Átváltozóművésznő

Charlize Theron eljátszotta a szörnyeteget, és Oscar-díjat kapott. A világ egyik leggyönyörűbb nője elérte, hogy ne skatulyázzák be, szerepeket kapjon művészfilmben és kommerszben, de mindegyikben tündököljön. Hosszú utat tett meg Hollywoodig. Élete első húsz évében annyi tragédia történt vele, amennyi elég lenne legalább három forgatókönyvre. Ami utána következett, igazi álomgyári történet.

 

 

Charlize Theron kiszámíthatatlan és meglepő, de ez nála nem női szeszély. Szépségét ellenkezőjére fordítja, ha kell: hol frusztrált, kiégett szinglianyukát játszik, hol ormótlan overállba bújtatott bányásznőt, hol gyermekded lelkű, kiégett harmincast. Vagy tizenöt kilót hízik, hogy megformálja Aileen Wuornost, a sorozatgyilkossá lett leszbikus prostituáltat. Őt a történet érdekli, nem az, hogy a mosolya tökéletesnek látszik-e a vásznon. Kislányként sem a bájáért dicsérték, édesanyja, Gerda inkább Charlize kis verseivel büszkélkedett, vagy azzal, hogy milyen szépen énekel. Pályafutása a folyamatos átváltozásról szól, nehéz sorsokat, konfliktusokat, sebekkel teli, elrontott életeket megeleveníteni számára katartikus, felszabadító élmény.

 

A SZÉP SZÖRNYETEG

A rém sikerével azt igazolta, hogy Hollywoodban egy nem amerikai színésznőt csak akkor ismernek el, ha elcsúfítja magát.

Egyetlen szerepet nem visel el: a szokványos hollywoodi díváét. Nem veszi komolyan magát, ki nem állhatja a mesterkéltséget, a levegőben csattanó csókokat és hamis bókokat. Noha nem igaz, hogy bármelyik férfinél jobban bírja az italt, azért nem jön zavarba, ha riposztozni kell, és csak úgy repkednek a szájából a rövid, négybetűs szitkok. „Gyönyörű és intelligens, miközben két lábbal a földön jár” - mondja róla Shirley MacLaine, aki egy díjátadón ismerkedett meg Charlize-zal, miután az tisztelete pajkos jeléül megcsókolta MacLaine hátsó felét…

 

Az egyszerűség iránti vágyat dél-afrikai otthonából, egy Johannesburg melletti farmról hozta: anyja, Gerda építőipari vállalkozást vitt, apja, Charles szerelő volt, a lányát már tizenhárom éves korában megtanította vezetni. Charlize sok mindent örökölt apjától, az „őrült álmodozótól”, aki néha napokra eltűnt, ha gondok nyomasztották.

 

A házasság nem volt gondtalan. Egy éjszaka apja részegen jött haza, és lövöldözni kezdett. Azzal fenyegette feleségét és lányát, hogy megöli őket. Charlize és anyja a hálószobába menekült, majd Gerda elővette saját puskáját, és lelőtte férjét. A tizenöt éves Charlize mindezt végignézte. „Nem lehet csak úgy túltenned magad rajta, ez örökké veled marad. De muszáj élni, muszáj folytatni” – mondja a szörnyű emlékről. Anyja nem került bíróság elé, mivel tettét önvédelemnek fogadták el.

 

Nem ez volt az első alkalom, hogy Gerda megmentette lánya életét: amikor Charlize kétéves volt, beleesett egy medencébe. Később azzal dobott lányának mentőövet, hogy elérte, önmagára ne áldozatként, életére ne vezeklésként tekintsen. Los Angelesben egymástól kétpercnyire laknak, mindennap beszélnek telefonon. Bizonyos értelemben most Charlize feladata, hogy anyját védelmezze, elvégre az ő hírneve miatt lesz gyerekkora és anyja tette újra és újra beszédtéma. De a paparazzók legalább elkerülik. Charlize nem jár a sztárok partijaira, nem kér a bulvárreflektorból. „Vannak, akiket ez mozgat: ott lenni a partin, ott lenni a fotókon, ott virítani egy jó pasi mellett vagy egy Bentley-ben. Annál jobb, így van min szórakozniuk. Én egyszerűen nem ilyen vagyok.”

 

A teljes cikk a La femme 2012. tavaszi számában olvasható.