"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Csodálatos dallamok Cres szigetén

Neves horvát és külföldi művészek lépnek fel Cres szigetén, az ódon hangulatú Osor városkában az augusztus végéig tartó zenei estek sorozatban.

A horvát komolyzenei esemény mára a nemzetközi jelentőségű fesztiválok között tartják számon. Így a pénteki nyitókoncertet az osori Mária Mennybemenetele reneszánsz templomból a Horvát Rádió és Televízió élőben közvetíti. Az immár 37. alkalommal tartandó fesztivál ünnepélyes megnyitóján ott lesz Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök, a programsorozat fővédnöke is.

 

 

Az események részeként 17 komolyzenei koncertet tartanak az adriai szigeten. A leghíresebb hazai művészek mellet a Horvát Rádió és Televízió szimfonikusai, valamint a szlovén filharmonikusok vonós kamarazenekara és egy veronai vonósnégyes is játszik.

 

Osor városa az észak-adriai Cres-szigeten, a Cres és Losinj közötti keskeny tengeri csatorna partján helyezkedik el. Illír település volt, majd a római korban municípium. A rómaiak által ásott csatorna által fontos kereskedelmi központtá vált, akkor csaknem 20 ezer lakosa volt. Róma után bizánci uralom alá került, 1105-ben pedig Könyves Kálmán királytól kapott városjogot.
A város 15. század elején velencei fennhatóság alá került. Amerika felfedezése után megváltoztak a hajóútvonalak, amelyek már elkerülték Osort, így a város hanyatlásnak indult. A sikátoros, ódon városkát napjainkban mintegy hetvenen lakják, a település közigazgatásilag Losinj városához tartozik.

 

A koncerteknek otthont adó 15. századi Mária Menybemenetele-templom a horvátországi reneszánsz egyik legszebb épülete.

 

Fotó: www.landschaftsfotos.at