A nő, aki a legmagasabbra tört

A magyar mozikban is vetített Vaslady c. film hosszú idő után ismét a mainstream diskurzus részévé tette Margaret Thatchert, azonban kevésbé széles körben már a gazdasági világválság kezdetén is újra emlegetni kezdték politikáját és ténykedését. Annak ellenére, hogy a mai napig rendkívül ellentmondásos figurának számít, pártolói mellett a thatcherizmus ellenfelei is elismerik, hogy volt néhány példaértékű intézkedése. Olyan időszakban vette át a kormányzást, amikor Nagy-Britannia komoly gondokkal küzdött: hatalmas volt az infláció, másfél milliós a munkanélküliség, és a szakszervezetek forrongtak. A szakszervezetek meggyöngítése, Thatcher privatizációs programja, a deregulációs intézkedések és összességében az, hogy az 1980-as években kihúzta a brit gazdaságot a gödörből, mind főhajtásra késztetik a legkomolyabb kritikusokat is, akik elismerik, hogy nélküle a Munkáspárt sem volna olyan, amilyen ma, valamint Tony Blair vagy Gordon Brown sem létezhetett volna politikusként ily formában. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés: milyen személyiség képes ilyen mély nyomot hagyni? Ki rejtőzik a Vaslady-imázs mögött?

Út a miniszterelnöki posztig

Egyik önéletrajzírója, az őt jól ismerő Charles Moore szerint a Thatcher által bejárt utat nem lehet megérteni anélkül, hogy ne vetnénk egy pillantást gyermekkora helyszínére és a példaképül szolgáló apafigurára. Margaret Hilda Roberts 1925-ben született Grantham városában, amely fiatalkora helyszínéül is szolgált. A szülők két lányt neveltek, de haladó szellemiségű, két vegyesboltot üzemeltető apjuk úgy vélte, a legfontosabb, hogy a lányok tanuljanak, olvassanak, és naprakészek legyenek a politika ügyeiben. Helyi szinten Alfred Roberts maga is politizált: Margaret gyakran elkísérte őt egy-egy gyűlésre, és naponta átbeszélték az aktuális politikai ügyeket. Az apa emellett kötelezővé tette, hogy minden héten elolvassanak két könyvet, közülük csupán az egyik lehetett regény. Ilyen háttérrel maga mögött nem csoda, hogy Margaret ön- és céltudatos nővé cseperedett. Pontosan tudta, hogy nem akarja az ismerős lányok életét élni, főállású háziasszony lenni, így a Roberts családban elsőként ment egyetemre, ráadásul nem is akárhova, Oxfordba nyert felvételt. A vegyésznek tanuló lány már ekkor politizálni kezdett, természetesen konzervatív színekben. A párt vezetői hamar felfigyeltek az ambiciózus fiatal nőre, majd nevét országos szinten is megismerték, amikor az 1950–51-es választásokon ő volt a legfiatalabb képviselőjelölt. Bár elbukott, egyre stabilabb helyet szerzett magának a pártban, olyannyira, hogy 1959-re már parlamenti képviselő lett, majd 1964-től 1970-ig az ellenzéki konzervatívok árnyékminisztereként tevékenykedett. 1970-ben Edward Heath konzervatív kormányában oktatási államtitkári posztot töltött be, 1975-ben pedig, mindenki – köztük a saját – meglepetésére, az első női konzervatív pártvezetővé választották. Ezt négyéves ellenzékiség követte, ám 1979-ben megtörtént vele az, amiről valószínűleg egész életében álmodott: a Munkáspárt alulmaradt a konzervatívokkal szemben, így Margaret Thatcher Nagy-Britannia első női miniszterelnöke lett.

Az átkozott nőszemély

Már pártvezetőként is kapott hideget-meleget, pártjában is sokan bizalmatlanok voltak vele szemben, s ennek egyik forrása női mivolta volt. A szavazópolgárok szintén gyanakodva tekintettek a női politikusra, egyik beceneve T. B. W. (That Bloody Woman, avagy az Az átkozott nőszemély) volt. Rengeteget kritizálták éles, sokszor rikácsoló hangja, slampos ruhatára, egyenetlen fogsora miatt. Ez érzékenyen érintette az igen önkritikus asszonyt, aki érezte, segítségre van szüksége. A televíziós producer Gordon Reece faragott belőle külsőre is olyan nőt, aki már mindannyiunk emlékében él: mindig elegáns, csinos, tip-top angol ladyt. A külsejével együtt, egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerült a hangján is finomítani. A konzervatív stáb épp vonaton utazott, amikor Reece belefutott Laurence Oilivier-be, és elpanaszolta neki Thatcher problémáját. A híres színész megszervezte, hogy az akkor még „csak” pártvezető Thatcher a National Theater beszédtechnika-tanárától vehessen leckéket, amelynek hatására hangja, beszéde sokkal lágyabbá, megnyerőbbé vált.

Amilyen kemények voltak vele az emberek, gyakran maga is olyan kemény volt másokkal. A nőkkel mindenképpen; életrajzírója szerint nem is igazán foglalkozott velük, pályafutása alatt mindössze egyetlen nő volt kabinetjének tagja, s ő sem sokáig maradt a posztján. Egyedül azokkal jött ki jól, akik kulcsszerepet töltöttek be életében, titkárnők, személyi asszisztensek, stylistok. Charles Moore felesége szerint Thatchernek olyan volt a kézfogása, mint egy birkózónak. Ha nővel parolázott, megragadta a kezét, és olyan erővel rázta meg, mintha arrébb akarná lökni. Az érdeklődését igazán a férfiak keltették fel, ők tudták elvarázsolni. Nem érzelmi szempontból, hiszen a hozzá közel állók szerint imádta a férjét, Denist, akivel két gyermekük – egy ikerpár – született. Moore szerint a gyerekei közül is fiával jött ki jobban, habár állítólag ő volt a sokkal nehezebben kezelhető. Thatcher férfiak között érezte igazán elemében magát, velük szeretett dolgozni, és egy igazi férfias jellem, pláne ha még jó kiállású is volt – mint Ronald Reagan – igazán el tudta bűvölni. „Amikor egy nagy férfinak akad egy nagy ötlete, nem szeretek az útjában állni” – mondta egyszer.

A Vaslady születése

Margaret Thatcher kemény asszony s még keményebb politikus volt. Egészen a miniszterelnökségig küzdötte fel magát, egy olyan korban, amelyben az efféle karrier a nők számára szinte lehetetlennek tűnt. Népszerűsége azonban egyenesen az egekbe szökött, amikor a brit csapatok visszafoglalták a Falkland-szigeteket, hiszen komoly döntéseket hozott igen kiélezett helyzetben. Három évvel miniszterelnöksége előtt, 1976-ban a szovjet Krasznaja Zvezda riportere, egy NATO-ról tartott beszédéről tudósítva nevezte először Vasladynek Margaret Thatchert. Gúnyneve rajta is ragadt, hiszen híven tükrözte jellemét, személyiségét. Keménysége ellenére azonban tizenegy év után az ő ideje is lejárt, Michael Heseltine személyében kihívója akadt a konzervatív pártban. Míg az első fordulóban ő maradt fölül, a másodikban kihátráltak mögüle, így beadta lemondását. Távozása a brit hagyományokhoz híven gyors és totális volt. Amikor nem sokkal lemondása után lakásából megpróbált átmenni hajdani irodájába, meglepetten tapasztalta, hogy a zárakat már le is cserélték. Moore szerint Thatcher soha nem tette túl magát a hatalom elvesztésén, keserűen emlegette, hogy kollégái elárulták őt. „Legfőképp pedig hiányzott neki a miniszterelnökség, amelyet biztos vagyok benne, hogy jobban élvezett, mint bármely más brit miniszterelnök előtte vagy utána” – írta Charles Moore.