"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Csonttörés, ami halálos lehet

Élete során minden harmadik 50 év feletti nő szenved el csonttörést. A legsúlyosabb szövődményekkel járó csípőtáji törés akár halálos is lehet.

Világszerte komoly kihívást jelent a népesség öregedése. Az egyik ezzel járó népegészségügyi probléma a csontritkulás. A csontritkulás miatt bekövetkező, potenciálisan halálos szövődményekhez vezető csípőtáji törések száma várhatóan megduplázódik 2018 és 2050 között. Becslések szerint minden harmadik 50 éven felüli nő szenved el csontritkulás miatti csonttörést élete során. A csípőtáji törések járnak a legsúlyosabb következménnyel, egy éven belül minden harmadik-negyedik beteg belehal a szövődményekbe.

Csontritkulás alatt azt értjük, amikor a csontok szerkezete, minősége, ásványi anyag tartalma úgy változik meg, hogy az a csontok fokozott törékenységéhez vezet. A csonttörés bekövetkeztéig a betegség tünetmentes! Csonttörés kisebb trauma, akár egy esés hatására is bekövetkezhet, sőt számos beteg külső behatás, elesés nélkül szenved csonttörést. Például csigolya összeroppanást, bordatörést.

 

A csontok törékenységét még azelőtt kell kezelni, hogy a csonttörés bekövetkezne. Ehhez elengedhetetlen a kockázatnak leginkább kitett kockázati csoport tagjainak rendszeres szűrővizsgálata, amibe beletartoznak a változó koron átesett nők, a 65 év feletti férfiak, és egyes a csontok minőségét károsan befolyásoló betegségben szenvedők életkortól függetlenül. Ilyenek a máj- és vesebetegségben, daganatos betegségekben szenvedők, vagy egyes hormonális eltérésekkel, felszívódási zavarokkal élők.

 

A szűrésre a csontsűrűség mérés (oszteodenzitometria, ODM) alkalmas. A vizsgálat során a csontok ásványianyag sűrűségét mérik, mely fájdalmatlan, gyorsan elvégezhető. A mérési eredményt együtt értékelve a személyes kockázati tényezőkkel megkapjuk az adott egyén csonttörési kockázatát, és ez alapján – ha szükséges – elkezdhető a gyógyszeres kezelés. Magyarországon elérhető minden, a világban használt korszerű és biztonságos gyógyszer a csonttörések esélyének csökkentésére.

Magyarországon az érintett betegek nagy része, közel kétharmada nem is tud arról, hogy csontritkulásban szenved. A csontritkulás miatti csonttörést elszenvedett betegeknek is csak a negyede kap megfelelő (újabb) törést megelőző kezelést.

 

Fontos a megelőzés

 

A csontok egészségének megőrzésében az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás játszik kulcsszerepet. A csontanyagcsere szempontjából elsősorban a megfelelő kalcium, D-vitamin és fehérje bevitelre kell odafigyelni, a kiegyensúlyozott vegyes étrenden belül. A javasolt napi kalciumbevitel 1000-1500 mg közötti, amit elsősorban

MOOT
A Nemzetközi Csontritkulás Alapítvány (International Osteoporosis Foundation – IOF) tagja 150 országból 330 tudományos szakmai szervezet, így a Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) is. Közös célunk, hogy a Csontritkulás Világapján, október 20-án minél szélesebb körrel megismertessük a tünetmentesen kialakuló, de életveszélyes szövődményekkel járó csonttörésekhez vezető csontritkulás veszélyeit.
a táplálkozás során, kalciumban gazdag élelmiszerek fogyasztásával kell biztosítani. Ilyenek a tejtermékek, olajos magvak, hüvelyesek, szardíniakonzerv, leveles zöldségek, tofu, csírák. Amennyiben az étrendi kalciumbevitel nem elégséges, gyógyszeres pótlásra lehet szükség. A D-vitamin elsődleges forrása a napsugarak UV-B sugárzása. Ehhez márciustól októberig naponta legalább 15-30 percet érdemes a napon tölteni úgy, hogy a napfény közvetlenül érje az arcot, végtagokat, vállakat. Októbertől márciusig mindenkinek a megelőző D3-vitamin pótlás javasolt.

 

A csontok erősségét a rendszeres izommunka fokozza, ezért a csonttörések megelőzésében a megfelelő izomerő, izomtömeg megtartása is fontos szerepet játszik. Ehhez a megfelelő fehérjebevitel (napi 60-90 g) mellett a rendszeres, tervezett testmozgás is elengedhetetlen. A legújabb kutatási eredmények szerint a saját testsúlyos gyakorlatok, illetve a nagyobb erőkifejtést igénylő mozgásformák hatékonyak az izomtömeg és a csontsűrűség növelésében. Minden mozgásforma esetében természetesen fokozott figyelmet kell fordítani az esési kockázat minimalizálására, így a gyakorlatokat gyógytornász szakember segítségével érdemes elsajátítani. Az erősítő gyakorlatok mellett érdemes az olyan egyensúlyt, testtartást javító mozdulatsorok rendszeres végzése, mint például a jóga, a tai-chi, vagy a tánc.

Összességében a megfelelő tájékoztatás, az ODM vizsgálatokon való részvétel, a törési kockázatok megismerése és megfelelő életmód segítségével a tünetmentes „csontritkulás járvány” megállítható. A megelőzésre fektetett nagyobb hangsúllyal, és a csontritkulásban szenvedő betegek gyógyszeres kezelésével számos halálos kimenetelű csonttörést lenne megelőzhető!