"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A kertművészet tere és ideje

Június elején a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély a kertművészet és a dísznövények birodalmává válik.

A víznek a kertművészetben és a természetben betöltött szerepe lesz a fő témája a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban és az épületegyüttest övező parkban június 1-3 között megrendezett Európai Dísznövény és Kertművészeti Napoknak.

 

 

A régi szépségében helyreállított kastélyt körbeölelő parkban a hazai és külföldi csemete kertészek, növénynemesítők, virág- és dísznövénytermesztők által kiállított virágokban, cserjékben, balkon- és kerti dísznövényekben és kisebb, nagyobb szökőkutakban gyönyörködhetnek majd a látogatók.

A rendezvény keretében - csakúgy, mint az elmúlt nyolc alkalommal - ezúttal is lehetőség lesz a növényritkaságok és a bemutatott kertművelési, kertépítészeti és kertszépítészeti eszközök megvásárlására, illetve megrendelésére.

A szakmai és hozzáértő közönség a kastélyban megrendezett konferencián érdekes előadásokat hallhat egyebek között a dániai királyi parkokról, a szökőkutakról és a tájépítészetről, és a vízről, mint megőrzendő természeti örökségről, valamint szerepéről a történeti és kortárs parképítészetben.

A megnyitó napján ünnepi hangversennyel örvendeztetik meg a rendezők a látogatókat: a Dán vonósnégyes Janácek, Webern és Beethoven műveivel lép színpadra.

A három nap során külön programokkal várják a gyerekeket, akik kézműves foglalkozáson vehetnek részt, lovasfogaton barangolhatják be a kastélyparkot és Zólyomi Zsolt parfümőr kalauzolásával ismerhetik meg az illatok varázsát, az illatos műhely titkait. A felnőttek botanikai sétát tehetnek Kósa Gézának, a vácrátóti botanikus kert vezetőjének a társaságában, virágkötészeti bemutatón vehetnek részt, a Gaia Környezetvédő Egyesület és a Humusz Szövetség Fejér megyei tagozata szakembereinek segítségével pedig a komposztkészítés tudnivalóit leshetik el.

Fehérvárcsurgón nyolc éve rendezik meg június első napjaiban az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat. A programsorozatnak eddig minden évben nagy sikere, s az ország minden részéből több ezer látogatója volt.