"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A magyar Boardy lenne a világ legjobb rollere?

Még az is lehet, hogy igen, ráadásul nem az alkotók, hanem a boldog felhasználók állítják Dél-Afrikától Budapesten át egészen Los Angelesig.

A hivatalos honlapot böngészve elsőre nem is esik le, de valójában egy olyan prémiumminőségű rollerről van szó, amely teljesen hazai fejlesztésű és gyártású. A Boardyt piacra dobó startup két alapítójával, dr. Pál Andrással és Koller Balázzsal beszélgettünk.

 

Először 2006-ban jártam New Yorkban, és praktikus okokból vettem magamnak egy kisméretű rollert: gyalog bejárni a várost túl nagy falatnak bizonyult, tömegközlekedéssel pedig sok mindenről lemaradtam volna. Egy rollerrel azonban ott és akkor állok meg, ahol és amikor akarok, legálisan mehetek a járdán, és ha meguntam, egyszerűen összecsukom, és felszállok a metróra – meséli Balázs a máig érvényes kiindulópontról, vagyis arról, hogy mi ültette el benne a sikertörténet magját.

 

 

Aki már rollerezett, az tudja, hogy a rollerekre szerelt kisméretű, tömör műanyag kerekek alapvetően rugalmatlanok, és már a legkisebb egyenetlenséget is fájdalmasan precízen közvetítik a kormányt szorító kéznek. Balázs viszont olyan eszközt akart építeni, amellyel 20 km/óra körüli sebességgel is lehet nagy biztonságban, folyamatosan és komfortosan haladni szinte bármilyen előforduló felületen. Amikor az első skiccet felrajzolta, egy közlekedési eszközt tervezett, amely a városi ember életét könnyíti meg, márpedig a városban kevés helyen van kifogástalan minőségű – értsd sima, bukkanómentes és csontszáraz – járda. Mivel a célnak megfelelő terméket nem talált a piacon, épített magának egyet. A műhely a családi ház kertje és konyhája volt, de ez a végeredményen egyáltalán nem látszott. (Olyannyira nem, hogy a kétéves darab ma is megvan, és kifogástalan állapotban várja, hogy használják. Azt, hogy Balázs annak idején elég jól kitalálta a prototípust, jelzi, hogy 95%-ban ma is ugyanolyan rollerek készülnek.)

 

Az egyébként fizikus végzettségű Balázs koncepciója máig nem változott: prémium minőséget akart, és ehhez a legkiválóbb alkatrészeket tervezte meg. A Boardy kerekéről olyan átéléssel és szeretettel beszél, hogy nehéz nem megnézni, pontosan miről is van szó: ami első pillantásra szembeötlő, az a mérete és az, hogy levegővel fújt, azaz nem tömör. A gördeszkákra emlékeztető test rétegelt falemez, amelyet könnyű, ugyanakkor erős üvegszálas gyantával tesznek ellenállóvá. Tesztvezetésünk során – lesz, ami lesz felkiáltással – leugrattunk néhány lépcsőt. Nos, ahogy mondani szokták, a Boardy meg sem nyekkent, a váz rugalmas, tehát mozog, a kerekek pedig kiváló lengéscsillapítók is.

A két éve elkészült mintadarabot Balázs megmutatta gyerekkori barátjának, az ügyvédként dolgozó Andrásnak, aki saját bevallása szerint korábban még soha nem hajtott semmilyen rollert, de látott fantáziát a Boardyban. Először csak a barátok, rokonok kaptak. Akkor kezdett körvonalazódni egy üzleti vállalkozás lehetősége, amikor a  Boardyval a francia Riviérán nézelődő Balázs alól ott helyben meg akarták venni a szokatlan járgányt. Hazaérve Andrással céget alapítottak, elkezdték a sorozatgyártást, weblapot készítettek, marketinganyagot írtak, és minden mást is maguk csináltak. „Nevetségesen kevés pénzből indultunk, más azonos idő alatt többet költ marketingre, mint mi az első 100 rollerre” – emlékszik vissza a két évvel ezelőtti kezdetekre András, aki jogászként azonnal levédette a terméket itthon és külföldön egyaránt.

 

A roller első pillantásra ugyan nem olcsó, felszereltségtől függően bruttó 130–150 ezer forint, de Balázs szerint a minőségét tekintve azon a színvonalon van, mint a 250–300 ezer környékén kapható biciklik: eloxált alumínium és rozsdamentes acélalkatrészek, Continental gumik, valamint teljes hosszában rugalmas fa-üvegszál (egyes modelleknél karbon) kompozit anyagból készült váz. Nem kötnek minőségi kompromisszumot, és minden egyes darabot kézzel szerelnek össze. A piac visszaigazolta az elképzelésüket: az első 15 roller úgy kelt el, hogy egyáltalán nem hirdették, és alig négy hónap elteltével már felbukkant az első Boardy Miamiben, majd kisvártatva Los Angelesben is.

 

„Azt látjuk, hogy a rollerünk járványszerűen terjed. Ha valaki valahol vesz egyet, akkor a kollégák, barátok is akarnak maguknak. Például van egy dél-angliai kisváros, ahol már 15 Boardy szaladgál az utakon. Ezenfelül büszkék vagyunk rá, hogy a termék remek minőségű, még egyetlen vásárlónk sem jelentett be garanciális igényt, pedig legjobb tudomásunk szerint mindegyik eddig eladott roller napi használatban van” – meséli András, hozzátéve, hogy ezek felét Magyarországon, másik felét szerte a világban használják. Érdekes módon és a kezdeti várakozásaikkal ellentétben azt tapasztalták, hogy nem kizárólag Ferrari- és jachttulajdonosok közül kerülnek ki a vásárlók, hanem inkább a középosztálybeliek rendelnek. Sokan azért szeretnek bele, mert rollerezve menet közben is lehet beszélgetni, vagy éppen kirakatokat nézegetni. Van, aki azért kedveli, mert ideális eszköz arra, hogy a futóbiciklivel „megszökő” gyerekeket utolérjék. Az sem utolsó szempont, hogy a roller nincs hat kilogramm, és összecsukott állapotban egy autó csomagtartójába vagy a repülőgépre feladott bőröndbe is belefér – akár több példány is.

 

Balázs szinte mindennap használja saját rollerét, szerinte a belvárosban nincs ennél jobb közlekedési eszköz: „A 15–20 km/óra közötti átlagtempó megerőltetés nélkül elérhető annak is, aki nincs különösebb edzésben. Ez a normál gyalogossebesség akár négyszerese.”

 

 

Aszfalton kiváló, de a MOM Parkban megejtett tesztünk során a murvás sétányra is kimerészkedtünk: a hatásfoka nyilvánvalóan rosszabb, mint sima felületen, de nem éreztük komolyabb kompromisszumnak, hogy bizonytalan a talaj alattunk, cserébe jókat farolgattunk. A Boardy olyan felületeken is kényelmesen használható, ahol a legtöbb roller nem tud közlekedni, például: fű, macskakő, murva. Apropó hatásfok: sima terepen, egyetlen lendítésre valószínűtlenül hosszú ideig gurul a roller, ezért sokan nem is akarják elhinni, hogy nem rejtőzik valahol a vázban egy amolyan „Tour de France-stílusú” apró elektromos motor. A nagyobb hatásfoknak és a rendkívül alacsony deszkának köszönhetően a Boardyval komfortosan leküzdhetők nagyobb távolságok, akár 30–40 km is.

 

A startup mára elérte azt a méretet, hogy szintet lépjenek: külső források bevonásával épp most indul a Fejér megyei kisüzem, ahol magasabb sebességre kapcsolva folytatódhat a hazai sikertörténet, a Boardy világhódító útja. András és Balázs ettől azt várja, hogy megszűnnek a várólisták, attól viszont nem félnek, hogy az ázsiai gyártók lemásolják, és olcsóbb alkatrészekkel „jóárasítva” piacra dobják a saját terméküket. „Egyrészt a minőségi alkatrészek ott sem olcsók, másrészt hiszünk magunkban és a folyamatos innovációban. Van még a tarsolyunkban néhány olyan újítás, amivel képesek vagyunk a világ élvonalában maradni” – állítják egybehangzóan. Azt is tudják, hogy mi az, amin nem változtatnak: bár alapvetően különböző személyiségek, és más-más területen dolgoznak, a Boardy közös; azért lettek sikeresek, mert értik és tisztelik a másik munkáját.

 

További részletek: boardy.hu