"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Mi az, ami Kínát érdekli?

Mire érdemes figyelni, ha az ember Bangkokban jár? A város nyüzsgő piacain lehet, hogy befektetőként is érdemes szétnéznünk?

Dénes Sándor galériatulajdonos, tíz napot töltött Bangkokban műtárgyak után kutatva. Az utazás tapasztalatai a magyar befektetők számára is érdekes lehetnek, ezért 2012. március 20-án 19 órától személyes beszámolóban osztja meg élményeit a Dénes Galériában.

 

 

Thaiföld Dél-kelet Ázsia egyetlen állama, amelyet nem gyarmatosítottak, és a II. világháború sem sújtotta. Többek között ennek is köszönhető, hogy az ötvenes és hatvanas évek gyarmati időszakában a menekülő laoszi, kambodzsai és vietnami előkelőségek Bangkokban próbálták értékesíteni értékeiket. Ez a későbbiekben, Saigon eleste után, vagy a burmai katonai diktatúra idejében is folytatódott, és igencsak kedvezett a helyi műtárgy-kereskedelemnek.  A bangkoki műtárgy piac ugyanakkor a helyben született kínai családok kezében van, akik generációk óta kereskedelemmel foglalkoznak.

A mai bangkoki műtárgy piac gyakorlatilag négy részre osztható fel:

A galériások nagy részben számlával és eredeti igazolással adnak el jogtiszta műtárgyakat hihetetlen árakon. A hétvégi piac egyes szekciójában forgalmaznak antikvitásokat, melyek  autentikussága megkérdőjelezhető és ritkán adnak számlát. Az árveréseket a Kínából érkezett „nejlon zacskós” felhajtók uralják, akik mindent vásárolnak, ami Kínához kapcsolódik. A legutóbbi bangkoki árverésen, mely a kínai Holdújév után az első volt, például a képen látható egyszerű 19. század végéről származó Ching dinasztia idejéből származó kis tányérért, a kikiáltási ár 30 szorosát fizették ki. A kikiáltási ár 40.000 bath volt, azaz 280.000 forint, és végül 1.200.000 bathot fizettek érte, azaz 8,4 millió forintot.

Az illegális kereskedelem mezsgyéjén folyik az ivoryk, az elefántcsontból készült tárgyak kereskedelme, amit erősít, hogy a kínaiak különösebben nem foglalkoznak a témát érintő nemzetközi egyezményekkel.

 

- A korábbi évekhez képest hatalmas a kínai eredetű antikvitások árnövekedése. De a legmeglepőbb változás, hogy ma már senkit sem érdekel, ha egy elefántcsontszobron repedés, vagy egy kínai porcelánon csorbulás van! Hatalmas a kínai piac, a nemzeti lelkületük része a történelmük visszavásárlása! Amennyiben elfogadjuk, hogy a következő 15-20 évben a kínai GDP megelőzi az amerikait, akkor nem tévedhetünk nagyot a kínai műtárgyakban történő befektetésben! Jellemző, hogy a fent említett árverés anyagának 80 százaléka kínai eredetű volt, és ezek esetében fantasztikus árnövekedést tapasztalhattunk! A többi tárgynál viszont kifejezetten visszafogott volt az érdeklődés - hívja fel a figyelmet Dénes Sándor.

 

Ez persze csak egyetlen kép a bangkoki műtárgy-kereskedelem világából, Dénes Sándor előadása a következő témákat is érinti majd:

Helyszín: Dénes Galériában (1055 Budapest, Balassi Bálint utca 25.) A belépés díjtalan!