"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Minierdő: 120 év, 120 fa

A 120 éves fennállását ünneplő Richter egy városi minierdőt hozott létre Budapesten, 120 őshonos fa elültetésével.

Fennállásának 120 éves jubileumáról több programmal emlékezik meg idén a legnagyobb magyar gyógyszercég. Az emlékévvel az alapító, Richter Gedeon szellemi hagyatéka és a több mint egy évszázados múlt kiemelkedő eseményei, eredményei előtt tiszteleg a vállalat.

 

A Richter Gedeon Nyrt. támogatásával és a Főkert szakembereinek közreműködésével telepített minierdő nem csupán Magyarországon, de Kelet-Európában is egyedülálló. Amennyiben a kísérlet sikeresnek bizonyul, úgy további hasonló erdők telepítése várható a városi klímaváltozás ellensúlyozására.

 

Az első minierdő Magyarországon

 

A minierdők koncepciója a japán botanikus, Akira Miyawaki nevéhez fűződik, aki több mint ezer ilyen apró erdőt ültetett Japánban és Malajziában. Ezek a minierdők nagyságrendileg tízszer gyorsabban nőnek, mint a hagyományos telepítésű erdők. Egy Miyawaki erdőben legalább harminc különböző fafaj található. A fajgazdagságnak köszönhetően arányaiban sokkal több szén-dioxidot képes elnyelni, mint azok az erdők, ahol csak egyféle faj található.

 „Franciaország, Belgium, USA, Thaiföld, Japán, Nagy-Britannia, India, Hollandia után végre Magyarországon is lesz Miyawaki erdő.” – tájékoztatott a Főkert nonprofit Zrt. Társadalmi Kapcsolatok Osztálya. A 120 telepített növény között olyan fajok találhatóak, mint a barkócaberkenye, gyertyán, vadkörte, vénic szil, kocsánytalan tölgy, csíkos kecskerágó, egybibés galagonya, és legnagyobb számban mezei- és korai juhar. „Ezek a fajok jellemzően a budai hegyek lejtőin őshonosak, így a kis erdővel a meszes talajú, középhegységi lombhullató erdőtársulást imitáljuk. A Miyawaki erdők sajátossága, hogy a fiatal növények fényért való versengésére építi a sikert, így nem kell évtizedeket várni, hogy elérjék azt a magasságot és fejlettséget, amitől már erdőnek látszik az erdő.”

 

A városi környezetben a talaj minősége nem ideális, ezért a minierdő területén talajcserére került sor. Az első magyar Miyawaki erdő 120 fája az idén 120 éves első magyar

BEKE ZSUZSA
"A minierdő projekt egyszerre szimbóluma az egészség megőrzésének és az innovációnak."
gyógyszergyár, a Richter Gedeon Nyrt. ajándéka a budapestieknek. „A Richter majd 120 éves fejlődésének állandó építőelemei a hosszú távú gondolkodás és a folyamatos innováció. Tudjuk, hogy hosszú távon csak úgy lehetünk sikeresek, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk környezetünk védelme érdekében és felelősséget vállalunk társadalmunk iránt.” – mondta el Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője. Hozzátette, hogy a minierdő projekt egyszerre szimbóluma az egészség megőrzésének és az innovációnak.

 

A budapesti Tabánban létrejött első minierdőben kizárólag hazánkban őshonos fafajták kaptak helyet. A minierdő várhatóan több madárfajnak is otthont ad majd, városi menedékként szolgál a madarak és sünök számára.