncoljak. Szerintem ez mind-mind kicsiszolás! Bár… nehéz meló. Mert mindenkinek saját emberi joga, hogy azt gondoljon, amit, de… lecsúszhatnak értékekről, ha nem lépnek közelebb például hozzám.”

Azt gondolja, tud hatást kiváltani a nézőkből. Ezt tartja az igazi eredménynek. Most éppen a kaposvári színház felkérésén dolgozik. Meg a Trafóban is készülnek egy előadásra az Artmannal. A Nemadomfellel hamarosan Brüsszelbe indulnak turnéra.

Elköszönünk; gurul elfelé. Az Üllői út sarkán befordul a buszmegállóhoz. Találkozik a barátaival.

Még mindig szívesen megnézném azt a darabot, gondolom. Öt éve azt találták ki, hogy alakítsa önmagát benne. Nézek utána: hiszen láttam! Hát éppen most láttam!

Karcsi a tapsot meg sem várta…

(Főoldali fotó: Polyák Attila/Origo)