"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Szívszorító történet Indiából

Világszerte közel 150 millió gyerek érintett valamilyen kényszermunkában, a legtöbb áldozat Indiában él.

„A kislány sikolyai elgyengültek és egyre elkeseredettek lettek, mire a szomszédok felfigyeltek rá a külvárosi lakóparkban. Felnéztek, és egy síró gyereket láttak az erkélyen. Még csak 13 éves volt, egy házaspárnál dolgozott cselédként. Gazdái Thaiföldre utaztak nyaralni, a kislányt pedig bezárták a lakásba.” Ezt a beszámolót a The New York Times (NYT) hasábjain olvashattuk nemrégiben, de ilyen és ehhez hasonló riportok igen gyakran jelennek meg a nemzetközi sajtóban.

 

 

Az indiai gyerekmunka nem új keletű jelenség, és bár civilszervezeteknek és újságíróknak hála egyre nagyobb figyelem terelődik a kilátástalan sorsú gyerekekre, a statisztikák továbbra is riasztóak. Az India legszegényebb régióiból származó gyerekek gyakran kétes munkaközvetítő cégek segítségével kerülnek gazdáikhoz, vagy elrabolják, de az sem ritka, hogy maguk a nincstelen szülők adják el őket. A hivatalos adatok szerint tavaly 32 ezer gyerek eltűnését regisztrálták. Ennek fényében a cikk elején említett kislány megmenekülése és kiszabadítása csodával határosnak minősül, de valószínűleg örökké nyomot hagy benne az elmúlt időszak. Őt is a szülei adták el annak az orvos házaspárnak, akik ingyen dolgoztatták, és elmondása szerint gyakran meg is verték, ha valamit nem az elképzelésük szerint csinált. A házban állítólag kamerák is voltak, amelyeken nyomon követhették a munkáját, s így ellenőrizték, hogy a napi két csapatin (indiai lepénykenyér) kívül lop-e még ételt.

 

Rabszolgaság a 21. században

 

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) jelentése szerint rengeteg 18 év alatti gyerek dolgozik világszerte, nagy részük teljes munkaidőben. Míg Fekete-Afrikában az 5 és 17 év közötti gyermekek negyede dolgozik, addig Ázsiában és Latin-Amerikában minden nyolcadik és tízedik gyerek kenyérkereső. Összesen 215 millió érintettről van szó, de a felnőttéletet élő gyerekek többsége – kb. 150 millióan – még ennél is rosszabb helyzetben van, ők kényszermunka áldozatai. Sokan veszélyes körülmények között robotolnak, de gyakran hallani gyerekkatonákról, drogkereskedelembe vagy prostitúcióra kényszerített kiskorúakról. India már régóta az emberi jogi szervezetek érdeklődésének központjában áll, hiszen nincs még egy ország a világon, ahol ennyi az érintett kiskorú – az ILO adatai szerint 12,6 millió 5 és 14 év közötti gyerekről van szó, mások a 45 milliós becsléstől sem riadnak vissza –, és úgy tűnik, a társadalmi változásoknak köszönhetően egyre nagyobb igény mutatkozik a gyerekmunkára.

 

 

Ennek egyik kiváltó oka a felfelé törekvő tehetős középosztály folyamatosan növekvő igénye. Az urbanizáció és a kétkeresős háztartások elterjedésének hatására a családok egy bizonyos státusz elérése után gyakran érzik úgy, hogy a háztartás működtetése cselédek, személyzet nélkül nem oldható meg (és persze kívülről nézve is „impozáns”, ha seregnyi ember teljesít szolgálatot). Mukes Ambani milliárdos vagyonnal rendelkező vállalkozó életét állítólag több száz alkalmazott könnyíti meg mumbai felhőkarcolójában, sokukat az ország elitszállodáiban képezték ki. Ez mind ízlés és pénz kérdése, a probléma csupán annyi, hogy Ambanival ellentétben sokan gyerekeket vesznek magukhoz – kb. havi 40 dolláros fizetésért cserébe –, mert a fizikai és lelki abúzus által megfélemlített kiskorúakat kedvük szerint irányíthatják. Érthetetlennek tűnhet, hogy felnőtt emberek miért bánnak így gyerekekkel, de egyesek szerint ez az attitűd a kasztrendszerben gyökerezik, mivel a cselédek általában szegény családból és alacsony kasztból érkeznek, leginkább Nyugat-Bengálból, Jharkhandból vagy Csattiszgarhból. A The Times of India publicistája februárban írt a mind gyakoribb jelenségről, kiemelve, hogy a személyzetet alkalmazó gazdagok „magától értetődő felsőbbrendűséggel tekintenek a cselédekre, akiket tulajdonukként kezelnek”.

 

Presztízskérdés?

 

„Hatalmas az igény. Olyannyira, hogy a kormány nem is tud mit kezdeni vele, inkább szabályozni próbálják a jelenséget ahelyett, hogy azt mondanák: a gyerekeknek iskolában a helyük, nem szabad dolgozniuk” – nyilatkozta a NYT-nak Ravi Kant ügyvéd, aki egy gyerekkereskedelem ellen fellépő civil szervezetnek dolgozik. Az indiai törvények szerint minden 18 év alatti személy kiskorúnak minősül, ám van egy kiskapu: a 14 és 18 év közötti gyerekek napi 6 órát legálisan dolgozhatnak, amennyiben a munkakörülményeik nem veszélyesek, biztosítanak számukra pihenőidőt, és az oktatásukról is gondoskodnak. Így vannak családok, amelyek elvileg törvényesen alkalmaznak kiskorúakat, de a feltételeket nem tartják be, az ellenőrzés pedig nem bevett gyakorlat.

 

 

„Azt, hogy mi történik a négy fal között, már senki sem tudja” – véli Mala Bhandari, a gyerekmunka bejelentésre a kormány által létrehozott Childline nevű forródrót főnöke. Mint mondta, az erőszak nem mindennapos, de nem is ritka. A kormány amellett, hogy kiskaput biztosít, nem fordít elég erőt a gyerekmunkások felderítésére. Egyszerűen nincs kapacitásuk a számos ügy felgöngyölítésére, szakemberek szerint csak a fővárosban több ezer megoldatlan eset vár tisztázásra. Egy gyermekjóléti szakértő becslése szerint a háztartások ötödében alkalmaznak kiskorú munkaerőt.

 

A 13 éves kislányt rabságban tartó orvosokat letartóztatták, miután visszatértek a thaiföldi vakációról, nem valószínű azonban, hogy komoly büntetésben részesülnek. Ravi Kant szerint az országban olyan általános szemlélet uralkodik, miszerint igenis szükség van cselédekre, legyenek akár kis- vagy nagykorúak, éppen ezért az ehhez hasonló eseteket többnyire nem szankcionálják túlzottan szigorúan.