Egy hétvége a csodás spanyol városban

Ha egyetlen séta során szeretnénk páratlan nagyságú ókori csodaépítményt, középkori lovagi palotát, hatalmas katedrálist, romantikus királyi várat látni a vártoronyból nyíló fenséges panorámával, nem hagyhatjuk ki a pompázatos kasztíliai kisvárost, Segoviát, melynek óvárosát az UNESCO 1985-ben a Világörökség részévé nyilvánította.

Madridtól alig kilencven kilométerre északnyugatra, La Coruña irányába, az A6-os autópályán könnyen elérhető az ezer méter magasan fekvő, ma 55 ezer lakót számláló település, mely a jól védhető hegyek-dombok és a környező kis folyók miatt már az ókorban kedvelt szállásterület volt. Nem véletlen, hogy a rómaiak is szemet vetettek a térségre.

A monumentális vízvezetékhíd

Ennek máig látható, legfőbb bizonyítéka az időszámítás utáni 1. század végének vízvezetékhídja, mely az Ibériai-félsziget legnagyobb épségben fennmaradt római építménye. A kötőanyag nélkül, gránittömbökből téglaszerűen összeillesztett, egy- és kétsoros, pillérekre támaszkodó boltívekből álló híd több mint nyolcszáz méter hosszan húzódik. E római kori műemlék az akkori hidraulikai mérnöktudomány mintaalkotása és egyben mesterműve. A vízvezeték teljes hossza valójában 15 km: a Guadarrama-hegység forrásától szállította a vizet, behálózva a település régi negyedét. A víz az építmény tetejére helyezett, 180 × 150 cm-es, U alakú csatornában folyt, egyszázalékos lejtéssel. A 167 boltívből 75 a Día Sanz térig tart, ott éles szögben megtörik az Azoguejo tér irányába, és 44 dupla soros ív következik. A boltívek belmagassága a felső szinten 5,1 méter, az alsó szinten 4,5 méter, a legmagasabb pontján 28,1 méternyire emelkedik ki a talajból. A dupla boltívek után még négy egyszerű boltívvel záródik le az építmény leglátványosabb, hídi szakasza. A vízvezetékhíd nemcsak annak köszönheti mai jó állapotát, hogy annak idején a rómaiak kiválóan építették meg, hanem annak is, hogy az utókor folyamatosan gondot fordított rá. (1884-ben a spanyol nemzeti emlékművek sorába emelték.)
A tekintélyt parancsoló építmény monumentális látvány, mellette állva picinynek, elesettnek érzi magát az ember, ám a turista egyben büszkének is, hogy eljutott ide, és mindezt láthatja.

A San Martin tér

A vízvezetékhídtól indulhatunk óvárosi sétánkra, melynek egyik legszebb állomása a tágas San Martin tér. Ha körbetekintünk – a rövidnadrágos, bámészkodó turistákat leszámítva –, szinte ugyanazt láthatjuk, mint bő négy-ötszáz évvel ezelőtt a középkor itt élő polgára. A San Martin apátsági templomot, az irigylésre méltó Lozoya nemes lakóházát, mely hatalmas bástyájával inkább erődítménynek látszik. Mellette két reneszánsz palota áll erkélyekkel, ahol a korabeli értékes portékát, a gyapjút lehetett kiszárítani a napsütéses, forró nappalokon. A város urai egykoron a nemeslovagok voltak, akik fegyverrel döntötték el egymás között, ki is az úr a környéken.

A katedrális

A San Martin tértől csak pár perces séta vezet a város katedrálisáig. Az épület alapkövét még 1525-ben tették le, majd fél évszázados kemény munkába telt, amíg elkészült a maga pompázatosságában, 88 méter magas, jellegzetes tornyával. Európa egyik utolsó gótikus katedrálisának építését Juan Gil de Hontanon vezette, de korai halála után fia, Rodrigo vette át az irányítást. Ám amint a mestermű 1577-ben elkészült, ő maga is meghalt, sírkövét az épületben helyezték el.

Az Alcazar

A vízvezetékhíd mellett Segovia másik ékessége a magaslaton fekvő, védőfallal körülvett város nyugati szegletében emelkedő romantikus királyi palota, az Alcazar.

A 12–13. század fordulóján, római kori erőd maradványaira épült a mészkősziklák tetejére, hogy kiválóan védhető legyen a folyók, erdők, dombok irányából. Impozáns bástyáival, tornyaival az erődítmény-vár méltán lehetett a képzelet szülte Walt Disney-vár mintaképe. A kastélyban gyakran fordultak meg spanyol királyok, II. Fülöp például 1570-ben ide hozta negyedik feleségét nászútra. II. Fülöp különben is szívén viselte a vár sorsát, építkezései nyomán az Alcazar sokat változott a 16. század második felében. Az évszázadok során a palota egy része összedőlt, más része tűzvész martaléka lett. Az 1862-es tűzvész pusztításait 1882 és 1896 között állították helyre.

Az Alcazarba felvonóhídon keresztül vezet az út. A belső udvarból nyílnak a ma már kiállító helyiségként szolgáló termek, ahol megcsodálhatjuk a középkori fegyvereket, lovagi öltözeteket, felszereléseket. Festmények, bútorok, trónszékek színesítik a látnivalót a hatalmas belmagasságú termekben. A vár egy része ma a spanyol katonai levéltárnak ad otthont.

Az Alcazar tornya az óváros panorámájával

A kastély bejárata fölé II. János építtetett tornyot a 15. században, melyet természetesen róla neveztek el. Idővel jó szolgálatot tett a királyoknak, ugyanis börtönül szolgált. Ma a turistáknak tesz jó szolgálatot, mert tetejéről fantasztikus panoráma nyílik az óvárosra. Keleti irányba tekintve a katedrális tornyaitól a megannyi kecses templomon át a középkori lakóépületekig, a városfalakig szemkápráztató a látvány. Nyugat felé az Eresma és a Clamores, a két kis folyó találkozására és a környező dombokra látni, északi irányban a városfalon túl épített kápolnákat, apró templomokat lehet felfedezni.   
Fáradságos az út, de a 152 lépcsőfok és a kacskaringós, szűk lépcsősor ellenére megéri megmászni a tornyot!