A kriptográfiaguru

Amikor Lám István bekerült a La Femme 50 tehetséges magyar fiatal programba, rögtön az első évadban, már a Műegyetem mesterszakán is messze kitűnt az átlagból, sőt régen túl volt az első cégalapításon. Két hallgatótársával még 2009 végén új kutatási projektbe kezdett Lám István, aki az elosztott fájlrendszerek kriptográfiai jogosultságkezelésével foglalkozott. A témában először első díjas TDK-t írtak, és közben szabadalmaztatták eredményeiket. Az alapötlet az övé volt, nem véletlen, hogy mai cégének, a Tresorit Kft.-nek ő a fővezére. Ám minden alkalommal hangsúlyozza, hogy a két alapítótársával közös kezdeti munka nélkül az ötlet az enyészeté lett volna.

LÁM ISTVÁN

„Én vagyok a cég fővizionáriusa, aki rendszeresen az egyik galaxisból utazna a másikba, és menet közben kitaláljuk, hogyan építkezzünk.”

A vállalkozás neve ma már nagyon is jól cseng a kriptográfiai piacon. Ismertnek lenni az informatikai titkosítás világában pedig nem akármi, ez elképesztően kurrens terület! Amivel most is foglalkoznak, az a matematikai garancia, amellyel a vállalkozási, így a banki, a közigazgatási, a katonai titkok megőrizhetők, mert csak az tudja dekódolni az információt, akinek kulcsa van hozzá. Ők erre azt a megoldást találták ki, hogy a fájlokat még az ügyfél számítógépén titkosítják, mielőtt azok a szervereikre kerülnének, és csak az tudja dekódolni, aki ehhez érvényes jelszóval rendelkezik.

 

„Az 50 tehetséges magyar fiatal programtól a legtöbb segítséget a cégvezetéshez, az üzletépítéshez kaptam” – mondja István tárgyszerűen. „Cégünk megalakulásához például több olyan ötletet adott a mentorom, dr. Ránky Katalin, aminek köszönhetően kínos buktatókat tudtam elkerülni.” Éppen akkoriban készítették elő az új, ma üzemelő nagyvállalkozást, a munkatársak száma már meghaladta a 10-et, az ügyfeleké pedig a 40-et. Kisvártatva következett a robbanás: tíz nemzetközi cég fektetett be az övékbe ‒ megfinanszírozva a jövendő fejlesztéseket is. „Egy kis diákcsapat 380 millió forint befektetést kapott.” A csapat többsége akkor még a mesterképzést végezte az egyetemen.

 

Robbanásszerűen

Az egyetlen gondjuk az volt akkoriban, hogyan tudnák növelni ügyfeleik számát. Hamarosan megszületett erre az ötlet. 2013-ban meghirdettek a világban egy hackerprojektet: 50 ezer dollárt ajánlottak fel annak, aki képes feltörni a titkosítási rendszerüket. A legnagyobbak jelentkeztek a világból, hogy megpróbálkozzanak a feladattal, de egyetlenegynek sem sikerült. Az ötvenezret érő próbafeladatot oly módon titkosították, hogy a hozzá vezető jelszót két vezetőtársával egymás közt háromfelé osztották, de úgy, hogy tilos volt bárhova feljegyezni, egymásnak elárulni, csak fejben őrizhették meg, az elrejtett fájlhoz ők maguk is csak úgy fértek hozzá, hogy külön-külön beírták a saját jelszótöredéküket. (A végén elképesztő stresszhelyzet is előállt: egyiküknek nem jutott eszébe a jelszórésze! Hosszas fejtörés után sikerült az agytekervényeiből előbányásznia, és így megnyitni igazolásul a titkosított információt.)

 

Hogy értsük a Tresorit szakmai nívóját, Lám István elárult egy keveset a cég működésének hátteréről: az adatközpontjaik Írországban és több más országban vannak, mert idehaza nem találtak az igényeiknek megfelelőt. A cég értékesítési központja Svájcban működik, ahol az adatvédelmi szabályozás igen szigorú. A hackerpályázat után ugyanis robbanásszerűen nőni kezdett megbízóik száma: előbb negyvenezer lett, majd hamarosan felfutott a szám száznegyvenezerre, ma jóval kétszázezer fölött járnak. „Ügyfeleink többsége az USA-ban, Angliában, Németországban, Kanadában működik, bevételünknek legfeljebb egy százaléka származik itthonról… Nemzetközi cég vagyunk, erős magyar gyökerekkel…” – teszi hozzá kis mosollyal.

 

Elsősorban üzletember

A hatalmas toronyirodaháznak, amelynek egyik tárgyalójában diskurálunk, két emeletét bérlik. Az egyik ebből a legfelső, körpanorámás terasza van. Ezen a teraszon szoktak grillpartikat tartani, gyakrabban az egyes csoportok külön-külön. Az alsó emeletüket dolgozóbarát, tavaszi piknikre emlékeztető módon rendezték be, például szabadon használható csocsóasztalokkal. A cégben idehaza lényegében a fejlesztők dolgoznak, nemrégiben pedig még inkább bővíteni kezdték a cégműködtetésben nélkülözhetetlen marketinges és egyéb funkciókat.

 

LÁM ISTVÁN

„Nemzetközi cég vagyunk, erős magyar gyökerekkel…”

Eljutottak oda, hogy hamarosan költözniük kell, kinőtték a két emeletet, hazai dolgozói létszámuk már meghaladja a 75-öt. (Csendben teszi hozzá, hogy 2014-ben, amikor az informatikus mesterfokú diplomáját átvette, az átadón úgy mondott beszédet, hogy már akkor 34 munkatársa volt.) Azután tartott egy előadást a MTA-n, amelynek végén megkérdezték tőle, hogy a cégük droppontjához mennyire volt fontos az egyetemi tanulmánya, beismerte, talán a tanultak 80 százalékát használja, viszont az egyetemi ismeretek csak 20 százalékot képviselnek a mindennap szükséges információkból.

„A cégépítés nem volt felhőtlen, az útkeresés sem volt egyszerű, ma már nem mérnök vagyok elsősorban, hanem üzletember. Persze sosem múlik el az érdeklődésem a technika iránt, minden új számítógépemre feltelepítem a teljes fejlesztői arzenált, de ma már az üzlet közelebb áll hozzám! Én vagyok a cég fővizionáriusa, aki rendszeresen az egyik galaxisból utazna a másikba, és menet közben kitaláljuk, hogyan építkezzünk.”

 

Nem csak a munkáról szól

Az 50 tehetséges magyar fiatal programban mentora, dr. Ránky Katalin mellett összesodródott Papp Istvánnal is, aki szintén mentorkodott abban az évben: „Az informatika világa ilyen, ez a szakma így működik: bárhol összesodródnak… kaptam tőle tanácsokat akkoriban, és azóta is kapok.” Cégük fejlesztői is így kerültek össze, csupa kiváló szakember, magas fizetéssel, akik itt fizetnek adót, itt vásárolnak, itt élnek. De az egész világnak dolgoznak.

 

 

 

Ha már az itthoni életnél tartunk, meg kell kérdeznem: „És hogy állsz a családdal, megházasodtál már?” „Igen, igen” – bólogat, és szinte szabadkozó felsorolásba kezd: „Két éve házasodtam, de amúgy 12 éve vagyunk egy pár, 2012-ben jegyeztem el, orvos‒mérnök-pár vagyunk, ez állítólag gyakori felállás.

LÁM ISTVÁN

„Egy kis diákcsapat 380 millió forint befektetést kapott.”

Keveset látjuk egymást, mert mindkettőnkben magas fokú a szakmánk iránti elhivatottság. Talán ez a hosszú házasság titka… – mosolyodik el –, de stabil érzelmi hátterünk van!” Gyerekük még nincs, de nagyon szeretnének, egyelőre párja is a karrierjét építi, de ez nem kibúvó a részükről – jegyzi meg. Aki alaposan megnézi az esküvői fotójukat, könnyen elhiszi, hogy így van!

Lám István hamarosan 30 éves lesz. Szeret főzni, sportolni, de alig van ilyesmire ideje, viszont ügyel arra, hogy a munkatársai élete ne csak a melóról szóljon. „Sokat áldozunk ilyenekre, például a spontán partikra, csapatépítésre, időnként van kiscsoportos gokartozás vagy közös főzőcskézés. Sok pénzt fektetünk ebbe.” Mivel jársz munkába? – kérdezem ötletszerűen. „Hát, többnyire kerékpárral – feleli –, de télen inkább villamossal.”