Kína betölti a teret Budapesten

Mit is tudunk valójában Kínáról? És a kínai művészetről? Mi juthat el Európába egy olyan ország alkotásaiból, ahol évente több ezren végeznek képzőművészeti szakokon, vagy ahol a múzeumok által rendezett művészeti napokon akár kétszázezer művész is megjelenik? A Szépművészeti Múzeumban a mindössze egy hónapig látható - akár három önálló tárlatként is megtekinthető - kiállítás ebbe a távoli világba enged betekintést.

A kiállított művek méretükben, mennyiségükben és sokféleségükben lenyűgözik a látogatót, hiszen a kínai alkotók munkáiban a keleti hagyományokat épp úgy felfedezhetjük, mint a nyugati civilizáció művészetének stílusjegyeit. A Kínai Nemzeti Művészeti Múzeum által válogatott mintegy 120 olajfestményből, hagyományos kínai tusfestményből, grafikából és plasztikából álló kollekció a kölcsönző szándékai szerint sokrétűen ismerteti az elmúlt időszak változatos művészeti irányzatait, a művészek által alkalmazott bonyolult technikákat, valamint a kínai művészet sokszínűségét és gazdagságát.

Az 1978 óta eltelt időszak művészetét, csaknem kétezer négyzetméteren bemutató kiállítás három oldalról közelíti meg ezt a színes világot. Az idő viszontagságai című rész munkái a reformidőszak társadalmi fejleményeit tükrözik; A természet költészete a több mint ezeréves kínai tájképfestészeti hagyomány mai továbbélését szemlélteti; A sokszínűség gyönyörködtet pedig az egymás mellett élő különböző irányzatok változatosságát, a kelet és nyugat, a régi és új együttélését mutatja be.

A kínai kortárs művészet felvirágzása a gazdasági növekedéssel egy időben zajlott le. A globalizáció kihívásait felvállaló ország legutolsó évtizedeinek művészete szorosan kötődik az ország társadalmi valóságához, mely 1949, a Kínai Népköztársaság kikiáltása óta folyamatos változásban van. A kortárs kínai művészetre jelentőségteljesen hatottak az Európából és Amerikából érkező művészeti tendenciák (az expresszionizmustól kezdve a pop-arton át az akcióművészetig); a másféle látásmód és az új kifejezési eszközök keresése olyasfajta, napjainkban is tartó folyamatot eredményeztek, amely magába olvasztja az újat, s változó intenzitással, de a hagyománnyal is fenntartja a kapcsolatot. Kísérletezéseik tárgyát, mely egy újszerű vizuális nyelvezet kialakítására törekszik, a legváltozatosabb hordozókon és különböző technikákkal alkotják meg: a tus- és olajfestményeken, grafikákon, fametszeteken túl a fotográfia és a videóművészet is hangsúlyos jelentőségre tett szert Kína elmúlt évtizedeinek művészetében.

Közvetlenül 1949 után a művészet hagyományosan az ideák megjelenítésére, nem pedig a valóság realista ábrázolására szolgált, az alkotók pedig sokszor elkülönülten, a világtól elzárva dolgoztak. A klasszikus monokróm tusképek madár-és-virág, valamint tájábrázolásai, melyek az ember és a természet egységét hirdető filozófiát fejezték ki vizuális eszközökkel, lassan érvényüket veszítették, mert nem tették lehetővé a kézzel fogható valóság realista megjelenítését.  Ezzel szemben az Európától átvett olajfestészeti technika vált a politikai kormányzat kedvelt eszközévé, amelynek segítségével kiválóan meg lehetett jeleníteni a történelmi-forradalmi eseményeket és szereplőit. Emellett az 1966–1976 közötti „kulturális forradalom” alatt a művészeti élet gyakorlatilag megszűnt, magukat az alkotókat meghurcolták, vidékre telepítették.

1978-tól kezdődően, Teng Hsziao-ping vezetésével újfajta ideológiai trendek kezdtek el meghatározóvá válni Kína művészetének alakulásában. A nyugatról érkező kortárs áramlatok megkérdőjelezték a pusztán realista szempontú szemléletmódot, és modern kifejezőeszközökkel való kísérletezésre, de egyúttal a hagyományos művészeti formák újragondolására is ösztönöztek. A tradicionális kínai festészet spirituális töltete az absztrakció és az expresszionizmus eszköztárainak segítségével egy új stílusirányzat születését eredményezte ebben az időszakban. A 80-as, 90-es években újabb trendek jelentek meg: ezek közé tartozott a vidék életét feldolgozó „rurális realizmus”, az európai gyökerű „klasszicizmus”, a nyugati avantgárd tendenciái, így az expresszionizmus (ami az erőteljesen szubjektív szimbolikus tartalmai miatt vonzotta a művészeket), a szürrealizmus és a hiperrealizmus is. A kortárs kínai művészetben az avantgárd mellett a régi műfajok is erőre kaptak, ám tartalmukban jelentősen megújultak. A hagyományos tustechnikával vagy fametszetes nyomtatással készült, a klasszikus kínai esztétikát és szimbolikát megőrző képek napjainkban is jelen vannak, de ezúttal már a modern társadalom képe tükröződik rajtuk.

A „reform és nyitás” következtében újjászerveződött az intézményrendszer, a kötöttségek megszűntek, az alkotók szabadon kísérletezhetnek. Az elmúlt bő három évtized alkotásait soha nem látott változatosság jellemzi, s ezzel együtt a kínai alkotók nemzetközi elismertsége is megnőtt. A kortárs kínai művészek állandó szereplőivé váltak a nemzetközi kiállításoknak, és 2011-ben a nemzetközi árverések legtöbb bevételt hozó tíz művésze közül öt kínai volt, a budapesti kiállításon is bemutatkozó Vu Kuan-csung (Wu Guanzhong) alkotásaiért 2011-ben összesen 212 millió dollárt fizettek.

Hagyomány és megújulás

Kínai művészet az ezredfordulón a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeum válogatásában

Szépművészeti Múzeum

Augusztus 10. – szeptember 9.