Elismerés kiváló pedagógusoknak

Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért idén huszadik alkalommal hirdette meg a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázati időszakát. Az alapítvány célja a kiemelkedő tanárok, pedagógusok munkájának elismerése. A Rátz Tanár Úr Életműdíjra és a vele járó 1,5 millió forintos elismerésre 2020. október 5-ig lehet jelölni a közoktatás felsős és középiskolai évfolyamaiban biológiát, fizikát, matematikát vagy kémiát tanító aktív, illetve nyugalmazott pedagógusokat.

A díjat három vállalat – az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a Richter Gedeon Nyrt. –alapította húsz évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy a tudományos oktatásban kiemelkedő pedagógusok elhivatottságát elismerje.

Az idén húsz éves Rátz Tanár Úr Életműdíj különleges módon ünnepli jubileumát: elismert magyar tudósok és kutatók, mint egykori diákok mesélnek tanáraikról, akik meghatározó szerepet töltöttek be pályaválasztásukban. Az alapítvány és a megszólaló személyiségek így tisztelegnek azok előtt az elhivatott pedagógusok előtt, akik a következő generáció nevelésén dolgoznak vagy nyugdíjazásuk előtt dolgoztak.

Az interjúkat Veiszer Alinda újságíró készítette, aki maga is pedagóguscsaládból származik. „Láttam, hogy a nagypapám mennyi humorral készült az előadásaira a főiskolán, és milyen büszke volt, amikor évről évre a legjobb előadónak választották a diákjai. Az egész életem igazi pedagógusok között zajlott, nagyon tudom becsülni őket, nekik köszönhetem azt, ami lettem.”

Az első interjúalanyok egyike Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, a La femme 50 tehetséges magyar fiatal programjának korábbi díjazottja, Weszprémy-díjas orvos, a személyre szabott genomika területén szerzett PhD fokozatot, úgy fogalmazott: „Annyira még a feleségem sem hitt bennem soha, mint amennyire Szendrei János tanár úr.”

Honnan ered elhivatottsága? Hogyan lett már rendkívül fiatalon nemzetközileg ismert, kiemelkedő szakember? Kik voltak azok a pedagógusok, akik a pályája felé terelték? Veiszer Alinda kérdéseire válaszolva mindent megosztott velünk.

Debrecenben születtél, ott is jártál egyetemre. Mit jelent ez számodra?

Kisvárdán nőttem fel, Debrecenbe csak 18 éves koromban kerültem. Összesen közel 10 évet töltöttem ott, elvégezve az egyetemet, majd a PhD-t. Szóval kisvárdai vagyok, az agyam, lelkem, és szerintem az étvágyam is szabolcsi, de a szívem Debrecenbe húz. Nekem a város, az ottani klinikai élet még ma is inspiráló.

Miért inspiráló?

Szerintem a világon is párját ritkítja az a helyzet, hogy adott egy jó egyetem, és mellette, közvetlenül a szomszédságában egy klinikai központ. Nem az volt a helyzet, mint mondjuk Budapesten, hogy utazgatni kellett a két intézmény között, hanem egyszerűen átsétáltunk a klinikus kollégákhoz, aztán vissza a kutatócsoporthoz, hogy folytassuk a munkát.

Milyen problémával sétáltál át leggyakrabban?

Én klinikai genomika témában végeztem a doktorimat, ami azt jelenti, hogy nem csak genetikával foglalkoztam, hanem annak klinikai oldalával is. Például egy nagyon komoly mellékhatásokkal rendelkező gyógyszerterápia előtt el lehet végezni egy genetikai tesztet arra vonatkozóan, hogy a szervezet vajon hogyan fog reagálni a terápiára, illetve fog-e egyáltalán reagálni. Mert azt tudjuk, hogy a betegek egyharmada nem fog reagálni, nekik más terápiát érdemes választani. Ebben például nagyon sokat tud segíteni a klinikus kolléga - mikor vegyek mintát, kiktől vegyek mintát. Ráadásul olyan emberhez mentem át, aki korábban témavezetőm volt, itt meg közösen dolgozhattunk egy publikáción. Tehát a szakmai kérdéseken túl komoly emberi szövetségeket is kialakíthat egy ilyen közelség.

Tulajdonképpen lerövidül egy megoldás útja, praktikus megoldás ez így. Emlékszel gyerekorrod első olyan pillanatára, amikor kíváncsi voltál?

Abszolút emlékszem, sosem felejtem el. 6 éves voltam, anyukámtól kaptam egy enciklopédiát, ami gyerekeknek készült a tudományos módszerekről. Anyukám arra számított, hogy majd nézegetem a képeket, de inkább azt láttam, hogy bonyolult dolgok vannak benne, egyszerűen leírva. Például, hogy hogyan épültek a piramisok, vagy miért forog a Hold a Föld körül. Ha én ezt ötvenszer nem olvastam végig egy hónap alatt, egyszer sem. Azt hiszem, akkor szerettem bele abba a folyamatba, a tudományos módszerbe, hogy megpróbálok megérteni dolgokat, amiket addig nem értettem.

Volt kedvenc témád?

Volt, a biológia. Hiszen ami bennünk van, azt nem látjuk. A szerveinket nem látjuk, és az, hogy mi milyen hiperbonyolult módon működünk, nagyon izgalmas volt. Akkoriban még a kozmológia is érdekelt, elég sokáig kérdés volt, hogy kozmológus leszek, vagy orvoskutató. Végül ez a kíváncsiságom vitt a genetika felé is, az tűnt a legkevésbé megértett témának.

Játszottál orvososat gyerekkorodban?

Nem, képzeld el, ez teljesen kimaradt. Viszont rengeteget sportoltam egész kicsi koromtól kezdve, meg játszottam, mint bárki más. Aztán 8 évesen megkaptam az első számítógépemet, és akkor eldőlt a sorsom.

Tehát terelgettek a szüleid.

Anyukám hatása ennél sokkal nagyobb. Valamikor a ’90-es évek végén, amikor még középiskolás voltam, és az angol Wikipédián kezdtem aktív lenni, ő mondta nekem, hogy éppen a mesterséges intelligenciáról olvasgat, és tudja, hogy ez engem egyelőre nem nagyon érdekel, mert az orvoslásban még nincs helye, de azért tartsam a fejemben a témát, mert össze fog folyni a két terület. És most, 20 évvel később ezt csinálom.

Nagyon olvasott volt, mindig tudta, mi történik a világban, és szerette összekötni azokat a pontokat, amelyeket össze lehet, de valahogy korábban még senkinek nem jutott eszébe.

Mindezek hatására Te lettél a fura eminens fiú az iskolában?

Furának fura voltam, mert világ életemben kitűnő voltam. Imádok tanulni a keresztlányaimmal is, egy csomót vitatkozom velük, hogy miért nem szeretik a házi feladatot. Én imádtam. Én voltam az, aki szólt, amikor az osztály nem kapott, hogy legalább nekem külön adjanak.

Nem utáltak a többiek? Sztahanovista voltál.

Oké, én voltam a stréber, elfogadom, de közben a focicsapat kapitánya is én voltam. Szerettem a kognitív világomat, de egész életemben élsportoló voltam, és ma is igyekszem úgy élni, mint egy élsportoló. Szóval nem csak ültem és számítógépes játékokat játszottam a nagy keretes szemüveg mögül.

A focicsapat kapitány menő gyerek, az eminens nem menő.

Ezzel meg is küzdöttem. Hogy én a menő gyerekek közé tartozom, vagy a stréberek közé. A menő srácokkal lógtam, fociztam, igaz buliba nem szerettem járni. Ám közben stréber voltam, és imádtam. Imádok vizsgázni, dolgozni, tanulni. De sosem rekesztettek ki, ilyen élményem nincs.

A tanárok viszont szerettek, nem? Végre egy gyerek, akivel lehet haladni, aki kéri a házi feladatot. Terelgettek?

Volt olyan, aki igen. Nekem négy nagyon meghatározó pedagógus volt az életemben.

Vincze Péterné Magdi néni és Nagy Istvánné Jolika néni az első négy általános iskolai évemben megtanítottak akarni tanulni. Beleszerettem a tanulásba, mert vicces volt, izgalmas, és semmiféle feszültség vagy keménykedés nem volt benne. Úgy emlékszem arra a négy évre, mint egy hosszú vakációra. Egyfolytában játszottunk, miközben megtanultunk írni, olvasni, számolni, beszélni. Még azt is megtanultam náluk, hogy ha valami unalmas, vagy repetitív, akkor tegyem izgalmassá magamnak.

Aztán jön a középiskola, és ott nagyon sok múlik a tanárokon. Sokszor miattuk szeretünk meg egy tantárgyat, és engedünk el egy másikat. Veled is így volt?

Bessenyei György Gimnázium, Kisvárda. Annyira még a feleségem sem hitt bennem soha, mint amennyire Szendrei János tanár úr.

Ezt hogyan érzékelted?

Egyrészt az első percben kiderült számára, hogy számíthat rám, bele fogom tenni az energiát a tanulásba, és ő volt az, aki gyakorlatilag azonnal erősködött, hogy az orvosi pálya felé menjek, felejtsem el a kozmológiát. Nem értettem, hogy miért pedzegeti folyton azt, hogy az orvos-meteorológiába nagy sok adatalapú elemzés kerül bele. Ez engem abszolút nem érdekelt, de már értem, hogy látta, az adatalapú technológia egyre izgalmasabb lesz az orvoslásban is, pedig akkor ez a terület még nagyon gyerekcipőben járt.

Akkoriban a Debreceni Egyetem meghirdetett egy programot, hogy minden Szabolcs megyei középiskolából egy diák szombatonként mehet az egyetemre, ottani oktatóktól tanulni. A tanár úr kérdés nélkül engem választott. Ez nekem hatalmas élmény volt! Minden szombaton eljutottam Kisvárdáról Debrecenbe. A tavaszi reggelnek van egy olyan illata, ami ennek a szombati útnak az illata volt, a tudomány felfedezésének illata. Ha ezt érzem, azonnal eszembe jut a vonatfütty és az egyetem. Boncoltunk békát, megmutatták a laborokat, csupa izgalom.

Milyen a kapcsolatod most a tanár úrral?

Dr. Meskó Bertalan fenti kérdésre adott válasza és az interjú teljes terjedelmében elolvasható a Rátz Tanár Úr Életműdíj weboldalán.

A Rátz Tanár Úr Életműdíjra 2020. október 5-ig az alapítvány pályázati felületén – az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerő kollektívák, magánszemélyek, szakmai és társadalmi szervezetek által – jelölhetők a közoktatás felsős és középiskolai évfolyamaiban biológiát, fizikát, matematikát vagy kémiát tanító vagy egykor tanító pedagógusok.