Kern András, Márton András és a Honderű

Húsz évvel ezelőtt vetette papírra Spiró György keserédes komédiáját, melyben három öregúr találkozik szeretett egykori osztálytársuk lakásában, hogy együtt emlékezzenek a múltra, és megoldjanak egy becsületbeli ügyet. Két évtized elteltével újra színre vitte a művet Valló Péter rendező. A két főszereplővel, Kern Andrással és Márton Andrással Falus Tamás beszélgetett.

– A rendező mesélt önöknek a két évtizeddel ezelőtti előadásról, vagy csak annyit mondott, hogy azt elfelejtve alkossanak újat?

Márton András: – Beszélt róla, de egyáltalán nem etalonként, hogy azt kellene újra megcsinálnunk.

– És Spiró Györggyel találkoztak, beszélgettek vele a darabról?

Kern András: Még tavasszal, az olvasópróbán látogatott meg minket, akkortájt volt egy kis előbemutatónk.

– Esetleg mesélt, hogy húsz év elteltével mennyire élő a darab, vagy épp mennyiben kell újragondolni mind a színészeknek, mind a rendezőnek, mind neki, az írónak?

Márton András: – Nem, erről nem volt szó. Azt gondolom, mi most ebben a korban élünk, ennek a kornak vagyunk az idős emberei. A darabban felvetett gondok a mai korban élő öregemberek problémái is, erről kell szólnia az előadásnak.

Kern András: – Ettől még a darab ugyanúgy 1997-ben játszódik. Akkoriak az árak, az időpontok, az utalások, ki hány éves, mi hány évvel korábban történt, Spiró nem írt át semmit.

Márton András: – Végül is 83 éves emberek a főszereplők gondjaikkal bajaikkal, emlékeikkel. De kivételesen hadd kérdezzek vissza, hiszen látta a darabot: az ön számára kicsit avíttnak tűnik?

– Egyáltalán nem, talán még életszerűbbnek, mert a húsz évvel ezelőtti időszakhoz képest mintha ma még nagyobb lenne a szakadék az idősebb és a fiatalabb generáció között műveltségben, erkölcsi kérdésekben.

Márton András: Igen ez biztos.

– Emellett a néző – magamat is beleértve – idősebb lett, másként tekint ötvenen túl erre a darabra, mint tekintett harmincon túl. A műben a nyegle, magabiztos, kissé faragatlan bírósági végrehajtó képviseli a fiatalságot a maga nyersességével, morális és kulturális hiányosságával. Miközben az idősek képviseletében a letűnt polgárság képviselői jelennek meg latin-görög műveltségükkel, akik még Ciceró-szónoklatokat is fejből tudnak idézni. Így látják önök is?

Márton András: – Igen.

Kern András: – Egyben a szüleink korosztályáról is szól ez darab: apám lehetett volna abban az időben hasonló korú – talán kilencvenegynéhány éves – mint ennek a darabnak a figurái. Apáink nemzedékének gondolkodása, beszédmodora, kifejezései, morálja, értékítélete, problémái jelennek meg a színpadon.

– De bizonyára nem véletlenül vette elő az írást a színház vezetése, a rendező, és értett egyet velük az író; úgy ítélhették meg, hogy a közönség számára a színdarabnak ma is van mondanivalója, tanulsága…

Kern András: … a jó daraboknál nem számít, hogy ma születtek vagy húsz évvel ezelőtt írták őket. A shakespeare-i művek átvészeltek több mint négyszáz évet is.

– Azt a generációt, melynek tagjait alakítják, tisztelni kell vagy inkább sajnálni?

Márton András: – Annak, aki játssza az idős embert – így például nekem –, egyáltalán nem lehet az a célja, hogy a figuráját sajnálják. De az már lehet célja, hogy tiszteljék, szeressék. Megértsék, hogy komoly ügy van folyamatban, melyet a nézők majd megfejtenek. Hol van ma olyan ember, aki a barátjával, aki súlyos betegségben szenved, olyat cselekedjen, mint amit a darabban látunk?

Kern András: – Érdekes így együtt ez a két szó, mert pusztán azért, mert valaki öreg, sok évet élt meg, nem kell tisztelni. De sajnálni sem nagyon kell. Viszont kell érdeklődni iránta, kell foglalkozni vele. Nem árt kicsit odanézni rájuk. Ez a darab odanéz.

Márton András: – A Börcsök Enikő megformálta idős hölgy például nagyon szerethető. Karakánsága, könyv iránti szeretete annyira szeretni való, hogy Zoltánffy, akit én alakítok, szerelmes is belé. Nem a testisége, hanem különleges lénye miatt. Kern András játssza Pukánszkyt, aki pedig egy imádni való nagy csibész. Lukács Sándor Frídhof, az orvos, aki a maga megbízhatósásával szintén szeretetre méltó figura.

– A sorsuk viszont azért kicsit sajnálatra méltó, hiszen a magyar történelem szinte végiggázol az életükön…

Kern András: …az egész XX. század, szinte az elejétől a végéig. Rengetegszer jut eszünkbe Mensáros László, és a XX. század című előadóestje. Érdekes, hogy Mensároshoz mennyire illik ennek a darabnak a világa: tartása, vallása, keresztényi tudata, óriási tudása. Bármelyik öreg szerepét eljátszhatná. Ez a darab kicsit ríkató, kicsit nevettető, teljesíti azt, amit várhatunk tőle.