Hogyan nézett Kádár János tévét?

1969 májusában az Apolló 11 legénysége először lépett a Holdra. Ugyanez év nyarán, egy esős hétvégén, 500 ezer néző előtt zajlott a woodstocki fesztivál.

Magyarország 69-e az enyhülő kádári-diktatúra időszaka. Van Trabant, esetleg víkendház, no meg televízió is. Ez a készülék lett Szakonyi Károly Adáshiba című darabjának egyik főszereplője. A másik a család, melynek tagjai a tévé bűvöletében sem egymásra, sem

másra nem képesek figyelni, odafigyelni.

Szakonyit Várkonyi Zoltán, a Vígszínház akkori igazgatója kérte fel a darab megírására, melyet 1970-ben mutattak be a Pesti Színházban Várkonyi rendezésében. Az emlékezetes első előadás szereplői Páger Antal, Bulla Elma, Béres Ilona, Halász Judit, Tahi Tóth László és Nagy Gábor voltak, de az Adáshibát, mely azóta is sikerdarab, itthon és Európa számos országában bemutatták korhoz és nemzeti sajátosságokhoz igazítva. Idén márciusban a debreceni Deszka fesztiválon a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában láthattuk, itt beszélgetett Szakonyi Károllyal Marton Éva.

- Hányszor tűzték műsorra az Adáshibát?

- Hosszú ideig precízen egy kis füzetben vezettem a bemutatók helyét és dátumát. Amikor ez betelt, már túlléptünk a századik előadáson. Az első évben, 1970-ben Pesten kívül több vidéki nagyvárosunk is műsorra tűzte, 1971-ben a finnek is megrendezték. Szegeden opera változata is volt, de Európa-szerte nagyon sok színház játszotta, siker volt.

- Miután megírta a darabot, el tudta engedni? Vagy azáltal, hogy újra meg újra előveszik, ez az eltávolodás nem történhetett meg?

- Mindig közöm lesz hozzá. Számos rendezésben láttam, de a vígszínházi Várkonyi-rendezés viszonyítási ponttá vált. A szerepek első megformálói sokat segítettek a darab későbbi sikerében is. Számos emlékezetes előadás van a fejemben. Miskolcon Zsámbéki Gábor groteszk előadást rendezett, Pethes György veszprémi előadásában a szereplők végig kifele beszéltek, nem néztek egymásra, így érzékeltetve az elidegenedés fojtó légkörét.

- Több mint negyven év telt el a bemutató óta. Akkor korjelzésként fontos volt a Holdra szállás közeli dátuma, de szólt arról a félelemről is, hogy az akkor újdonságként megjelenő televízió hozzájárulhat-e a családon belüli elidegenedéshez. Változtak a hangsúlyok a múló idő tükrében? Aktualizálódtak az éppen levegőben lévő problémák a darab által?

- A finnországi bemutató előtt izgatott, mi marad a darabból egy más társadalmi problémákkal küzdő közegben. Rá kellett jönnöm, az akkori kádári Magyarország, a szocialista tömb és Európa sok-sok országa e kérdésben egyformán érdekelt. Ez lehet az egyik oka annak is, hogy máig oly sokszor veszik elő a darabom. Lehet, hogy a díszlet ma már retró, de az életérzés nem változott. És persze szól a hitetlenségről is, akár a Holdra szállásról, akár a születésnapra készülődő Bódog család életébe beköltöző Jézusról is legyen szó.

- Simán átment az akkori cenzúrán az a kérdés, hogy Jézus, a hit képes-e fenntartani a család összetartását, boldogságát?

- Sohasem érdekelt, mi megy át. Jézus személye inkább archetípusa volt mindannak, amit a szeretetről akartam elmondani, amit szembe akartam állítani a szocializmus rendjével. Ráadásul ’70-ben már sok minden leírható volt, Víg és Várkonyi személye garancia is volt. A bemutatón persze ott volt Aczél György és Kádár János is. A szünetben odahívtak beszélgetni a protokoll-szobába. Hát feszengtem, hogy mi lesz. És akkor azt mondta Kádár János: „Hát mi is így nézzük otthon a tévét”.

Azt meg sosem lehet tudni, mi történik az adott művel, mi lesz az élete és sorsa. Szerencse is kell hozzá.

- Látva a darab utóéletét, érezte valaha is, hogy újra belenyúlna a szövegbe, igazítana rajta?

- Sosem. Olyan viszont volt, hogy nem értettem egyet az adott rendezéssel, izgultam, hogy átjön-e, ami nekem lényeges és fontos. Hisz van egy belső ritmusom a darabommal kapcsolatban, ezt szeretném viszontlátni. Olykor másképp képzelem el a színészi karaktereket is. A mostani előadásban nagyon tetszett a fiú, Imrus (Rák Zoltán) játéka. Passzív szerep, épp ezért hálátlanabb, de nagyon jól csinálta. Vandát, a lányt is sokféleképpen lehet játszani, én lírai alkatúra írtam, ha úgy játsszák, akkor szeretem a leginkább. Itt egy harsányabb Vandát láttunk. A rendező sajátja, mit tesz hozzá, ettől más mindegyik előadás, ettől eleven a színház is.

Fotó: Karádi Zsolt A fotón balról jobbra: Nagyidai Gergő, Fridrik Noémi, Pregitzer Fruzsina

A bemutató évében, 1970-ben született Keszég László színész, rendező. A tavalyi évadban állította színpadra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Szakonyi darabját.

- Idén márciusban a debreceni Deszka fesztiválon vendégszerepeltek az Adáshibával. Miért volt izgalmas újra elővenni a művet?

- Számomra a család, ennek működése volt érdekes. A kor, amelyben játszódik, kevésbé volt fontos. Főiskolásként az 1990-es években találkoztam először a művel, amikor Kerényi Ferenc színháztörténész kezünkbe adta a szövegét. Tetszett, elraktároztam. Most jött el az ideje.

- Bár a család áll a mű középpontjában, jelzésként behozza a kort, háttérben kivetítőn láthatjuk a Holdra lépés pillanatát.

- Törekedtem arra, hogy retróként érzékeljük a kort. Mint egy fénykép 1969-ből. A Holdra szállás szimbólum is, a fejlődésé, a továbblépésé. Mint ahogy Jézus megjelenése is. De a hangsúlyt nem ezekekre helyeztem. Mindkettő a család vakságát erősíti. Hisz nem látnak, nem tudnak látni, így hinni sem tudnak.

- De ki a főszereplő? Jézus vagy a fiú, Imi, aki szembesíti családját azzal, hogyan élnek.

- Egyértelműen a fiú, aki képes a falakat áttörni és harcolni. Őt a radikalizmusa emeli a család fölé. Ezért volt fontos a rendezésemben, hogy ő nem csak emigrál, hanem elszáll akár a Holdra is. Eltűnik, feloldódik, megszűnik.

- Egyidős a darabbal, ami arra is csábíthatta, hogy saját sorsát is bevonja a rendezésbe. Mennyire halad párhuzamosan a maga és akár a fiú története?

- Persze, benne vagyok én is. Nekem is megvan a magam sorsfordító házelhagyása. A Vajdaságban születtem, majd eljöttem. És bennem is van elvágyódás: elmenni Polinéziába éttermet nyitni, az vonzana. Most a fiú és az ő érzékenysége volt érdekes, eltörpült mellette a többi szereplő problémája. Lehet, hogy idővel eltolódnak majd ezek a hangsúlyok. És ettől jó és örök ez a darab, mert számtalan variációra ad lehetőséget.

- Szakonyi Károly a vígszínházi előadás idejét, tempóját érzi sajátjának. A maga előadása pergőbb, gyorsabb, erősebbek benne a ritmusok.

- Igen, a sebessége jóval gyorsabb. Számomra annak a kornak az előadásai rettenetesen lassúak, a régi felvételek sokszor olyanok, mint egy múzeum. Ezt mindenképpen a kor és a saját ritmusomhoz kellett igazítani.

- Előnye és hátránya is lehet, hogy a mű szerzője élő személy. Felvette Szakonyival a kapcsolatot, konzultált vele, vagy csak a bemutatón látta a maga rendezését?

- Fel kellett vele vennem a kapcsolatot, hisz az eredendően két felvonásos előadást egybegyúrtam. Úgy tűnt, izgatja őt ez a megoldás. Próbát is nézett, beszélgetett a színészekkel, ránézett a munkára, és hagyta, hogy dolgozzunk. Neki is tetszhetett, hogy egy unoka-korú rendező izgalmasnak tartja az ő írását, és azt színpadra állítja. Meg azt éreztem beszélgetéseink alatt: közös nyelvet beszélünk.