"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Hová és hogyan repülhetünk el Budapestről?

Itthon maradnak a szigorú korlátozások. A világ csaknem húsz városába azonban most is elrepülhetünk karácsonyra, vagy szilveszterre.

A járványügyi intézkedések ellenére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről jelenleg is hetvennél több járattal, csaknem húsz úti cél felé repülhetünk. A legtöbb indulási időpontja a KLM-nek van: heti 14 járatra foglalhatunk Budapestről Amszterdamba, mely forgalmas átszállóközpont (úgynevezett hub) további – népszerű tengerentúli nyaralóhelyek és más trópusi – országok irányába.

A Lufthansa hetente tíz alkalommal repül Frankfurtba, mely szintén nagy transzferközpont. A LOT 11 alkalommal visz utasokat a magyar fővárosból Varsóba (ahonnan ugyancsak elég sok helyre lehet továbbrepülni). A lengyel légitársaság egy alkalommal Wrocławot is célba veszi, sőt újra üzemelteti a Budapest–Szöul járatát, valamint december közepétől a Budapest–New York útvonalat. A lengyelek úgy döntöttek, hogy 2021 tavaszára halasztják korábban beígért új útvonalaik megnyitását, valamint felfüggesztett járataik újraindítását. Így Budapestről például Szófiába, Bukarestbe, Belgrádba, Prágába, Stuttgartba vagy Brüsszelbe.

 

Információink szerint a Turkish Airlines hetente háromszor repít Budapestről Isztambulba, nagy érdeklődés mellett, ezért elképzelhető, hogy januártól ötre emeli járatszámát. Háromszor indul egy héten a Qatar Airways Dohába, szintén három járattal közlekedik a Ryanair Dublinba és Manchesterbe, kettővel Brüsszelbe. London Stanstedbe viszont hetente tíz alkalommal repül. Az Emiratesszel heti kétszer mehetünk Dubajba, a Wizz Airrel London Luton repterére, valamint Eindhovenbe, az easyJettel Bázelbe (december közepétől), az Aeroflottal Moszkvába, a Finnairrel Helsinkibe (december 9-től). Egyszer pedig úti célunk lehet Kairó az Egypt Airrel, Stockholm a Wizz Airrel.

 

A hírek szerint 2021. január 18-tól az Air France már naponta indít majd járatokat Ferihegyről a francia fővárosba. A mostani helyzetben jó tudni, hogy a légitársaságok eltérhetnek az előre meghirdetett menetrendjüktől: összevonhatnak járatokat, esetleg indulási időpont változhat meg, de erről az utasokat minden esetben e-mailben értesítik.

 

Sokan töltik idén is a karácsonyt és szilvesztert külföldön

 

Meglepő, de nemrég új járat indult Ferihegyről. 2020. november 28-án az Egypt Air repítette el utasait a népszerű tengerparti nyaralóhelyre, Hurghadára. Az Airbus A220–300-as gép telt házzal szállt fel, és a tervek szerint a járat minden szombaton közlekedik, egészen 2021 tavaszáig. Az első járaton utazók 85 százaléka magyar volt, a többiek főként szlovák állampolgárok.

A kedvelt téli úti célok között Dubaj és a Maldív-szigetek idén is megtalálhatók.

 

Már hetek óta nagy az érdeklődés a karácsonyi és a szilveszteri járatokra. Nem meglepő, hisz míg Magyarországon maradnak a szigorú korlátozások, számos országban jóval kevesebb megszorítással kell számolnunk. A télből a nyárba kívánkozókat az sem tántorítja el, hogy a legtöbb célországban 72-96 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell bemutatni, és ez alól legfeljebb csak a kisgyermekek mentesülnek. Egyiptomban például akiknek nincs ilyen teszteredményük, azok a megérkezést követően – saját költségre – is elvégeztethetik a vizsgálatot, de ekkor, az eredmény megérkezéséig a szálláshelyüket nem hagyhatják el, addig a szállodai szoba lesz a karanténjuk.

 

Céges charter

 

Idei újdonság a Wizz Airnél, hogy akár nemzetközi, akár belföldi útvonalon, rugalmas charter-szolgáltatást indít céges utazásokhoz, ami azt jelenti, hogy a megrendelő határozhatja meg az útvonalat és a járat indulási időpontját is. Egy-egy vállalat így országok közötti költözéshez, üzleti utak szervezéséhez, sportolók versenyekre utaztatásához, vagy akár külföldön rekedt utazók hazarepítéséhez igénybe veheti a szolgáltatást, a légitársaság jelenlegi hálózatán kívül eső utazási pontokról vagy pontokra is. A Wizz Air közlése szerint március óta eddig csaknem félszáz ilyen megrendelést teljesítettek, 3600-nál több utassal.

 

Negatív rekordok

 

Míg 2019-ben 16,2 millió, rekordszámú utazó fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és 8,8 százalékkal nőtt az utasforgalom, addig a koronavírusos 2020-as évben jó, ha a 4 milliót sikerül elérni. Kelet-Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötőjében ugyanolyan drámai a visszaesés, mint a világ többi országának repterein. Szeptemberben, a bevezetett szigorú utazási korlátozások első hónapjában 88 ezer utast számlált a budapesti repülőtér, októberben már csak 62 ezret, mely 95 százalékos, rekordvisszaesés az előző év azonos időszakához képest. Míg tavaly októberben naponta 40–50 ezren indultak vagy érkeztek Ferihegyről, illetve Ferihegyre, addig 2020 októberében a napi utasszám 1500–3000-re csökkent.

 

Ferihegyi újdonságok

 

Miközben a budapesti reptér szinte kong az ürességtől, a fejlesztések idén sem álltak le. Így, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy mostanában utaznak, nemcsak kényelmesen juthatnak el gépükhöz, hanem megszemlélhetik az újdonságokat is, melyek a korábbiakhoz képest majd akkor is gyorsabbá teszik a beszállást, ha újra visszatér a nagy forgalom. A terminálokon vadonatúj utastájékoztató paneleket láthatunk, amelyekről átlátható módon olvashatjuk le a járatinformációkat.

 

Ahogy a nyugat-európai reptereken megszokhattuk, ezentúl már a budapesti légikikötőben is önállóan végezhetjük el a poggyászfeladást. Ha tovább haladunk a repülőhöz vezető utunkon, tapasztalhatjuk, hogy két új biztonsági ellenőrző folyosót adtak át, melyekkel 18-ra nőtt a terminálokon az utasbiztonsági csatornák száma. Ezzel a csomagátvilágításhoz a várakozási idő a legforgalmasabb időszakban is legfeljebb 15 perc lesz.

Végre megszűnt a kényelmetlen várakozás a fapados járatokra a betonon felállított alumínium-tákolmányokban. Augusztusban átadták a 11 500 négyzetméteres utasmólót, ahol a korábbinál komfortosabb körülmények között lehet eltölteni az indulás előtti perceket, a repülőgép-állóhelyek közvetlen közelében. 

 

Szabályok ki- és beutazáskor

 

Ha repülővel tervezzük utazásunkat, jó, ha tudjuk, hogy Ferihegyen is be kell tartanunk néhány szabályt. A terminál épületébe csak az utasok léphetnek, így kísérőinktől még a szabadban, az épület előtt el kell búcsúznunk. A repülőtér teljes területén maszkot kell viselnünk, és ügyelnünk kell az egymástól számított legalább másfél méteres távolság betartására. Több ponton is kézfertőtlenítőket helyeztek el, melyeket bátran használjunk! A Budapest Airport weboldalán bővebb információt is találhatunk a járvánnyal összefüggő szabályokról!

Azt is tudnunk kell, hogy hazaérkezésünknek 2020. szeptember 1-jétől, várhatóan 2021. február elejéig feltételei vannak. Kötelesek vagyunk a belépéstől számított 10 napos időtartamra házi karanténba vonulni. Csak akkor mentesülhetünk a karantén alól, ha Magyarországon, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal negatív teszttel igazoljuk, hogy nem vagyunk Covid-19 vírussal fertőzöttek. A két teszt közül az első kiváltható valamely schengeni térségbe tartozó országban, az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában elvégzett teszttel is.

 

Az országba belépéskor kötelezően megmérik testhőmérsékletünket, és a hatósági házi karanténba vonulás le kell adni egy kitöltött, úgynevezett Karantén Űrlapot. A várakozási idő jelentősen lerövidülhet, ha ezt az űrlapot már előzetesen kiállítottuk. Érdemes tehát már utazás előtt vagy hazafelé, a repülőgépen kitölteni. Az űrlap könnyen beszerezhető a Budapest Airport weboldaláról, illetve kézhez kapjuk az érkező gép fedélzetén.

Magyar állampolgár a kiutazást követően korlátozás nélkül hazatérhet, ha a repülés célja üzleti tevékenység volt, és azt igazolja is.