"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Méregtelenítés kívül-belül

Az oxigén- és mozgásszegény téli hónapokban testünkön itt is, ott is megjelennek a kis zsírpárnák, amelyektől jó lenne mielőbb megszabadulni.

Vajon mi az, amiért Beyoncé ugyanúgy lelkesedik, mint Kate Moss, Gwyneth Paltrow vagy Cate Blanchett? Nem, nem egy vadonatúj csodakrém vagy parfüm, hanem a méregtelenítő kúra. A módszer célja, hogy eltávolítsa testünkből a méregező anyagokat, és közben megszabadítson bennünket néhány fölösleges kilótól. Életünk során ugyanis hihetetlen mennyiséget eszünk meg: mire valaki 65 éves lesz, már legalább 50 tonnányi ételt és italt fogyasztott el. Ennek az elképzelhetetlen mennyiségnek nem kis részét zsír, cukor és fehérje alkotja, mellettük pedig olyan mesterséges vegyületek, mint a tartósító, stabilizáló, színezőanyagok és mesterséges aromák. Amit emésztőrendszerünk ebből nem képes lebontani, az mérgek és salakanyagok formájában halmozódik fel a szövetekben és sejtekben.

 

 

A méregtelenítő és tisztítókúrák célja, hogy megszabadítsák szervezetünket a felhalmozódott káros anyagoktól. A böjtölésre legalkalmasabb időszak hagyományosan a tavasz, amikor az ébredő természet bennünket is megújulásra ösztönöz. Miközben megtisztulunk a salakanyagoktól, testünk és lelkünk egyaránt regenerálódik.

 

Tisztítás és kényeztetés

 

A tisztítókúrák mindig is népszerűek voltak, ám hála a hírességeknek és a témáról szóló számtalan könyvnek, ma kedveltebbek, mint valaha. A sztárvilág képviselőit kacsalábon forgó klinikák várják, ha egészségesebb életmódra szeretnének áttérni, ahol méregdrágán szabadulhatnak meg a mérgeiktől.

 Ám nem kell ahhoz hollywoodi filmcsillagnak lenni, hogy hatékonyan és biztonságosan élvezhessük a böjtölés jótékony hatásait. A Danubius szállodákban szakszerű felügyelet mellett foghatunk hozzá a tisztítókúrához, a hotelek wellnessrészlegeiben pedig számtalan eljárás és kezelés közül választhatunk akár aktív, akár passzív formáját kedveljük a méregtelenítésnek. A legjobb, ha több oldalról támadunk, vagyis benevezünk a böjtkúrára, felkeressük a szaunát, azután pedig átengedjük magunkat a szakértő kezeknek. Így miközben pihenünk, és élvezzük az ellazulást, a szervezetünk salaktalanító munkája magasabb fokozatra kapcsol.

A böjtölés olyan ősi, mint a föld népei – így kezdődik Otto Buchinger 1935-ben megjelent könyve, A gyógyböjt, amely a Buchinger-féle böjtkúrát világszerte ismertté tette. Maga a szerző 52 évesen poliartritiszt (sokízületi gyulladást) kapott, de 19 napig tartó böjtöléssel állapota gyors javulásnak indult, majd sikerült magát teljesen kikúrálnia. Tapasztalatain felbuzdulva a gyógyteákkal, lúgos kémhatású zöldséglevessel, vízzel és frissen préselt levekkel végzett böjt szószólója lett, amely tehermentesíti és savtalanítja az anyagcserét.

 

A böjtkúra felejthetetlen élmény

 

A Buchinger-féle gyógyböjt azóta is a méregtelenítés talán legismertebb módszere. Ezt próbálhatjuk ki a Danubius szállodalánc több hoteljében, így Sárváron, Bükfürdőn és Sopronban is. A Danubius Health Spa Resort Sárvár Szállodában nagy hagyományai vannak a gyógyböjtnek, a csapathoz rendszeresen csatlakozik a hotel igazgatója, Katz Péter is.

 – Az első napok valóban nehezek – mondja Katz Péter. – Kicsit ijesztően hatnak az egyre csökkenő adagok, még rémítőbb belegondolni, hogy utána napokig nem ehetünk szilárd táplálékot. A szervezet aztán némi fejfájás, szédülés, lassulás árán egy-két nap alatt átáll, megtanulja, hogy a tartalékokból éljen, közben pedig a rengeteg folyadék hatására megindul a tisztulás. Az ízek, a rágás élménye hiányzik egy kicsit, de munkatársaink mindent megtesznek, hogy a lehetőségeket kihasználva változatosan készítsék el a frissen facsart leveket, a napi leveseket, a méregtelenítést elősegítő gyógyteakeverékeket. A böjt ünnepélyes megtörése után pedig a néhány gerezdnyi alma, majd a fűszeres túrókrém és a pirítós zamata felejthetetlen élmény. Jutalom minden átélt kellemetlenségért! Egy ilyen tisztítókúra után mindig intenzívebben érezzük az ízeket, élvezet minden harapás, minden új étel, amit szépen lassan visszacsempészünk a hétköznapokba.

A méregtelenítés közben a résztvevők megszabadulnak néhány kilótól, megtisztul a bőrük, a testük, emellett pedig igazi újjászületés-élményt ad a lelki méregtelenítés. A szép természeti környezetben kicsit kivonulnak a hétköznapokból, ami segíti a belső lecsendesülést, segít újraépíteni az energiákat, feltöltődni. Biztonságot jelent az orvos jelenléte, felügyelete, de legalább ilyen fontos támogató tényező, hogy a kúrát nem egyedül, hanem csapatban végzik. Mellette pedig számos kényeztető kezelés teszi kellemesebbé a kúrát.

 

Masszázsok minden formában

 

Sokak kedvence például a holt-tengeri sómasszázs, és nem véletlenül: lazító és revitalizáló hatású, ráadásul a bőrt olyan puhává varázsolja, mint a kisbabáké. A kezelés a teljes testre kiterjedő dörzsmasszázzsal kezdődik, melyhez a Holt-tenger sóját és olajat használnak, hogy eltávolítsák a bőr felső elhalt hámrétegeit, ezáltal szabaddá váljanak, megtisztuljanak a pórusok. Az olajat és a sókristályokat meleg zuhannyal mossák le, majd testápolót masszíroznak a bőrbe.

 Szintén népszerű tisztító kezelés a zöld agyagpakolás, amelynek során a méregtelenítést elősegítő, különleges alkotóelemeket tartalmazó zöld agyaggal bekenik az egész testet, illetve vékony rétegben az arcot is. A testet szorosan bepólyázzák, és 20 percig hagyják, hogy az agyag természetes módon felszívja a bőrben felhalmozódott méreganyagokat, majd a pakolást zuhannyal eltávolítják a bőrről. De választhatunk relaxációs masszázst is, fahéjolajjal végezve méregtelenítő hatású, vagy nyirokmasszázst, amely serkenti a méreganyagok és baktériumok eltávolításában központi szerepet játszó nyirokrendszer működését.

A vitálmasszázs a vákuum élénkítő hatását kihasználó, egyedülálló kezelés, amelyhez speciálisan erre a célra kifejlesztett gumiharangot hívnak segítségül. A gumiharang enyhén a bőrre nyomva, természetes szívóhatást fejt ki, ha kissé megemelik. A bőrt finom masszázstechnika alkalmazásával beolajozzák, majd a harangot a bőrre nyomva körkörös mozdulatokkal végigvezetik a csípőn, a háton és a vállakon. A kezelés ellazítja a testet, és különösen hatékonyan élénkíti a vérkeringést.

 

Megsokszorozott élmények

 

A hideg téli, kora tavaszi napokon különösen jólesik egy további méregtelenítő eljárás, az infraszauna. A nap sugaraihoz hasonló infravörös fény csak a testet melegíti fel, a szaunakamra levegőjét nem, így a hagyományos finn szaunával szemben nem kell a magas hő- és páratartalom szervezetünkre kifejtett terhelésétől tartanunk, mégis intenzívebben izzadunk, ezáltal  hatékonyabban méregtelenítünk. Az infraszauna 40-60 C°-os hőmérsékleten fejti ki ideális hatását, ezért azok számára is ajánlható, akik nem kedvelik a hagyományos szauna forróságát, vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvednek. A sugárzás a bőr mélyebb rétegeit is felmelegíti, serkenti a verejtékmirigyek működését. Az így kiválasztott verejték sokkal nagyobb (átlagosan ötszörös) koncentrációban tartalmaz salakanyagokat, ezért az infraszauna az egyik leghatékonyabb méregtelenítő eljárás. Kezelés közben a szervezet jelentős mennyiségű kalóriát is eléget, így a fogyókúra kiegészítéseként is ajánlott.

A 40 éve a gyógyvizek szakértőjének számító Danubius Hotels Group 1972 óta tökéletesíti és bővíti szolgáltatásait, hogy a vendégek a lehető legkomfortosabb körülmények között pihenhessenek, gyógyulhassanak szállodáiban, ezért szerepelnek a kínálatában a böjtkúrák és a méregtelenítő kezelések is. Az idén sokszor találkozhatunk majd azzal a szlogennel, hogy a Danubius megsokszorozza vendégei élményeit, a szállodalánc ugyanis negyvenedik születésnapja alkalmából számtalan kedvezménnyel és meglepetéssel ajándékozza meg vendégeit.

 

További információ: www.danubiushotels.hu