"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Úszó paloták, elúszó milliárdok

Spielbergé rafinált, Abramovicsé lefényképezhetetlen, Deppé bérelhető. Vessünk egy pillantást a luxusjachtok világára!

Ki ne szeretne saját mozgó szigetet? Az igazán gazdagok kiváltsága, hogy egy jachton, a tenger hullámait hallgatva, a vízi élővilágot lesve, és a tiszta levegőt szívva töltődhessenek fel, akár magányosan, akár százfős személyzettel. Persze akad bőven, aki még egy hajón is egészen mást akar hallgatni, lesni és szívni, és ebben a társadalmi rétegben teljesíthetetlen kívánság ugyebár nincsen.

Aki már megvette magának a legújabb James Bond-autót a másik tíz mellé, a hozzájuk színben, stílusban – és persze árban – passzoló ingatlannal, karórával, öltönnyel és számos csillogó kütyüvel, és még mindig annyi a pénze, hogy csak a kamatokból fel tudna hizlalni néhány afrikai országot, íme a legkellemesebb pénznyelő: a luxusjacht. Még a 20. század elején kezdtek el a tehetősebbek motorizált hajókat építtetni saját használatra, mára pedig tele van velük a Földközi-tenger és a Karib-tenger.

A Forbes magazin először 1987-ben tette közzé a milliárdosok listáját, és akkor még egy 50 méteres jacht is csúcsnak számított. Idén megdöbbentő adattal szolgált a referencialap: a jólét növekedésével a milliárdosok összvagyona immár eléri a 4,6 trillió dollárt (ezt most inkább nem írjuk át forintba, mert ennyi nullát utoljára a Mátrix zuhanó, neonzöld karakterhalmazában láttunk). Ennyiből azért már lehet vásárolni ezt-azt.

 

Idén már csak környezettudatosan illik rongyrázni

 

Válság ide vagy oda, a jacht soha nem megy ki a divatból, bár meglepő módon még ezt a szektort is érinti a gazdasági recesszió. Az idei első félév statisztikái ugyanis nem túl biztatók: az Ocean Independence-nek, a világ egyik legnagyobb jachtközvetítő cégének kereskedelmi igazgatója, Toby Maclaurin szerint ez volt a legnehezebb hat hónap 2009 óta. 2012 első hat hónapjában 119 szuperjachtot értékesítettek, ami 24 százalékos visszaesést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Azért annyira nem kell sajnálni a piac egyik térfelét sem, hiszen az idei jachttrendek sem az önsajnálat és a spórolás jegyében formálódnak. Felívelőben vannak a wellness-szolgáltatások, azaz a nedves és száraz szauna, az aromaterápia, a manikűr-pedikűr- és a jógatermek, valamint masszőrök hadait lehet riasztani, ha a tulajdonosok elfeküdték a napon az egyik oldalukat. Az egyik legfontosabb jelszó a környezettudatosság, amely a látszólagos világmegváltó-faktort erősíti. Ez többek között abban nyilvánul meg, hogy a tulajdonosok palackozott víz helyett tengervízből ivóvizet készítő eszközt alkalmaznak, illetve inkább használják a szelet, mint a motort a haladáshoz. Divatba jött továbbá az is, hogy a lehető legegzotikusabb helyszínen horgonyozzanak le: ilyen Vanuatu és Tahiti, ahol háromdimenziós élményben lehet részük a búvárkodóknak. Továbbá fókuszba került a szolgáltatás, azaz a legkifogástalanabb – és természetesen lakat-szájú – konyhai és fedélzeti személyzet, kiegészülve a legmókásabb vízi játékokkal. Aki nem tudna választani a végeláthatatlan repertoárból, annak segít az évente megrendezett Monaco Yacht Show.

 

Egy híresség nem lehet tengeribeteg

 

A sztárok imádják a jachtokat, és már szinte mindenkit lencsevégre kaptak a (szintén hajót bérlő) paparazzók, aki számít Hollywoodban vagy a zene-, divat- és sportiparban. Akinek nincsen elég vastag pénztárcája, hogy fenntartson egyet, az bérel, nem sokkal drágábban, mintha luxusszállodában töltené a nyaralását. Muszáj is fenntartani a felkapottság és tehetősség látszatát, még ha a „véletlenül” elkapott, önfeledten fejesugrós képek után néhány hónapig spórolniuk kell is a betevőn. Akár a nemesi öntudat a Zola-regényekben.

Csak a réteg krémjének adatik meg az a kiváltság, hogy saját luxusjachtjain heverje ki a fáradalmakat. Ilyen a U2 frontembere, Bono (Cyan, 49 méter), Tiger Woods (Privacy, 47 méter), de nem hiányoznak a listáról a divatvilág ikonjai sem: Giorgio Armani (Main, 65 méter), Dolce and Gabbana (Regina D’Italia, 51 méter) és Roberto Cavalli (RC, 41 méteres és színváltós).

 

Vannak, akik szívesen kiadják maguk alól dédelgetett, ringó csípőjű kedvenceiket, természetesen busás bevétel fejében. Aki például a Karib-tenger kalózának szeretné érezni magát, stílusosan magától Johnny Depptől kérheti kölcsön a VaJoLiRoJa (a rövidítés a néhai család neveiből áll össze: Vanessa, Johnny, illetve a gyerekek, Lily-Rose és Jack - lsd. fent) nevű jachtját. A 30-as évek letűnt romantikáját idéző jármű egy hétre 22 millió forintért vihető el. A legendás rocksztár, Eric Clapton annak idején a Forma1-es vezérigazgató Bernie Ecclestone-tól vette a hat hálószobás Va Bene jachtot, amely szintén bérelhető, de ez már 46 millió forintért egy hétre. Egy időben kiadó volt Steven Spielberg legendásan lenyűgöző hajója is, a 86 méter hosszú Seven Seas. A világ 50 legnagyobb magánmonstrumának egyikében olyan exkluzív variálásokat találhatunk, mint a kültéri medencéből átforgatható helikopter-leszállópálya, illetve a két oldalról (egy belső medencéből, illetve egy kényelmes fotelból) is nézhető óriási mozivászon. Nem beszélve a jacuzzis fürdőről, masszázsteremről és konditeremről.

 

Ahol ez már presztízs: felülmúlni egymást és a képzeletet

 

Nem meglepő módon a politikusok és milliárdosok alkotják a jachttulajdonosok legfelsőbb köreit, és ők vezetik a vízi csodaépítmények toplistáit is. Hogy a legmegosztóbb vezetőkkel kezdjük, Josip Broz Tito hajója, a 112 méteres Galeb 160 ezer kilométert tett meg irányítása alatt, és több mint 100 államférfi utazott rajta. 2009-ben megvette a Rijeka nevű város, melynek vezetése múzeumnak rendezte be a 150 ezer dolláros szerzeményt. Szaddam Huszein a szaúdiaktól kapta ajándékba annak idején az Al Mansur nevű, 85 méteres hajót, köszönetük jeléül (bár ami iráni ténykedését illeti, nekünk nem a hála jut eszünkbe róla). Összesen tizenhatszor lőttek rá légi támadások során, míg végül elsüllyedt.

Az oroszok kapcsán nemcsak kaviárra, szépirodalomra meg vodkára, hanem a dúsgazdagokra is asszociálunk. Már Andrej Melnyicsenko A nevű, 119 méteres luxusjachtja (fent) is minden képzeletet felülmúlt: hat luxusapartman van benne, mindegyikben fürdőszoba és jacuzzi; a felső fedélzeten található királyi hálószoba ágya pedig forgatható a tengelye körül, hogy minden ablakból lehessen gyönyörködni a panorámában, továbbá a rengeteg tükör és LCD-kijelző mellett egy több mint 100 hangszórós, speciális hangrendszerrel is büszkélkedhet. A szokványos két medence mellett nem annyira megszokott, hogy a hajón komplex védelmi rendszer található, mozgásérzékelő kamerákkal, telepített reflektorokkal és ujjlenyomat-olvasóval működő ajtókkal.

VARIÁCIÓK
Variációk
Még ezt is túlszárnyalta azonban Roman Abramovics, aki miután megvette az angol Chelsea FC futballklubot, illetve három mega-jachtot (Pelorus, Sussurro és Ecstasea), még nagyobb feltűnésre vágyott. Ebből született a 2010-ben legnagyobbnak és legdrágábbnak kikiáltott Eclipse, a maga 163 méterével és 6 emeletével. Elsőre mókásnak hangzik a kalóz-védelmi rendszere – ez golyóálló ablakokat, rakétajelző radart és 12 személyes tengeralattjáróhoz vezető titkos folyosókat jelent –, de ami már-már ijesztő, az a lesifotósok ellen kidolgoztatott egyedülálló módszer, az úgynevezett lézerpajzs, amely a lézerfényt a teleobjektívra irányítva megakadályozza a fénykép elkészítését. Természetesen található benne úszómedence, mozi és táncterem, valamint húsz jet-ski és négy motorcsónak, illetve két helikopter-leszállóhely, hangárostul. A mecénási hajlamokkal megáldott milliárdos csak a 35 darab, gondosan válogatott képzőművészeti alkotásra 72 millió forintot költött. A hajó amúgy 105 és fél milliárd forintot ér, de napi potom 61 és fél millió forintért bárki kibérelheti, a százfős személyzettel együtt (tudom, már szaladnak is).

Új trónkövetelő fosztotta meg azonban címétől Abramovicsot: idén elkészült ugyanis a világ jelenlegi legnagyobb jachtja, Al-Waleed bin Talal al-Saud herceg vízi ölebe, a 180 méter hosszú, egymillió literes üzemanyag-tartályú Azzam, amely 150 milliárd forintjába került a szaúdi királyság nagyravágyó tagjának.