A csokoládékészítés az alkotás művészete

A több mint 15 éve indult bonbonkészítésből mára olyan manufaktúra nőtte ki magát, amely cégek százainak készít egyedi, világszínvonalú csokoládékat, miközben a műhelyben továbbra is a kísérletezés, az ízek és a családi együttműködés áll a középpontban. A sikerszéria újabb mérföldkőhöz érkezett május végén, a 26. Gyulai Pálinkafesztivál keretében megrendezett Az Év Pálinkás Bonbonja versenyen. A MyChoccy 12 bonbonnal indult a versenyen, és összesen 16 érmet szerzett, a legnagyobb elismerést az Abricot Épicés nevű alkotás hozta el számukra. A Sáppusztai Pálinkafőzde kajszibarack-pálinkájával készült fűszeres kajszibarack-pálinkás bonbon nyerte el a fődíjat, így a MyChoccy Csokoládémanufaktúra nyerte el 2026-ban az Év Pálinkás Bonbonja díjat. De a család számára a siker nemcsak a díjakról szól: ugyanilyen fontosnak tartják az innovációt, a generációk közötti tudásátadást és azt, hogy minden bonbon mögött valódi történet és alkotói szenvedély álljon. Edinával és lányával, Viviennel beszélgettünk.

Mióta foglalkoznak kézműves bonbonokkal?

Vanya Vivien: 2010 óta készítünk kézműves csokoládékat, de édesapám még az egyetemi évei alatt, Belgiumban tanulta ki a szakmát. Aztán elkezdett itthon karriert építeni, újabb diplomákat szerzett, és a csokoládékészítés nagyon sokáig – közel húsz évig – „csak” hobbi maradt. A rokonokat és a barátokat örvendeztettük meg vele. Gyakorlatilag minden családi összejövetelen és kerti partin mi szolgáltattuk az édességet. Az, hogy végül bonbonokat kezdtünk el megrendelésre is készíteni, nem az a „klasszikus” történet, amikor valaki elmegy szülni, majd utána nem tud visszamenni a régi munkahelyére és muszáj keresnie magának valamit, amivel foglalkozhat. Szüleimnek biztos munkahelyeik és jól menő vállalkozásai voltak; emellett kezdett édesapám csokoládéval foglalkozni.

Makrai Edina: A bonbonkészítés akkor kapott szárnyra, amikor a saját cégem első karácsonyi ajándékaként a partnereinket nem a megszokott dolgokkal szerettük volna meglepni, hanem valami igazán egyedi alkotással. Készítettünk öt-hatféle bonbont, becsomagoltuk őket, és ezt kapták a partnereink és a barátaink. Tetszett a megajándékozottoknak. Olyannyira, hogy az egyik kedves barátunk, aki akkoriban a Menedzser Alapítvány vezetője volt, a tudtunk nélkül beígérte az éves báljukra a csokoládéinkat. Volt bő egy hónapunk arra, hogy minden szükséges engedélyt beszerezzünk.

Milyen volt a fogadtatás?

Vanya Vivien: A mi csokink annyira más volt a megszokottól, hogy azonnal sikert aratott. Holott a marketingünk a kezdetekben gyakorlatilag abból állt, hogy egy kis papírkát tettünk a dobozokba: „Ha ízlett a csoki, hívd ezt a számot.” Május végéig gyakorlatilag folyamatosan bálokba és céges rendezvényekre jártunk, ahol bemutathattuk a tudásunkat. A kezdeti sikereket gyors piackutatás követte. Mi ekkor még az öcsémmel középiskolások voltunk. Mire felvételiztem a BGE külkereskedelmi karára, már dolgoztam is a családi vállalkozásban. A mai napig egyfajta ütős fegyvertény a kezemben, hogy amikor megkérdezik, mivel foglalkozom, azt válaszolhatom: csokoládékészítő mester vagyok. Ez a legtöbb embernek beindítja a fantáziáját és a legváltozatosabb asszociációkat kelti: Willy Wonka mesevilága, vagy a Chocolat című mozi – talán az egyik legerősebb „csokoládéfilm”, ahol a kézműves csoki a csábítás, az életöröm és a változás szimbóluma. Ez egy varázslatos világ, amihez végül az öcsém is csatlakozott.

Ilyen sok csábító édesség között hogyan sikerül megőrizniük a karcsúságukat?

Vanya Vivien: Nekem nagyon sok munkám van benne. Emellett mi a mértékletességben hiszünk. Semmiből sem lehet akármennyit enni – ez minden másra is igaz az életben. Az egyensúly a fontos.

Sokan a belga nagy nevekkel – Leonidas, Pierre Marcolini, Neuhaus emlegetik egy szinten önöket. Mit gondolnak erről?

Vanya Vivien: Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, viszont szerintem a MyChoccy már jobb. Volt, aki kétkedve érkezett valamelyik bemutatónkra, mondván, hogy „csak a belga csoki az igazi”, aztán megkóstolta a miénket, és azt mondta: ez jobb.

Mennyire nehéz ma érvényesülni a kézműves csokoládépiacon?

Makrai Edina: Érdemes tudni, hogy a kézműves csokoládé piacára nagyon alacsony a belépési küszöb. Egy márványlap, edények és egy mikrohullámú sütő – néhány százezer forintból el lehet indulni. Pár éve láttam egy statisztikát: Budapesten és Pest megyében több mint száz új cég kért működési engedélyt ezen a területen egyetlen év alatt. Ezeknek a vállalkozásoknak a 95 százaléka egy éven belül feladta. Szerintük a siker többek között azon múlik, mennyire kitartó az ember, mennyire innovatív, és hogyan találja meg az összhangot a partnereivel. Nagyon kemény a verseny. Ugyanazt a színvonalat kell hozni minden nap. Nem lehet olyan, hogy rossz napunk van – még akkor sem, ha kézzel készítjük a bonbonokat, és hibázhatunk. Ami nem tökéletes, az nem kerülhet az üzletünk vitrinjébe vagy a céges csomagokba.

Az üzleti világban mindenki komoly céges megrendeléseket akar szerezni, de ez nehéz terep. Mi hozta el az áttörést?

Makrai Edina: Sokan irigykedtek arra, hogyan tudtunk bekerülni ebbe a körbe. Pedig egyszerű volt a válasz: több évtizedes emberi kapcsolatokat ápolunk. Nagyon erős partneri körrel rendelkeztünk már a kezdetektől, így az első megrendeléseink is céges megbízások voltak. Az első nagy ügyféltalálkozónk az Andante Borpatikában volt. Százhúsz meghívót küldtünk ki, és száznégyen el is jöttek. Sokan közülük azóta is partnereink. Az indulás minden vállalkozás életében nehéz. Honnan szerzünk minőségi alapanyagot? Ki készíti a profi csomagolást a bonbonválogatásokhoz? Milyen eszközökre van szükség? De az, hogy folyamatosan pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindig átlendített bennünket a nehézségeken.

A honlapjukon azt olvastam, hogy a „MyChoccy ma már nemcsak csokoládét készít, hanem céges ajándékmegoldásokban gondolkodik.” Mit jelent ez a gyakorlatban?

Vanya Vivien: Hiszünk abban, hogy egy prémium céges ajándék sokkal több egyszerű figyelmességnél. Egy gondosan kiválasztott kézműves csokoládé a vállalat igényességét, értékeit és megbecsülését közvetíti a partnerei, ügyfelei vagy akár a munkatársai felé. Minden együttműködés egy személyes beszélgetéssel kezdődik, ahol megismerjük a partner igényeit és céljait. Ezután közösen alakítjuk ki a megfelelő termékkoncepciót. A gyártás minden esetben frissen, megrendelés alapján történik, ebből nem engedünk. Két generáció tudása és tapasztalata találkozik a műhelyben. A hagyományos kézműves technológiákat modern kreativitással ötvözzük. Számunkra a csokoládékészítés nem egyszerű gyártás, hanem alkotás. Minden bonbon, trüffel és táblás csokoládé mögött nagyon sok tervezés, kísérletezés és precíz munka van. Jelenleg több mint kétszáz különböző ízvariációval dolgozunk, és ezek között vannak egészen különleges kombinációk is.

Szükséges az átlagon felüli ízlelőbimbó ehhez a szakmához?

Vanya Vivien: Igen, de ez a készség fejlődik, illetve fejleszthető. Meg lehet tanulni kiérezni az apró különbségeket. Ma már sokkal jobban érzem őket, hasonlóan ahhoz, ahogy egy séf vagy egy borász érzékeli az ízeket. Egyébként öt ízt szinte mindenki meg tud különböztetni, nyolc fölött már haladó szintről beszélünk.

Van, hogy a kísérletezés során mellényúlnak?

Makrai Edina: Egy manufaktúrában ez benne van a pakliban, de éppen a családi vállalkozás jelleg miatt ebből is ki lehet jönni jól. Néhány éve a Zwack megrendelésén dolgoztunk, amikor rájöttünk, hogy elrontottuk a krém arányait. De kiderült, hogy ez remek alap lehet egy új termékhez. Ez lett a gyömbéres-narancsos trüffel, ami a mai napig az állandó kínálatunk része.

Hol tart ma a magyar csokikultúra?

Vanya Vivien: Nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, az emberek nyitottabbak az új ízekre és a minőségre. Persze vannak örök kedvencek, mint például a málna. Ez volt az első bonbonunk, harminc éve nem változott. Apukám akkor kísérletezte ki, de azóta többféle variációt is megalkottunk: van liofilizált málnaporba forgatott trüffelünk, pisztáciás-málnás, kávés-málnás, chilis-málnás bonbonunk. 2010-ben a klasszikus ízekkel kezdtünk – kávé, kókusz, málna – utána jöttek az egyedi kérések. Valaki diós-aszalt almás szaloncukrot szeretett volna – megcsináltuk. Utána érkeztek sorban az újabb kívánságok, és ezek megvalósítása beépült a cégünk kultúrájába is. Karácsonykor például mindig kreatívkodunk; mit mivel lehetne párosítani. A csokoládé és borkóstoló rendezvények kapcsán mindig együtt dolgozunk a borászokkal, hogy egy adott bornál milyen ízjegyeket kellene kiemelni, és hogyan tudjuk ezt egy bonbonnal támogatni. Tulajdonképpen megkomponáljuk az ízélményt. Az ilyen kóstolókon mindig az italokon van a hangsúly, a bonbon másodhegedűsként kíséri azokat. A borok mellett volt már így kávé- és pálinka kóstoló estünk is.

A Ráday utcai üzletben megszámolhatatlan íz van. Kell ennyi, nem vesznek el a vevők a bőség zavarában?

Vanya Vivien: Azért van több mint kétszázféle bonbonunk, mert mindegyiket a saját gyerekünknek tekintjük, és nem akarunk megválni tőlük. Egy kezemen meg tudom számolni, hány ízt vezettünk ki az évek során. A banános bonbont egy időben majdnem kivezettük, de aztán újragondoltuk a designt, és azóta újra hasítanak. Nagyon sokat számít a külalak. A színes bonbonok ma nagyon népszerűek, miközben másfél évtizede még a természetes árnyalatok domináltak. Az emberek akkor azt várták, hogy az étcsoki sötét legyen, a tejcsoki világosbarna, ezt tartották akkor a minőség védjegyének. Emellett természetesen az állag is kulcsfontosságú. Ehhez pedig a jó temperálás elengedhetetlen. A csokoládénak megfelelően kell roppannia – úgymond, kagylósan törnie – fényesnek kell lennie és nem olvadhat el rögtön a kézmelegtől, ahogy hozzáérünk. És persze a benne lévő töltelék sem lehet kásás vagy grízes állagú.

Makrai Edina: Előbb voltak vállalati megrendelőink, mint üzletünk. A boltot azért nyitottuk meg, mert ha csak papíron mutatjuk meg, hogy kétszázféle bonbonunk van, azt senki sem hiszi el. Ám, amikor látják és meg is kóstolhatják, hogy mit tudunk, egészen más a tárgyalás menete. Nem egyszer előfordul, hogy mire felállunk a tárgyalóasztaltól, már össze is állítottuk a szettet.

Terelik a vevőket, vagy inkább a vásárlók diktálnak?

Makrai Edina: Mindkét forgatókönyv előfordul. Vannak olyan partnereink, akiknek nagyon konkrét elképzeléseik vannak. Például ragaszkodnak hozzá, hogy minden dobozban legyen málnás bonbon. De van egy sarokpont: Nálunk minden termék frissen, megrendelésre készül. Gyakorlatilag mindegy, mit kérnek, megcsináljuk. Mi nem a raktárkészletet akarjuk kisöpörni.

És mit mondanak annak, aki spontán téved be az üzletbe, és nem tud választani?

Vanya Vivien: Megkérdezzük, milyen ízeket szeret például fagylaltban vagy süteményben. A mi vevőink egyébként nagyon nyitottak. Visszatérve a „túl sok” ízre: azt szoktuk mondani, hogy minden embernek más az ízlése. Amit én szeretek, azzal mást ki lehet kergetni a világból. A kókusz például tipikusan ilyen megosztó íz: valaki imádja, más pedig nem tudja elviselni.

Van személyes kedvencük?

Vanya Vivien: Balról jobbra, jobbról balra… Nehéz választani. Nagyon szeretem a különleges, fűszeres ízeket. A legelső saját bonbonom egy rózsaborsos, balzsamecetes étcsokoládé volt.

Makrai Edina: Alapvetően az étcsokoládét szeretem. A mostani kedvencem a madagaszkári 74%-os étcsokoládé, amelyben az édes és kesernyés ízek összhangja dominál. Én vagyok az, aki mindenkinek megszeretné mutatni, hogy milyen finom egy étcsokoládé. Emellett a Vivi által megalkotott rózsaborsos, balzsamecetes trüffel az egyik kedvencem.

Honnan szerzik be az alapanyagokat?

Vanya Vivien: Arra törekszünk, hogy a legkiválóbb összetevőket szerezzük be a bonbonok és trüffelek elkészítéséhez, hiszen a prémium minőség kizárólag kifogástalan alapanyagokból garantálható. Például a pisztácia bonbonkészítéséhez 100%-os szicíliai pisztáciát használunk. Mogyoró trüffel esetében a ganache krémbe a méltán híres piemonti mogyoró kerül. Ugyanekkora körültekintéssel járunk el a fűszerek, gyümölcsök és természetesen a csokoládé alapanyagok kiválasztása során. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy közel 20 féle csokoládé alapanyaggal dolgozunk. A világ szinte valamennyi nevesebb termőhelyéről érkeznek csokoládé lencsék, amelyeket egy-egy bonbon vagy táblás csokoládé elkészítéséhez használunk.

Bonbonjaikat szakmailag is elismerik, az Az Év Pálinkás Bonbonja versenyen taroltak.  Mitől lett különleges az Abricot Épicés a többi pálinkás bonbonhoz képest: mennyire volt tudatos a versenyre készülés, mennyi teret hagytak a kísérletezésnek, és egy családi manufaktúrában hogyan születik meg végül egy ilyen díjnyertes recept — közös ötletelésből vagy inkább egy határozott vízióból?

Vanya Vivien: Egy ilyen szintű versenyre nem lehet „kényelmesben” készülni, de talán még a 110% is kevés. Itt már apró kis nüánszokon múlhat minden. Idén még mélyebbre ástuk magunkat az elemi gasztronómiában, molekuláris szinten alkottuk meg a bonbonjaink ízprofiljait és ezt ötvöztük a már meglévő tudásunkkal és tapasztalatainkkal. Rengeteg ötletünk volt – talán túl sok is – úgyhogy millió meg egy megbeszélés után végül 20 bonbont alkottunk meg és ezt a listát szűkítettük a legjobb 12-re, amivel neveztünk az idei versenyre. Az első időszak a legnehezebb, aztán ahogy tisztulnak és finomodnak az ötletek, egyre precízebben tudjuk meghatározni az irányvonalakat, amíg végül meg nem születik a végeredmény. Mindent századgramm pontossággal számoltunk ki és mértünk le. Számít a bonbon forma térfogata, milyen vastag a külső csokoládéréteg, melyik krémből hány gramm kerül bele, hogyan aránylik a töltelék a csokoládéburokhoz, és még sorolhatnám. A legapróbb hiba sem fért bele a folyamatba. Az Abricot Épicés ennek a precizitással ötvözött kreativitásnak a tökéletes eredménye és úgy gondolom, hogy ebbe a bonbonba mindent beletettünk, amit egy bonbonba lehet. Egyszerre lágy, karcos, édes, fűszeres, alkoholos, friss és különleges. Ennek a komplexitásnak meg is lett az eredménye és nagyon büszkék vagyunk a sikerre. Az idén negyedik alkalommal meghirdetett megmérettetésre összesen 128 bonbonnal neveztek négy kategóriában, amelyeket egy 13 tagú, nemzetközileg is elismert szakértőkből álló zsűri értékelt.

A beszélgetés elején azt kérte, hogy inkább a lánya szerepeljen. Miért?

Makrai Edina: Vivien a kezdetettől fogva teljes vállszélességgel részt vett a cég életében. Szinte belenőtt a MyChoccy-ba, évek óta tervezzük, hogy átveszi az üzletet. Már huszonkét évesen teljes természetességgel tudott beszélgetni több száz fős cégek felsővezetőivel. Részt vett az üzleti folyamatokban mindenféle görcs nélkül, és ezt nagyon kevés fiatal mondhatja el magáról.

Harmonikusnak tűnik a kapcsolatuk.

Makrai Edina: Kicsit olaszos stílust viszünk, de alapvetően igen, ez így van.

Amikor a fiatalabb generáció átveszi a céget, az sokszor konfliktusokkal jár. Önöknél ez hogyan zajlik?

Vanya Vivien: Mi farkasfalka-üzemmódban működünk. Összetartunk. Lerendezzük a vitákat, kifelé pedig összezárunk. Persze, vannak civódások, de le tudunk ülni és meg tudjuk beszélni a dolgokat. Ez a neveltetésünk része is. Amíg mindkét fél nyitott a másik véleményére, addig nincs nagy baj.

Makrai Edina: Vannak generációs ütközések, de ezek inkább olyan dolgokról szólnak, hogy például milyen képeket posztoljunk a social media-ba. Hagyom a gyerekeket kreatívkodni. Vivienben erős művészi véna csörgedezik, nagyon jól bánik az ízekkel és a színekkel. Örömmel és nagy elégedettséggel figyelem a végeredményt. A tökéletességre törekszik folyamatosan.

Vanya Vivien: Én soha nem akartam mást csinálni. Ez a világ számomra mindig magától értetődő és magával ragadó volt. Ebben az is benne van, hogy mi a kezdetektől mindent magunk, családi keretek között csináltunk, az alapanyag-választástól kezdve a dobozok tervezéséig. A szüleim húszévesen is odaengedtek a döntésekhez. Azt éreztették velem, hogy én is része vagyok ennek az élő, folyamatosan mozgásban lévő szervezetnek. Olyan feladatokat kaptam, amelyekben ki tudtam teljesedni. Ez óriási dolog volt számomra, mert azt érezhettem, hogy az én munkám is fontos, és számít, amit csinálok.

Makrai Edina: Mindez Ádámra is vonatkozik, akinek inkább a műszaki oldala erősebb. Nem véletlenül járt a gépészmérnöki karra. Most a cég igényei szerint gravíroz, 3D tervez és nyomtat, informatikai feladatokat lát el, és ő foglalkozik a weboldal képeivel is. A Covid idején online csokoládékészítő tanfolyamokat indítottunk, a fotózás mellett Ádám akkor megtanulta a videózást és a vágást is. Nélkülözhetetlen tagja a csapatnak. Az, hogy a gyerekek ilyen erősen kötődnek a családi vállalkozáshoz, az erős alapok mellett annak is köszönhető, hogy teret adunk nekik. Hagyni kell a gyerekeket kibontakozni. Ha nagy hülyeséget csinálnak, akkor le kell ülni beszélgetni velük. Ha bajban vannak, ki kell húzni őket a slamasztikából. Egy szülő nem birtokolhat, csak terelhet. És én nagyon örülök, hogy jó irányba tereltem a Vivient és az öccsét, Ádámot.

Hogyan születnek a döntések?

Makrai Edina: Mindig hittem abban, hogy ha egy közösség együtt dolgozik, akkor nagyon fontos a demokrácia – egy bizonyos pontig. Rengeteget gondolkodunk együtt: e-mailben, személyesen, brainstormingokon. Mindenkit meghallgatunk, például a versenybonbonok elnevezéseinél szavazunk is, mert ott sokat számítanak a komplex, kreatív nevek. Ám ahhoz, hogy a szekér haladjon, nem lehet százfelé húzni. Akkor tudnak ütemesen haladni a projektek, ha mindenki ugyanabba az irányba megy. Ha egyszer megszületett a döntés, akkor azt végre kell hajtani.

Merre tart most a MyChoccy, hol lesznek öt év múlva?

Vanya Vivien: Természetesen van ötéves tervünk: a Bahamákon leszünk, és vasvillával lapátoljuk a pénzt a padlásra. (Nevet) Komolyra fordítva: azon dolgozunk, hogy tovább bővítsük a céges fronton elért eredményeinket. Nem zárkózunk el attól sem, hogy új műhelyt nyissunk, jelenleg is egy növekedési ugrás előtt állunk. Tavaly év végén már bővítettük a műhelyt, mert egyre nagyobb a kereslet, miközben már a kapacitásunk felső határán működtünk. Közben persze folyamatosan figyeljük az új trendeket is. Most például nagyon izgalmasnak tartjuk a füstölt ízeket. Almafa chipsen hidegen füstölt bonbonokkal kísérletezünk, amelyekben megcsillannak a rumra vagy whiskyre emlékeztető aromák. Ezt egy gálavacsorán is be tudjuk mutatni úgy, hogy a füsttől nem indulnak be a tűzjelzők. Emellett a szarvasgombás ízvilág is nagyon foglalkoztat bennünket. Annak érdekében, hogy folyamatosan a topon legyünk, elengedhetetlen a képzés. Mindig van mit és kitől tanulni. Egyszóval, vannak még terveink, nem is öt, de inkább tizenöt évre.

És ha kapnánk egy szemérmetlenül gáláns ajánlatot a cégre?

Vanya Vivien: Attól sem ijednénk meg. A pénzből megcsinálnám ugyanezt még egyszer.