Vér és gyémánt

A Véres gyémánt című film bemutatása óta a kétes körülmények között bányászott és előállított, valamint lázadó csapatokat gazdagító drágakövek a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek. Lehet, hogy a gyémánt az új bunda?

„Hívjanak csak régimódinak, de semmi sem fejezi ki jobban a szerelmet, mint egy nagy kavics” – nyilatkozta őszintén eljegyzését követően Catherine Zeta-Jones, miután Michael Douglas kétmillió dollárt érő, méretes gyémántot húzott a színésznő ujjára. Hollywoodon innen és túl rengetegen osztják a walesi szépség véleményét, köztük Jennifer Lopez, a csillogó ékszerek koronázatlan királynője is (ennek fényében mindhárom férje tudta, ha biztosítani akarják a latin dívát szándékuk 

MIÉRT IS NE?

komolyságáról, gyémántnál alább nem adhatják). Vannak tehát a gyémántszenvedélyüket nyíltan vállalók, mellettük azonban egyre nagyobb számban jelennek meg a gyémántellenes liga tagjai is, akiknek egy része általában elutasítja a drágakő viselését, míg mások csak a véres gyémántok ellen szólalnak fel. A DeBeers már többször is kellemetlen helyzetbe került, Lily Cole, a cég egykori arca, amint megtudta, hogy botswanai őslakosokat telepítettek ki azért, hogy akadálytalanul bányászhassanak, felbontotta szerződését a kanadai vállalattal, és az egykori topmodell Iman is szakított velük etikátlan munkamoráljuk miatt. A modellekhez hasonlóan ismert nők tucatjai szólalnak fel a véres gyémántok ellen, amelyek még mindig szép számban kötnek ki a világ ékszerházaiban.

 

Vér és csillogás

 

A véres gyémánt – angolul conflict diamond – igencsak beszélő elnevezés: azok a drágakövek tartoznak ebbe a kategóriába, amelyeket a legitim, nemzetközileg is elismert kormányzattal szemben álló lázadó csoportok által uralt területeken állítanak elő, és az ebből származó jövedelem az ő „munkásságukat” finanszírozza. Továbbá azok a kövek, amelyek bányászásához és feldolgozásához szó szerint vér tapad, vagyis amelyeket kényszermunkával – ezek áldozatai gyakran nők és gyerekek –, erőszakkal állítanak elő, szintén véres gyémántnak minősülnek. Ezen drágakövek a múltban főleg Sierra Leonéból, Angolából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Libériából és Elefántcsontpartról származtak – és származnak még ma is.

A világ társadalmainak érzékeny pontjára tapintó Véres gyémánt c. film sem véletlenül játszódik Sierra Leonéban, ahol a polgárháború alatt igen komoly anyagi forrást jelentett a gyémántbiznisz, amely rengeteg áldozatot követelt. Ma már hivatalosan nem származnak innen véres gyémántok, de a múltban a BBC oknyomozó riportja hívta fel a figyelmet arra, hogy évekkel a háború után is dolgoztattak 7–16 év közötti gyerekeket Sierra Leonéban és Kongóban. A napi tízórás, kőkemény fizikai munkáért alig kaptak pénzt, de gyakran a család egyedüli kenyérkeresői lévén, nem maradt más lehetőségük, mint éhbérérét embertelen körülmények között dolgozni.

 

Az afrikai országokon kívül India is bőven ellátja véres gyémánttal a nemzetközi piacot – az ázsiai ország mondhatni egyeduralkodó a gyémántcsiszolásban –; civil szervezetek jelentései szerint itt szintén gyakran alkalmaznak gyerekeket, akik szüleik adósságát kénytelenek ledolgozni. Ha ez a többéves „munkaviszony” alatt nem sikerül – márpedig ritkán szokott –, az adósság törlesztésének ez a módja a fiatalabb rokonokra száll át, vagy saját gyerekeiknek kell folytatniuk a szülők munkáját.

Igaz, nem túl hamar, de végül a nemzetközi közvélemény is feleszmélt, és a közel húsz évvel ezelőtt született Kimberley-egyezmény (The Kimberley Process) az etikailag megkérdőjelezhető forrásból származó gyémántok világpiaci jelenlétét hivatott visszaszorítani. Az ENSZ által támogatott szerveződéshez csatlakozó országok vállalják, hogy betartják az előírásokat – minden gyémánt esetében igazolják annak törvényes és tiszta útját, a bányászástól a megmunkáláson át egészen a gyűrűbe foglalásig –, és nem kereskednek olyan nemzetekkel, amelyek nem írták alá az egyezményt. Hivatalos források szerint sikerült is 0,1 százalékra szorítani a véres gyémántok világpiaci jelenlétét, a szervezetet mégis kemény kritikák érik: a vádak szerint bizonyos esetekben nem járnak el elég következetesen és keményen. Néhány éve leleplező információk derültek ki a 

A SZÉPSÉG BŰVÖLETE

zimbabwei gyémántokról, amelyek szerint bányászatuk során sorozatosan megsértik a munkások emberi jogait. Eddig csak kevesen jutottak el a bányák vidékére, de a Human Rights Watch munkatársainak többször is sikerült, és beszámolóik szerint a zimbabwei hadsereg eddig több száz bányász életét oltotta ki. 
Emellett szinte eltörpül a virágzó korrupció, amelyben a kormány is nagy szerepet játszik. Ennek ellenére a Kimberley-egyezmény szervezete nem tett semmit – a zimbabwei kormány enyhe megdorgálásán túl –, mivel tagországai közül többen is támogatták Robert Mugabe elnököt. A határozott fellépés hiányát a szervezet az alapító okiratban olvasható szöveggel indokolta, amely szerint véres gyémántnak azon drágakövek minősülnek, amelyeket erőszakos lázadó csoportok, nem pedig elnyomó kormányok uralma alatt bányásznak, tehát ilyen értelemben nem beszélhetünk zimbabwei véres gyémántokról.
A nemzetközi kritika másik pillére a gyémántok útjának követhetetlensége. A paktumból kimaradó országokból gyakran csempészik az etikátlan drágaköveket olyan helyekre, ahol a „tiszta” gyémántok közé keverik őket, így könnyen eljutnak a világ minden pontjára, s tisztaságuk még papírral is igazolható.

 

A gyémánt védelmében

 

A gyémántlobbi persze gyorsan reagált, és ma már leginkább azzal védekezik, hogy a – legális – bányászat és előállítás komoly forrásokat teremtő iparág, amely nagyban segíti a harmadik világ megélhetési gondokkal küszködő országait, lakosait. „Világszerte mintegy ötmillió ember jutott hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz a gyémántból fakadó nyereségnek köszönhetően. A gyémántnak hála, minden 13 éven aluli botswanai gyerek ingyenes oktatásban részesül…” – olvasható azon a tematikus oldalon, amelyen a gyémánt közvetett pozitív hatásait gyűjtötték össze.

A képlet persze nem ilyen egyszerű: ha nem lázadó csoportok teszik is zsebre a nyereséget, a bányászat gyakran továbbra is etikai problémákat vet fel. „Manapság egymillió gyémántbányász dolgozik napi egy dollárnál kevesebb bérért, mocskos és veszélyes körülmények között. Számos, drágakőben bővelkedő ország lakosai rendkívül szegények, akik semmit sem látnak földjeik gazdagságából” – nyilatkozta korábban Corinna Gilfillan, az ásványi anyagok és korrupció közötti összefüggést vizsgáló Global Witness civil szervezet munkatársa, aki ez esetben természetesen nem a véres, hanem a tiszta gyémántok által felvetett morális problémákra hívta fel a figyelmet. Viselésük tehát egyre inkább fekete-fehér kérdéssé válik: csillogva pompázzunk, vállalva a fekete levelest, vagy minden etikai aggályt elkerülve inkább száműzzük teljesen a gyémántot?