A felhők fölött vagyok a legboldogabb

Kislány korom óta légiutas-kísérő akartam lenni. Igen, akartam, nem csak szerettem volna. Szerintem az álmokért meg kell dolgozni. Diák-hostessként már relatíve sokat dolgoztam a reptéren, tetszett a hangulat, imádtam nézegetni az óriási kijelző táblán az induló járatokat: Róma, Párizs, London és egy sor egzotikus üdülőhely, aminek még a nevét sem hallottam.

Turizmus szakon diplomáztam, és friss diplomásként számomra egyértelmű volt az irány: jelentkeztem az egyik fapados légitársaság légiutas-kísérő kiválasztási napjára, majd pedig hamarosan azon szerencsések között voltam, akik elkezdhették a tanfolyamot. Kemény volt – egy csomó tesztet írattak velünk -, de élveztem, tudtam, hogy a céges és a hatósági vizsgák után nap mint nap a levegőbe emelkedhetek majd, és még fizetést is kapok érte.

 

Így is lett, és gyorsan beleszoktam, ez tényleg „repülő-rajt” volt. Csak Európán belül repülünk, aminek megvan az az előnye, hogy minden este otthon alszom, de azért a kiegyensúlyozott bioritmussal csak a női magazinok oldalain találkoztam mostanában; van, hogy hajnali háromkor kelek, és van, hogy ilyenkor érek haza. Ez csak akkor megy, ha egyébként egészséges vagy!

 

Figyelek magamra, a zumba órákat kis logisztikai sakkozással minden héten be tudom iktatni. Pár éve volt egy kisebb nőgyógyászati műtétem, ami az alapproblémámat megoldotta, de némi mellékhatása azért lett: ha nem is drámai szintű, de folyamatos

RENÁTA TÖRTÉNETE

„Légiutas-kísérőként sok bókot kapok, de ezt is a helyén kell tudni kezelni. Ehhez határozottság kell, és hogy a belső világom rendben legyen. Nem bizonytalaníthat el az inkontinenciám!”

 vizeletvesztésem van, vagy nevezzük nevén a gyereket: inkontinenciám lett.

Amikor kiderült, olyan fehér lettem, mint a frissen meszelt fal, és az első gondolatom az volt, hogy mi lesz most a hivatásommal? Egy járaton nagyjából 180 utas repül, és bár a többség csendben olvas, zenét hallgat vagy szundikál, azért mindig akad olyan, akinek kérdése van, meg kell nyugtatni. Azt mondják, szép a mosolyom, ezért rendszerint rám bízzák a biztonsági bemutató megtartását. Az utasok egy része persze oda se néz – ezerszer hallották már – de azért sokan végignézik. Olyan ez, mint egy némafilmes jelenet: a testemmel, a gesztusaimmal, az arckifejezésemmel „magyarázok”. Nem fordulhat elő, hogy ne tűnjek magabiztosnak. Muszáj volt valamit kitalálni az inkontinenciámra.

 

Kicsit bogarásztam a neten, fórumokba is beleolvastam, és mivel beszélek angolul, megnéztem, mit írnak a nagyvilágban erről a témáról. Azt olvastam, hogy a TENA Lady gyártója világszinten vezető a higiéniai- és egészségügyi termékek piacán, és több mind 60 év tapasztalatával világszinten is első az inkontinenciakezelés terén. Azt állapítottam meg, hogy nekem kifejezetten a vizeletvesztés esetére gyártott TENA Lady Pantsre van szükségem, ami egy kívül-belül fekete színű, elegáns inkontinencia-fehérnemű, és ami hatékony védelmet nyújt akár súlyosabb vizeletszivárgás esetén is.

A fekete színének köszönhetően olyan, mint egy igazi alsónemű, ráadásul elképesztően diszkrét. Ez utóbbi nagyon fontos: a gépen egyenruhát hordunk, aminek a szoknyarésze szűk, alakot követő, ennek ellenére az utasok akkor sem vehetnek rajtam észre semmi különöset, amikor a fejük felett lévő csomagtárolókba pakolok. Igazából nincs is mit észrevenniük, a termékleírás minden szava igaznak bizonyult: A TENA Lady Pants légáteresztő, és mivel lágyan a testhez simuló anyagból készül, nem mozdul el. Még egy hosszabb, öt és fél órás tenerifei járaton is csillagos ötösre vizsgázik, hála a plus nedvszívómagnak, mely még erőteljesebb szivárgás esetén is gyorsan magába szívja a nedvességet (ezáltal szárazon tartja a bőrömet), és semlegesíti a szagokat. A magas derékrész pedig még egy többfordulós napon is tökéletes kényelmet biztosít.

 

A légiutas-kísérőknek sokan próbálnak udvarolni, de ezt is tudni kell kezelni. Az én tapasztalatom az, hogy néhány kedves, de határozott szó segít megértetni a flörtölésre

LÁTHATATLAN MEGOLDÁS INKONTINENCIÁRA

TENA LADY PANTS Láthatatlan megoldás inkontinenciára

vágyó utassal, hogy én azért vagyok a gépen, hogy segítsek neki – amit szívesen teszek – de a határvonalat nem lépheti át senki. Ehhez a határozottsághoz az kell, hogy az én belső világom rendben legyen, minden részletében. Persze, van mosdó a gépen, de ha lehet, ezt inkább meghagyom az utasoknak. 39 éves vagyok, azt csinálom, amit szeretek: emberekkel foglalkozom. Imádom, amikor az először repülő kisgyerekeket sikerül megnyugtatnom – bár sokszor a szülők jobban izgulnak. Hogy meddig akarok repülni? Ameddig csak lehet! Az biztos, hogy nem az inkontinenciám miatt fogom abbahagyni. Ezt a problémát meg akartam oldani és meg is oldottam.

(x) A cikk megjelenését az Essity Hungary Kft. támogatta.