"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A költő kétszer

Bánki Benjámin és Lackfi János, két hasonló művészegyéniség egy cél szolgálatában: megtalálni az utat egy kibontakozó költői karrier számára.

A költőegyéniségek introvertált, a nyilvánosságtól elhúzódó művészek, akik saját kuckójukban érzik igazán jól magukat. Nos, ez az, ami biztosan nem igaz Bánki Benire, aki már tizenévesként is rendszeresen állt a közönség elé műveivel, rendhagyó irodalomórákat tartott, és a YouTube-on szerzett népes hallgatóságot magának. Amikor 2016-ban bekerült a La femme 50 tehetséges magyar fiatal programjába, már számtalan díjjal, elismeréssel büszkélkedhetett, és több tehetséggondozó programban is feltűnt. Nem csupán tehetsége, de nyitott, derűs, kedves egyénisége is alkalmassá tette, hogy széles körben is ismert költővé, slam poetry-előadóvá váljon.

 

 A La femme mentorprogramjában az a szerencse érte, hogy egyik kedvenc költője, Lackfi János mellett képezze tovább magát. A két hasonló, kísérletező művészegyéniség futólag már korábban is ismerte egymást, de igazi közös munka ekkor, mint mentorált és mentora között, kezdődhetett el igazán. Lackfi János több mint harminc megjelent kötetével és hasonlóan tekintélyes mennyiségű fordítással, komoly irodalmi karrierrel a háta mögött mérte fel a Beni előtt álló utat, a lehetőségeket és nehézségeket egy reménybeli irodalmi pályán. „Beni nagy előnye, ami az irodalmi szakmában ritka, hogy neki már nem kell az ismertségért megküzdenie – hangsúlyozta a művészi repülőrajt előnyét a mentor. – Mi több, két pálya határán áll, lehet belőle irodalmár és tévés személyiség egyaránt, sőt akár a kettő együtt is. Az ő döntése és sok-sok munka hozza majd meg, hogy merre indul, milyen ívet fut be.”

 

Mentor és mentoráltja a tehetségprogram keretében, közösen próbálták megtalálni azokat a lépéseket, melyek hozzájárulhatnak az ifjú költő szakmai fejlődéséhez. Beni szerette volna jobban megismerni a kortárs irodalmat, és megtalálni saját hangját, ugyanakkor kezdettől fogva világos volt számára, hogy nagyon nehéz maximálisan megfelelni minden általa választott szerepnek. „Egyensúlyban kell tartanom a különböző tevékenységeket – mondta. – Mindent, amit tudok, száz százalékon kell művelnem, ugyanakkor okosan kell beosztanom az erőmet és a figyelmemet. Igaz, hogy sok mindennel foglalkozom, de ezt mind szeretem, és ezután is szeretném művelni. A slam poetryt, a médiaszerepléseket, a versírást és a versmondást is.”

 

Csaknem két évvel később Benjámin mérleget vonhatott, hogyan teljesültek vágyai, segítette-e őt mentora az eltelt időszakban, milyen utat tett meg, és mi vár még rá.

LACKFI JÁNOS
„Beni nagy előnye, ami az irodalmi szakmában ritka, hogy neki már nem kell az ismertségért megküzdenie.”
„János rengeteget segített, stílusgyakorlatokat végeztetett velem, de a szakmai segítségen túl is mellém állt. Tanácsot adott, melyik versemet hova érdemes küldenem, és amikor az Irodalmi Jelen lehozta a szövegemet, azt a neten is megosztotta.” Beni ma már rendszeresen publikál, de a költői tevékenység mellett a nyilvánosság előtt is egyre több és jelentősebb fórumon szerepel. A legtöbben talán a Felsős című televíziós műsor műsorvezetőjeként ismerik, ami mostanában a legtöbb idejét és energiáját veszi igénybe. Előadóművészként az Új Nemzedék Központtal készül egy közös projektre, reklámkampányokban vesz részt, és egyre több irodalmi fórumon tűnnek fel munkái.

Tekintélyes mennyiségű feladat ez, különösen, hogy egy érettségi előtt álló fiatalról van szó, akinek nemcsak a művészi karrierjével, hanem a tanulmányaival is foglalkoznia kell. „Már majdnem egy éve magántanuló vagyok. A különböző elfoglaltságaim miatt túl sokat hiányoztam, így az volt a legjobb megoldás, hogy otthon fejezem be az iskolát. Szerencsére a családomban több tanár is van, ők segítenek a felkészülésben. Tényleg nem könnyű így naprakésznek lenni a tanulmányaimban, viszont ezt szeretem: mindig mással foglalkozni.”

 

Bánki Benjámin

III. évad

Mentor: Lackfi János

A 18 éves, fiatal tehetség szinte minden formában foglalkozik az irodalommal, a magyar nyelvvel, tevékenységét pódiumokon is népszerűsítheti. A Kismenők című televíziós tehetségkutató versenyen egy ország ismerhette meg tudását. 2015-ben a Magvető Kiadó Költőállomás pályázatán szabadvers kategóriában lett első. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázatán közönségdíjas lett. Tavaly elnyerte a Nemzet Fiatal Tehetségeiért program ösztöndíját. Belekóstolt a slam poetry előadói műfajába is: 2015-ben a Ki Mit Tube online videoverseny abszolút nyertese lett.

 

Bár a különböző elfoglaltságai miatt sok időt kell Budapesten töltenie, Beni egy Pécs melletti településen, Pogányban él. „Sokkal inkább magaménak érzem Pécset, és itt is szeretnék maradni – mondja. – Úgy érzem, ez az én közegem, de fontos, hogy néha kiszakadjak innen, kell a nyüzsgés, kellenek az új impulzusok, de kell az is, hogy ide vissza tudjak térni, feltöltődni, új szövegeket írni.” Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen szeretné folytatni, feltehetően magyar szakon, de azt sem zárja ki, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem műsorkészítő szakát célozza meg. „Bármi történhet, de az a célom, hogy mindent ugyanilyen hőfokon tudjak művelni.