Kalandozás az ezeréves magyar határig

Egy-két évtizede egy erdélyi kiruccanás maga volt a vadkeleti kaland. Tengelytörő utak, rosszindulatú rendőrök és bizonytalan minőségű szolgáltatások tették embert próbáló vállalkozássá az utazást. Ami mindezért kárpótolt az a csodás vidék, a harapható hegyi levegő, az erdélyi magyarok megunhatatlan világa és vendégszeretete.

 

Mielőtt útnak indulunk érdemes alaposan megterveznünk az utat, felkészülve a helyi viszonyokra, időjárásra, szokásokra és látnivalókra. Ha Erdély keleti szegletét célozzuk meg, szánjunk elegendő időt – több napot – az utazásra, a felfedezésekre és a megélhető pillanatokra az oda és a visszaúton egyaránt.

Várakon át végtelen fenyvesek felé

Akár a Debrecen-Nagyvárad útvonalon, akár Szegeden át Arad érintésével lépünk Erdélybe, az első jelentősebb megállóként Déva várát érdemes kijelölni.

Az Erdély szívébe vezető út erődítménye volt ez a Maros-parti vár. Bár több mint 800 éves múlttal büszkélkedhet, és számos jelentős történelmi személyiség fordult meg falai között, hadtörténeti jelentősége csekély, fontos hadművelet vagy ostrom nem köthető hozzá. Amit az utazónak kínál, elevenebb élmény, mint kultúrtörténeti értéke: az elképesztő kilátás a Maros völgyére, illetve azon túl az Erdélyi-középhegység vonulataira. 

Aszfaltkígyón a hegyeken át

Déva és Vajdahunyad várának bevétele után, ha az időnkbe belefér érdemes kitérőt tennünk Gyulafehérvárra, Erdély ősi történelmi fővárosába, ami vára mellett számtalan történelmi látnivalóval szolgál. Az igazi kalandok azonban a városi felfedezések után várnak ránk, amint Szászsebest déli irányban elhagyva rátérünk a Transzalpinára, vagy ahogyan sokan ismerik, a Király útjára.

A hegyi kaptatókon szükség volt a Ford Focus mHEV dinamikus hibrid rásegítésére.

A Transzalpina évszázadokig hegyi gyalogosútként funkcionált. A Római Birodalom idején a légiók stratégiai útvonala volt, később a környékbeli pásztorok használták, amikor Havasalföld felé keltek át nyájaikkal. Tíz éve a magasabban fekvő szakaszain még csak szilárd burkolattal sem rendelkezett. Az összesen 148 kilométeres Transzalpina alacsonyabban fekvő részein a sűrű fenyvesek csodája, az út menti tavak szépsége, a fürdőzés egy eldugott partszakaszon mind felejthetetlen élményt ígérnek. Ha csak rövidebb megállókkal tervezünk, kifújhatjuk magunkat egy panorámaponton, egy út menti pihenőben ebéd közben, esetleg megszállhatunk egy tó melletti panzióban, hogy a reggeli napfelkeltében ámuljunk a környező hegyek-völgyek szépségén.

Tusnádfürdő és a Szent Anna-tó

A Transzalpina meghódítása megér egy rövid kitérőt, hogy utána tovább haladjunk Székelyföld irányába. Bármennyire is ráérősen utazunk, elkelne még pár nap, hogy alaposan kiélvezzük a látványt. Ahogy Székelyföldre érünk, még inkább erősödik ez az érzés. Szelektálni kell a csodás helyek, látnivalók között.

Tusnádfürdőn érdemes felkapaszkodni a környék legismertebb kilátójára, Sólyom-kőre.

 

Annak idején Ferenc József innen szemlélte a tájat, és jutott arra a következtetésre, hogy újjáépítteti az 1849-ben felégetett várost. A környék szépségeit felfedezhetjük egy gyalogtúra keretében – ügyelve persze a medveveszélyre.

 

Tusnádfürdőn – és az egész Csíki-medencében – különösen akut problémáról van szó. Évek óta tilos a medveállományt szabályozó kilövés. A súlyos bírsággal fenyegetett – egyébként uniós – tiltás miatt a két leginkább érintett megyében élő medveállomány néhány év alatt

SZÉKELYFÖLD

Bárhol is járunk ezen a vidéken, történelmi emlékekkel, természeti szépségekkel és a mindennapokban élő népi hagyományokkal találkozunk.

a többszörösére nőtt. Mindennapos a háziállatokat elpusztító medvetámadás, és egyre több az ember és medve közötti váratlan, gyakran életveszélyes találkozás. Az élelmesebb állatszeretők a veszélyből lehetőséget kovácsoltak, egyre több medvelesre szakosodott vállalkozás üzemel a környéken. Helyi túraszervezőkkel terepjárós túrán bejárhatjuk a Csíki-havasok legszebb lankáit, élvezhetjük a világtól elzártan, a hegyekben élő székely családok vendégszeretetét és főztjét, felfedezhetjük a hegyi pásztorok világát, ahol évszázadok óta változatlan formában tartott, a mai napig kézzel fejt juhok tejéből készült sajtokat kóstolhatunk.

A szív alakú Szent Anna-tó egy vulkáni kráterben képződött.

 

Tusnádfürdő és Bálványosfürdő között, Hargita és Kovászna megye határán találhatjuk Székelyföld legnépszerűbb és legromantikusabb természeti látványosságát, a Szent Anna-tavat. Ma már tilos benne fürödni, de látványosságnak és kirándulóhelynek sem utolsó. A fákkal körülölelt tó különösen ősszel megkapó, amikor az ezernyi színben tündöklő természet tükröződik a vízfelületen. Tusnádfürdő és környéke önmagában is ezernyi csodát kínál, de rövid autózással a Csíki-medence települései, a Gyimesek, az ezeréves határ is elérhetők.

Bárhol is járunk ezen a vidéken, történelmi emlékekkel, természeti szépségekkel és a mindennapokban élő népi hagyományokkal találkozunk. Érdemes megállni a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumnál, útba ejteni a csíksomlyói búcsújáróhelyet, vagy csak sétálni egyet a csaknem évezredes városban. Csíkszeredáról északkeletre, Gyimesbükk felé indulva érhetjük el az ezeréves magyar határt. A Tamási Áron-regényekből ismert világ valóságos képeskönyve ez, pláne ha szánunk rá pár napot, és alaposabban is megcsodáljuk a gyimesi hegyek világát.

Az ezeréves magyar határ

A Csíki-havasok talán legszebb völgyében, a Tatros-völgyben járunk, a csángók földjén. A legenda szerint a gyimesi csángók a Moldva vidékéről húzódtak fel erre az erdős részre, és a 18. század közepéig ők voltak az egyetlenek, akik képesek voltak a Gyimesek vad hegyvidékein túlélni. Állattenyésztéssel és fakitermeléssel foglalkoztak, és foglalkoznak sokan még ma is. Az egykori Nagy-Magyarország keleti széle ez, ahol a csángók a maguk elszigeteltségében csodálatos kultúrkinccsel gyarapították a magyarságot.

A határvidék ma már történelmi nevezetesség. Az 1920 előtti országhatárra a Magyar Államvasutak egykor volt legkeletibb, 30-as számú őrháza emlékeztet, amelynek felújított épülete jelenleg egy kis vasúttörténeti múzeumnak ad helyet. Az őrház szomszédságában meredek lépcsősor, amelyen felkaptatva körbenézhetünk a Rákóczi-vár romjainak tetejéről. A magaslatról rálátunk az egykori vámépületek romjaira, az 1782-ben ferencesek emelte Kontumáci kápolnára és az ezeréves határnak emléket állító parkra.

Gyógyvizek és gyógybarlangok

A Csíki-havasokban és a Gyimesekben túrázva a tekintélyes szintkülönbségeket alaposan megérezzük, amely után jól esik a pihenő. Ehhez a két talán legnépszerűbb helyszín egymáshoz közel fekszik, így akár egy napba is sűríthetjük a látogatást Szovátán és a parajdi sóbarlangban.

 

Szováta Erdély (és egész Románia) legszebb fürdővárosa. A környék sós vize már a 16. századtól ismert, de csak az 1800-as évek végére lett jelentős turistacélpont. A figyelem akkor irányult a település felé, mikor beomlott itt egy hatalmas víznyelő, és egy majdnem öt hektáros tó jött létre. Ez a Medve-tó, az erdélyi „Holt-tenger”, melyben – magas sótartalma miatt – fürdőzők a víz színén lebeghetnek.

A Medve-tó mellett több hasonló, sós vízű tó is fellelhető a környéken.

Többükben fürödni is lehet. A turisztikai fejlesztéseknek köszönhetően ma már a legkülönbözőbb minőségű és árfekvésű gyógy- és wellness-szállodák, gyógykezelések és szórakoztató programok várják az idelátogatókat.

Akárcsak a szovátai sós tavak, a közeli parajdi sós barlang is különleges látni- és tapasztalnivaló európai léptékben is. A sóbányászat a középkorban Erdély gazdaságának egyik alapját jelentette, a sókitermelés regionális központja pedig Parajd volt. Ami a bányászat után maradt, a gigantikus sóbánya ma a gyógyulni vágyók és turisták célállomása lett, akik ámulhatnak a hatalmas, sós ízű falakkal határolt föld alatti termek gigantikus méretein. Külön szabadidőközpont fogadja itt a látogatókat: szanatórium, kalandpark, játszótér, büfé és kápolna is elfér a hatalmas föld alatti terekben.

 

A Sóvidéken járva semmiképpen ne hagyjuk ki programunkból Korondot, a fazekasság erdélyi központját. Az itt lakók zöme valaha vagy fazekas volt, vagy a famegmunkálás valamilyen

GASZTRO-TIPP

Ha nézelődés közben megéhezünk, az egykori korondi vízimalomban a környék legjobb sült pisztrángját ehetjük. Ne hagyjuk ki!

formáját űzte. Korond így a hagyományőrzés fontos központja lett. Keresnünk sem kell, a főúton autózva nagyon hamar szemünk elé tárul a korondi kirakodóvásár: a kerámiatermékek, fából készült kézműves eszközök és dísztárgyak mellett az élelmes kereskedők ma már tömegtermékeket, bóvlit is kínálnak.

Úton hazafelé

Ahogy hazafelé tartva, Marosvásárhelyen áthaladva búcsút intünk Székelyföldnek, még korántsem értünk kirándulásunk végére. A magyar határig bőségesen találunk csodálnivalót A Tordai hasadék sziklaormai már messziről kirándulásra csábítják az arra utazókat. Bár a falak csak felkészült alpinisták számára mászhatók, egy gyalogtúrát bátran szervezhetünk a hasadékban.

Tordától egy órára sincs Torockó. Az egykori bányászközpont a betelepült székelyeknek köszönhetően szinte tisztán magyar település lett, ezzel a legnyugatibb „végvárként” őrzi székelyek hagyományait. Az 1129 méter magas Székelykő lábához simuló apró falu Néprajzi Múzeumában több órát is eltölthetünk a kézzel festett bútorok között, a torockói népviseletet megcsodálva. Torockón áll a történelmi Magyarország legrégebbi faháza, 1668-ból, de csodálatra méltó a temető is, ahol az egyedi torockói temetkezési szokásokon ámulhatunk.

A falu mellett magasodó Székelykő sajátos formája miatt – tavasszal és ősszel – Torockóban kétszer kel fel a nap: a horizont fölé úszó napkorong rövid idő után eltűnik a szikla mögött, hogy egy óra múlva ismét előtűnjön. Innen a mondás: Torockón kétszer van napfelkelte. Ha erőnkbe és időnkbe belefér, egy hosszabb túra keretében Székelykő tetejéről is megcsodálhatjuk a környéket.

Aki egyszer felfedezte, örökre rabja marad Erdélynek, és visszavágyik a székelyek világába, a mindennapokban tovább élő történelmi gyökerekhez, az erdélyi táj megunhatatlan csodái közé.