"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Egyedi, stílusos és őszi

A Fashion Corner a hazai kortárs divattervezők alkotásait felvonultató rendezvény, ahol a tervezők őszi/téli darabjai állnak fókuszban.

A Fashion Corner olyan nyitott rendezvény, amely szeptember 24. és október 12. között jeles magyar tervezők munkáival várja a látogatókat - minden hétköznap 14 órától 19 óráig az Andrássy úton.

 A butik immár harmadik alkalommal nyílt meg. A rendezvény fejlődését mi sem bizonyítja jobban, minthogy idén már 3 héten keresztül érhetőek el a magyar tervezők alkotásai a szalonban. A szervezők természetesen szeretnék megtartani a rendezvény popup, azaz ideiglenes jellegét, ám azt is garantálják, hogy a butik évente 3-4 alkalommal teszi elérhetővé a magyar tervezők alkotásait az Andrássy úton.

A rendezvény hosszú távú elképzeléseiben pedig a nemzetközi butiknyitás is szerepel, amellyel a magyar tervezők előtt újabb ajtók nyílhatnak meg.

 

 

 

A FASHION CORNER tervezői:

 

AQUANAUTA

Az Aquanauta sajátos stílusjegyei: vidám színek, humor, extrém, karakteres, merész szabásvonalak, igényes kidolgozottság, minőség és a kézműves technikák alkalmazása az öltözékekben. Az Aquanauta 1999-ben alakult, és Pallai Bernadett tervező vezetésével működik. Az Aquanauta célja egyedi stílus kialakítása és annak szezonról - szezonra való frissítése a kollekciókban.

 

ARTISTA FASHION

Az Artista Stúdiót hat tervező hozta létre 1993 decemberében: Imre Katalin, Iván Júlia, Köves Ábel, Rácz Nóra, Schön Edina, Stampf Katalin.

A tervezők célja sajátos, egyedi image, hangulat kialakítása és folyamatos frissítése. Ennek sikerét igazolja számos szakmai elismerés, hazai és külföldi pályázatokon nyert díjak, elhíresült bemutatók és rendezvények.

 

DORIDEA

2012 májusában a DORIDEA a fiatal márkák frissességével indult útjára Magyarországon. A márka tervezője Márkus Dóra a MOME textiltervező szakán végzett. Az egyetemi évek alkotó kísérletezéseinek eredményéből született meg az első ötlet, a textiltekercs, mely egyedi DORIDEA motívumként változatos formában és megoldásokban feltűnve egyértelműen beazonosíthatóvá teszi az ékszereket.

 

FINK EVELIN

Fink Evelin kollekciója áramvonalas, vidám, és előremutató. A kollekció darabjait jól jellemzik a kontrasztok a markáns ellentétek, amelyek a darabok szabásvonalaira és az anyagválasztások kombinációjára is igazak. Az ellentétek ellenére minden kreáció a könnyed eleganciát képviseli, megmutatva a viselő magabiztosságát és nőies báját. A klasszikus elemek merész és pikáns elemekkel történő ötvözése, egy nem mindennapi látványt tár a vendégek elé.

 

INER

A Gombold újra! pályázat első szériájának nyertese volt. A tervező 2010-ben diplomázott a MOME-n, majd a pályázaton való sikeres szereplés után Zoób Katinál töltötte szakmai gyakorlatát, nemrég pedig elindította saját márkáját, Iner néven.

Az első INER kollekció március 31-én a Gombold újra! rendezvényen debütált. A darabok mindegyike beleillik a vagány utcai nő ruhatárába.

 

JUDIT TAKÁCS

Judit Takács 2012/13 őszi-téli kollekciója azon nők és férfiak számára készült, akik a tiszta eleganciát részesítik előnyben. A klasszikus formavilág illeszkedik téli megjelenésünkhöz, a kollekció színvilágát a borongós hónapokban viselt mély színek mellett extravagáns árnyalatok teszik változatossá. A színek kontrasztja tükröződik az anyaghasználatban is: a tervező a kiváló minőségű bőrök közül matt és extra fényes lakk anyagokat is használt, melyek együttesen határozzák meg a Judit Takács táskák, tárcák, övek és csizmák hangulatát.

 

KELE COTHING

A tervező Kele Ildikó, aki 2010-ben végzett a MOME-n kötő szakon és aki a magyar tradicionális motívumokat hordható, igazán friss és a mai trendnek megfelelő darabokban gondolta újjá ebben a kollekcióban, élénk színekben, letisztult vonalakban és igazán magas minőségben. Leginkább a kötött darabokban érhető tetten Ildikó tervezői karakterének személyessége.

 

KEPP SHOWROOM

A stúdiót a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem öt hallgatója azzal a céllal hozta létre, hogy legyen egy állandó alkotótér, ahol co-working jelleggel egyéni stílusuk szerint, de egymást inspirálva külön-külön, vagy akár egymást kiegészítve együtt is dolgozhatnak egyes projektek erejéig. Bár az egyes tervezők specializálódtak a különböző matériák terén (bőr, kötött anyagok) a KEPP showroom keretein belül megszülető egyéni és esetenként közös kollekcióknak a minőség, az innováció és az ötletesség a fő ismertetőjegyei.

 

KOMODCSOPORT

Négy fiatal divattervező, négy különböző stílus és személyiség –  Kovács Mónika, Lévai Zsófia, Németh Ninetta és Veszprémi Gabriella - akik egy képzeletbeli komód egységében alkotnak. A KOMOD 2012 tavaszán a Gombold újra! divatbemutatón debütált a nagyközönség előtt, majd elnyerte a LanciaYpsilon „Be creative - not monotone” különdíját.

 

KONSÁNSZKY

Konsánszky Dóra ruhatervező iparművész, miután lediplomázott a Magyar Iparművészeti Egyetemen elnyert egy párizsi ösztöndíjat a Nina Ricci ház és az Air France pályázatán. A divat fővárosában a háromdimenziós szabászat, pontosabban a francia haute couture fűzőkészítés fortélyait leste el. Ruháiban megjelenik a strukturalitás és a nőiesség kettőssége, keveredik a designer hatás és a francia couture pikantériája. Darabjai könnyen viselhetők és a megfelelő kiegészítőkkel napról napra megújíthatók.

 

NUBU

A Nubu márkát Garam Judit és testvére, Péter alapították. A fő szempont a jó minőségű, fiatalos, de mégis letisztult szabásvonalú, kifinomult darabok megalkotása volt, a Nubu modellekre pedig pont ez a jellemző. A nyomott pólók, ruhák mellett megjelennek a kosztümök, öltönyök és a farmerek, amik fazonjukban követik az aktuális trendeket.

 

POLYMIND

Egy Polymind kollekció mindig egy összefüggő inspirációs folyamat eredménye, logikus elemei egymással okosan kombinálhatóak, miközben viselője bátran tologathatja többféle irányba a ruha stílushatárait egyéni asszociációi mentén.

A kollekció fő vezérfonala a márkanév keltette képzettársítások sora. A hiperminimalizmus, és a klasszikus szabászati technikák ihlették a formákat, a kortárs tárgytervezés és a high-tech műanyagok világából merítve fejlődött.

 

REKAVAGO

Hároméves volt, amikor Vágó Réka cipőtervező megkapta szüleitől az első fehér lakkcipőjét. Miután hosszú éveket töltött versenytánccal, megtapasztalta milyennek is kell lennie egy igazán jó cipőnek. Ezek a szempontok később irányadóvá váltak a tervezésben is.

A cipőkészítést a pozsonyi képzőművészeti Akadémián, a London College of Fashion cipőtervező kurzusán valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem-en tanulta, ez utóbbin 2003-ban diplomázott. Az elmúlt három évben tervezett kollekciót a Tisza Cipőnek valamint a Juhos cipőszalonnak, majd 2005-ben elkészítette saját márkanevével az első kollekcióját. A rekavago cipők azért készülnek, hogy kiemeljék a női láb szépségét.

 

SZEGEDI KATA

Szegedi Kata fiatal, feltörekvő tervező, aki már azelőtt elnyerte az "Év fiatal divattervezője díjat", hogy tanulmányait befejezte volna a KREA Kortárs Művészeti Iskolában.

Látásmódja innovatív, a modern nő számára tervez, aki magabiztos, független és büszke saját megjelenésére, akinek fontos az eredetiség mindennapjaiban is. A márkát jellemző kontrasztok iránt való rajongás megjelenik a sziluettek kialakításában, az anyag és a szín alkalmazások során egyaránt. Ez a játékos attitűd az, ami Kata szerint a 21. századi nőies "Power Woman" fő jellemzője.

 

SZEP SZIDONIA

A Szidonia Szep márka a művészetet ötvözi a használhatósággal és a divattal. A tervezőnő, Szép Szidónia mindig új oldalukat mutatja meg a természetes anyagoknak, melyek átalakulnak a varázsműhelyében. Ugyanakkor arra is hangsúlyt helyez, hogy a ruhái kényelmesen hordhatóak legyenek, vagyis az elegancia egy olyan formáját kelti életre, melyet bárki feszengés és igazgatás nélkül viselhet. Az őszi-téli kollekció letisztult vonalvezetése egyszerre tükröz klasszikus nőiességet és kortárs szellemiséget, illetve újrafogalmazza a kötött anyagról alkotott képet. Bebizonyítja, hogy a kötött ruha is lehet légiesen könnyed és kifinomult.

 

TAMARA BARNOFF

Tamara Barnoff, a grúz származású divattervezőnő 7 éve él Budapesten és sajátos haute couture kreációi láttán már sokan felkapták a fejüket, most pedig bemutatkozik prêt-à-porter kollekciójával is. Ruhái letisztultak, mégis különlegesek; ebben valószínűleg azok az új technikák is szerepet játszanak, amiket használ. A gravírozás mellett megjelenik a lézervágás is, ami lehetővé teszi, hogy a ruhák varrás nélkül készüljenek, és ezáltal sokkal kényelmesebb legyen azokat viselni. A Barnoff darabok a sportos-elegáns irányvonalat követik, az élénk színek vegyülnek a semlegesekkel. A darabok jól variálhatóak; leggingsek, sortos kötött overálok, lézervágott ruhák is megtalálhatóak a kollekció darabjai között. A ruhák mellett helyet kapnak a Tamara által készített bőr kiegészítők (táskák, övek), amiket különleges anyagokkal ötvöz a divattervezőnő.

 

TOMCSÁNYI DÓRI

A ruhák tervezésénél a hangsúly a minimalista szabásvonalakon és színeken van, hiszen ezek a fő ismertető jegyei Dóri eddigi munkáinak. Több önálló projektről van szó, az egyik a titokzatos, szélfútta Hanna, míg az eddigi legnagyobb visszhangot a Color Project kapta, melyhez Juhos Janka készített csodás kiegészítőket. A Color Project egy izgalmas, színes, két részből álló kollekció, mely hagyományos értelemben szezonhoz nehezen köthető, bár első fele őszre készült. Ennek ellenére üde, élénk színek jellemzik, valamint az aszimmetria és az arányok állnak a középpontban. A kollekció fő inspirációja a hatvanas évek grafikai designja, nagy felületek, minta nélkül.

 

ZOE PHOBIC

Szimon Ágnes Nóra idei őszi-téli kollekciója az OUT nevet viseli, ami inkább a tervező életét, belső érzéseit jellemzi, mintsem a kollekciót. Az egyszerű vonalvezetésű darabok anyaghasználata nem tér el a korábbiakétól, a lágy pamut mellé műbőrt és művelúrt társított a tervező. A Zoe Phobic kollekciók előnye, hogy minden darabhoz elérhető áron lehet hozzájutni, így akár mindenkinek lehet egy darabja a fiatal tervezőtől.