"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Sürgető kérdés: lesz elég szakember?

Súlyos munkaerőhiány sújtja a vegyipart, a gyógyszeripart és a környezetvédelmi ipart. Összefogtak az iparági szereplők a jövő kémikus szakembereiért.

Magyarországon a kémiával szorosan összefüggő iparágak – vegyipar, gyógyszeripar, környezetvédelmi ipar – az elmúlt évben a feldolgozóipar által előállított bruttó hazai össztermék 11 százalék feletti részét adták. Nemzetgazdasági jelentőségük ellenére átlag feletti a munkaerőhiány ezekben az iparágakban, ráadásul az utánpótlással is gondok vannak: folyamatosan csökken a hazai egyetemek kémiához kapcsolódó szakjaira jelentkező és felvett hallgatók száma.

Ennek a negatív trendnek a megfordítását, illetve a kémioktatás általános megbecsültségének javítását tűzte ki célul az az iparágakon átívelő, a Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) kezdeményezésére létrejött, vállalatokat, érdekvédelmi szervezeteket, szövetségeket, egyetemeket és az MTA-t egyaránt soraiban tudó összefogás.

 

Évek óta tartó negatív spirál

 

A vegyipari és gyógyszeripari ágazatok nemzetgazdasági jelentősége nagy, a szektor munkaerőhiánya ugyanakkor jelentős: 13 ezer feletti a jelenleg betöltetlen állások száma. A jelenség egyébként nem csak Magyarországot sújtja: a ManpowerGroup korábbi felmérése szerint 21 európai országban a munkáltatók mintegy 75 százaléka nem talált megfelelő képesítéssel rendelkező munkavállalókat tavaly, ami 33 százalékpontos növekedést jelent a 2018-as 42 százalékos arányhoz képest.

Egyelőre ugyanakkor nincs jele annak, hogy a szakképzett munkaerő iránti kereslet lassulna. Beszédes a kémia alapszakot első helyen megjelölő jelentkezők számának alakulása a hazai felsőoktatásban: összességében 2011 óta kétharmadával csökkent. A felvettek száma idén 164 fő volt, míg 2011-ben ez 500 felett volt.

 

A kémiához szorosan kötődő egyetemi szakok másik fontos csoportja a tanárképzés: itt a nappali tagozatos, osztatlan (10 féléves) képzési forma mára gyakorlatilag a megszűnés szélére sodródott, hiszen az elmúlt években átlagosan 20 fő körül alakult a jelentkezők száma, igaz idén minimális javulás volt tapasztalható.

 

Az összefogásban látják a megoldást

 

A Magyar Kémikusok Egyesülte (MKE), mint a kémiában és vegyiparban dolgozó egyének civil szervezete felvállalta egy összefogás megszervezését, amelyben számít az összes, kémiához és vegyiparhoz kapcsolódó magyarországi képzőhely, kutatóhely és vállalat, illetve ezek szövetségeinek részvételére. A tevékenységet egy munkacsoport fogja össze melynek tagjai az MKE, a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ), a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ), a BORSODCHEM, az Egis Gyógyszergyár, az EUROAPI, a MOL Nyrt., a MOL Petrolkémia Zrt. és a Richter Gedeon Nyrt. szakemberei.

A kezdeményezés fő céljai, hogy a következő 3-5 évben 20 százalékkal növekedjen a szakirányú közép- és felsőfokú oktatásban résztvevők száma a kulcsszakmák területén, a kormányzat figyelmének felhívása a témára, a kémiával kapcsolatos tévhitek eloszlatása, inspiráció a tanulóknak, tanároknak és a kémiához kapcsolódó programok-események összegyűjtése, bemutatása.

 

A kezdeményezés nyitó eseményére a Richter Gedeon Nyrt. új székházában került sor, ahol a magyar kormány részéről Nagy-Vargha Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy „ahhoz, hogy valaki a természettudományos pályát válassza, a kellő kíváncsiság mellett megfelelő minőségű és mennyiségű információra is szükség van, amiben segíthet a most elindított összefogás, mindez pedig a Kormány szándékaival is összhangban van. A Magyar Kormány célja, hogy 2030-ra a természettudományos képzés 50%-os arányban legyen jelen a felsőoktatásban, hiszen látszanak a globális tendenciák: csak akkor lehet sikeres egy ország, ha ezekre a területekre kiemelt figyelmet fordít. A kormány számára tehát egyértelmű, hogy a természettudományos területekre egyre nagyobb súlyt kell fektetnünk: legyen szó akár a vállalatok és az egyetemek közötti kooperáció koordinálásáról, a tehetséggondozásról, például a kooperatív doktori programunkkal vagy az évtizedek óta sikeres tudományos diákkör eseményekről, illetve a felkészítő tanárok számára indított ösztöndíjprogramról. Kérdés persze, hogy hogyan szólítsuk meg a fiatalokat: jó alkalmat ad erre az idén éppen pár napja megrendezett Kutatók Éjszakája, de elkezdtük az együttműködést már természettudományos influenszerekkel is, és a most elindított Összefogás a kémiáért kezdeményezés is ebbe a sorba illeszkedik. Ezúton is szeretném a minisztérium részéről felajánlani a segítségünket a sikeres együttműködés érdekében.”

Prof. Dr. Szalay Péter, az MKE elnöke, az ELTE egyetemi tanára elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy „sajnos létezik egyfajta ’kemofóbia’, vagyis rendkívül sok félreértés, valótlanság kering a köztudatban a kémiával kapcsolatban. Növelnünk kell a kémikus-vegyész szakma ismertségét, és azt is ki kell mondanunk, hogy vannak könnyebben elvégezhető szakok is az egyetemeken. Súlyos probléma továbbá a kémia súlyának csökkenése a középiskolákban, illetve a kísérletek egyre nehezebb megvalósíthatósága és a tanárhiány. Jelenleg a kémiát oktatók korfája egyre inkább jobbra tolódik az idősebb kollégák felé, a fiatal generációk körében pedig sajnos kevés tanárt találunk. Sokkal több kémiatanárra van szükségünk, erről is szól ez az összefogás.”

 

Az eseményen bemutatásra került a Kémia Mindenkinek névre keresztelt új honlap is, mely a kémia világával foglalkozó legfrissebb híreket, rendezvényeket és oktatási programokat gyűjti össze, legyen szó kémia táborról, kémia versenyekről, workshopokról, laborlátogatásokról vagy interaktív kiállításokról. A szervezők ezzel az új eszközzel azt szeretnék elérni, hogy minden érdeklődő egy helyen megtalálhassa az összefogásban részt vevő szervezetek programjait, híreit, ezzel segítve a tájékozódást.

 

Az összefogás szervezői rendszeres értékelő konferenciával tervezik fenntartani a program lendületét, a csatlakozás pedig folyamatos és nyitott minden szervezet számára.