Imádom a gyerekzsivajt
A nyár az önfeledt játékról, a világ és a természet felfedezéséről szól. Egy kalandtábor ehhez a legjobb helyszín. (x)Három fiúgyermek édesanyja vagyok, nyáron pedig kalandtáborokat szervezek gyerekeknek a Velencei-tó partján. Amikor erről mesélek, sokszor látom a rémületet az arcokon: „Nem elég Neked három gyerek, nyaranta elvállalsz még harmincat?” – kérdezik. Kornél 12, Péter 8, Levente pedig most lesz 6 éves, és való igaz, néha szürreális káosz uralkodik a ház azon szegletében, ahol ők tartózkodnak. Csak a legnagyobbnak van saját szobája, a két kisebbiknek osztozkodnia kell, de valójában teljesen mindegy, mindig egy rakáson vannak. Szeretik egymást, jó testvérek, de persze a kapcsolati dinamikájuknak az is része, hogy ordibálnak, kizárják a másikat, kínai nyelvre állítják egymás telefonját és hasonlók.
Kiskoruk óta önállóságra nevelem őket, néhány alapszabállyal: tilos az erőszak, és ha baj van, szóljanak. Ez a „baj van” kategória általában azt jelenti, hogy beütötték, lehorzsolták, felsértették valamilyüket. Nálunk a Leukoplast ragtapasz olyan alapfelszereltség, mint mondjuk a fogkefe. Egyébként mára már a kisebb sérüléseiket saját maguk is el tudják látni: fertőtlenítés, Leukoplast, aztán már rohannak is tovább.
Visszatérve oda, hogy miért szervezek még kalandtáborokat is: egyrészt kulturális programszervezőként dolgozom az egyik kerületi művelődési házban, az elmúlt tizenöt évben széles kapcsolati hálót alakítottam ki, másrészt éppen a saját fiaim kapcsán jöttem rá arra, hogy nincs olyan, hogy rossz gyerek! Legfeljebb tele vannak energiával, feszegetik a határaikat és fel akarják fedezni a világot. Sosem voltak a csendben rajzolgató típusú
| LEGYEN KÉZNÉL! | ||
|
A lényeg: foglalkoztatni kell őket a szabadidejükben és persze nyári szünetben is! A felfedezőtúrákat azért találtuk ki egy pedagógus barátommal közösen, mert így nem csak a természet kincseivel, hanem alapvető túlélési technikákkal – tűzgyújtás, tutajkészítés, botfaragás stb – is megismerkedhetnek a kiskamaszok. Egyrészt ez fizikai aktivitást jelent, estére jó értelemben elfáradnak, másrészt a feladatokat nem lehet egyedül megoldani, muszáj megtanulniuk csapatban gondolkodni és együttműködni. Ha mindez nem lenne elég, az egész éves elméleti iskolai tananyag után végre valami kézzelfoghatót is csinálhatnak!
Az egyik legnépszerűbb program mindig a tutajkészítés, amit vízre kell bocsátani és eljutni vele a 300 méterre lévő mólóig. Mit mondjak, imádják! Nekem az a legfontosabb, hogy természetes anyagokkal dolgozunk és azonnali visszacsatolást kapnak a munkájukról. A tutaj készítése közben persze előfordulnak kisebb sérülések, ez egy ilyen műfaj, de senki sem esik pánikba, ha valaki megvágja magát. A fiatalok az első tábori napon részt vesznek egy baleset-megelőzési tanfolyamon, ezzel is csökkentjük a rizikót. Megtanulják azt is, hogyan kell ellátni egy sebet. Mi a Leukoplast eco sebtapaszokat használjuk, nálunk otthon is ez van, és a táborban is bevált. A nyári táboraink egyik sarokköve a fenntarthatóság, márpedig ezek a sebtapaszok környezetbarát, fenntartható módon készülnek, ami azt jelenti, hogy legalább 90%-ban természetes és megújuló anyagokból gyártják őket. A sebtapaszok hátoldala természetes, fenntartható bambuszrostból készül, míg a sebpárnát 100%-ban növényi alapanyagokból – kukoricakeményítő, cellulóz állítják elő –, így nem ragad a sebbe.
Azt tapasztaltam, hogy az eco termékcsalád minden tagja megbízhatóan tapad a bőrhöz, puha és kényelmes. Magas fokú nedvszívó tulajdonsággal bírnak és latex-mentesek. Nekem nagyon szimpatikus, hogy még a csomagolásuk is fenntartható módon készül. A doboz alapanyaga cukornád, a tasakoké pedig tanúsított, fenntartható forrásból származik.
Egy 30 fős nyári táborban ezer féle dologra kell figyelnünk, a gyerekeket lehetőség szerint egyben, sértetlenül kell „visszaadnunk” a szülőknek. Ahol lehet, igyekszünk mérsékelni a rizikófaktorokat, vagy olyan megoldást találni, amely az óhatatlanul is bekövetkező baj esetén segít: nekem a Leukoplast eco pontosan ezt nyújtja.