Próbálom elképzelni őket egy másik, számunkra ismeretlen dimenzióban. Magasból nézik a földi cirkuszt, ezt a „hasra esett” világot! Ottlik bridzselni tanítja Örkényt, aki mesél. Egyperceseket. Jól elszórakoznak egymással, akár anno, a Lukács uszoda emeleti teraszán.
A második világháború és a holokauszt után már semmi sem olyan, mint előtte. Írni sem lehet úgy, mint a régi, boldogabb időkben. Dosztojevszkij őrült víziói eltörpülnek a nácizmus valóságos rémségei mellett. Felborul a hagyományos erkölcsi értékrend, örökre elsüllyed az a bájos, rendezett polgári világ is, amibe a két író egyazon évben született bele, a múlt század elején. Ezt idézi meg Örkény a Macskajátékban, ennek a fonákját mutatja meg Ottlik Az iskola a határon című korszakos művében. Ugyanahhoz a körhöz, a nagypolgári, jómódú szellemi elithez tartoztak, később egyformán kijutott mindkettőjüknek a politikai gyanakvásból, mellőzésből, a munkásságukat ellehetetlenítő abszurd helyzetekből. Humoruk, műveltségük, emberi tartásuk segített átvészelni a válságos időszakokat. És az írás. Írtak akkor is, ha nem közöltek tőlük semmit. Örkény, a hazai „abszurd” mestere, megújította a drámát, Ottlik új távlatokat nyitott a regényírásnak.
„1912. április 5-én születtem – írja önmagáról. - Apám patikus volt – az Örkény-patika fogalom volt Pesten -, és afféle Mikszáth- vagy Krúdy-hős. Négy patikát mulatott el. Egyet Bécsben, ahol tizenkét tükröt lőtt szét egy bécsi mulatóban, mert a zenészek nem tudtak magyar nótákat játszani. Otthon nagy házat vittek, tábornokok és püspökök mindennapos vendégek voltak nálunk. Én meg, mintha …kettős életet éltem volna…” Az egyiket
KÖZÖS GYÖKEREK |
Mindketten a nagypolgári, szellemi elitből indultak, majd egyformán kijutott nekik a politikai gyanakvásból, mellőzésből. |
Hazajön. Rendes kommunista akar lenni. Még termelési regényt is ír.
A teljes cikk a La femme 2012. őszi számában olvasható.