A szabadság jegyében

Eredetileg titkokról, kémekről, ügynökökről, összeesküvésekről szerettem volna vendégeimmel beszélgetni, de ők másképp gondolták. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanárral, Wolf Kati énekessel, Tóth Krisztina költővel, íróval, Ungvári Tamás íróval, műfordítóval, egyetemi tanárral találkoztunk.

Zétényi Lili: Köszönöm, hogy itt vagytok, külön köszönöm Nógrádi Györgynek és feleségének, hogy vendégül látnak minket. Ön az ország legismertebb biztonságpolitikai szakértője. Ha közülünk valakinek lenne valami nagy, sötét titka, arról ön tudna?

Nógrádi György: Minden titok csak addig titok, amíg egy ember tudja. Talán ha kettő. Ha már három tudja, attól kezdve az nem titok. De mi a titok? Az, hogy valakinek ilyen-olyan anyagi ügyei vannak? Az, hogy ilyen-olyan szolgálatokkal van kapcsolatban? Az, hogy titkos szerelmi ügyei vannak? Mindegyiknek más a története. Írtam egy könyvet Talleyrandról, akit imádok. Francia külügyminiszter volt, idegen nyelvet nem tudott, iskolái sem voltak, és nyomorék volt, de mégis a történelem egyik legsikeresebb külügyminisztere lett. Ő mondta, hogy a hazaárulás csak dátum kérdése. Emlékszem, a rendszerváltáskor kiosztották az életrajzokat, hogy mindenki javítsa ki az új helyzetnek megfelelően. Ezek igazi kelet-közép-európai történetek.

Ungvári Tamás: Nem mindegy, hogy a világ milyen táján játszik az ember. Egy kis országban a pálya sokkal szűkebb, mint az Egyesült Államokban, ahol rengeteg identitás van. Az Egyesült Államok többek közt attól az Egyesült Államok, hogy a társadalmi mobilitás hatalmas. Ott egyetlen generáció alatt lehet átugrani a szegénységből a gazdagságba. Magyarországon falutermészetű városok vannak. Budapesten nincs titok, mert a település sűrűsége nem teszi lehetővé, hogy az emberek hatalmas birtokokon éljenek és ne kelljen ismerniük a szomszédot. Sartre egyik darabjának utolsó sorában mondja, hogy a szomszéd: a pokol. Sajnos ez igaz. Nem vagyunk szocializálva arra, hogy a másikat tiszteljük, becsüljük, elismerjük. Egy kis országban, ahol a tér és a mobilitás ennyire korlátozott, nem alakulnak ki a hétköznapi viselkedési normák.

Zétényi Lili: A mobilitás egy kivételes példája Kati története. A verseny után több mint száznyolcvan fokot fordult az élete. Ennek mi a szép oldalát látjuk, de volt-e rossz oldala is?

Wolf Kati: A környezetemnek volt inkább nehéz. A sikertelenséget is nehéz elviselni, de még nehezebb, ha hirtelen fut fel a dolog. Én nagyon jól éltem meg ezt a változást, mindig erre készültem, erre vártam, hittem, hogy valamikor be fog következni.

Zétényi Lili: Hittél benne töretlenül?

Wolf Kati: Abszolút, bár miután a második csemetém is megszületett, kicsit kezdett döcögni valami, és rájöttem, nekem is tennem kellene még azért, hogy ez a dolog összejöjjön. Aztán összejött. Az úgynevezett sztárlét, amibe belezuhantam, elviselhető, normális életet jelent. El tudok menni vásárolni farmerban, tornacipőben, és a rajongók sem rohannak le őrjöngve.

Ungvári Tamás: Bebizonyítottad, milyen kicsi ez az ország. Egy hasonló státuszban lévő amerikai sztár, például Madonna testőr nélkül nem tud kilépni az utcára.

Wolf Kati: Embertelen is lehet az élete.

Ungvári Tamás: Miért? Én jártam nála, isteni a háza, gyönyörű tó van előtte, mi baja lehet? Az amerikaiaknak egyébként sokkal rugalmasabb a lelkük. Tudják, amit a magyar emberek nem, hogy a szabadságélmény a legfontosabb.

A teljes cikk a La femme 2012. őszi számában olvasható.