"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Egy „igen” tízmilliárdért

A lehetőségek végtelenek: menyasszonyi ruha 87 millióért, tollacskás fehér lovakkal húzatott üveghintó, szertartás robottal, űrben és tengerfenéken.

A szerelem önmagában nem kerül semmibe, hivatalos megpecsételéséről azonban ez már nem mondható el. Vannak persze szolid, szűk körű házasságkötések, de a gazdagok világában már csak a protokoll – azaz a vagyonreprezentálás és kapcsolatépítés – miatt sem hagyható ki a rokonság, illetve a baráti és üzleti kör.

 

Kalligráfus, fotósarok és jégszobor

 

A legtöbb luxusszolgáltatás már-már kommersznek mondható, mint például a lovas hintó, a galamb- vagy pillangóröptetés, a kristálydíszítés és az ezüst étkészlet, az egyedi jégszobrok vagy a csokoládé-szökőkút, de mindig van új a nap alatt. Díjnyertes kalligráfusokkal írathatjuk meg a meghívókat, amelyeket díszes selyemdobozba tétethetünk.

 

Szerződtethetünk az estére bébiszittereket, sőt autentikus kubai szivarsodrókat is, valamint kérhetünk a – mutatóujjával az exponáló gombra ragadt, kimerülten cikázó – fényképész mellé egy önkioldós elven működő, szeparált fotósarkot is (ahol várhatóan a legvállalhatatlanabb fényképek készülnek). Egy amerikai szervezőiroda pedig a legélethűbb sztárhasonmásokat ígéri a partira, például kibérelhetjük az Angelina Jolie-t,  Britney Spearst vagy akár Brad Pitt-et is.

 

Akiknek nem elég a földön állva kimondani

 

2005-ben egy fiatal nepáli pár ténylegesen a fellegekben járt a boldogságtól, ugyanis a Mount Everest tetején esküdtek örök hűséget egymásnak. 2008-ban pedig a Virgin Galactic szóvivője megerősítette, hogy egy pár valóban az űrben házasodott össze. Akiket azonban a magasságok helyett a mélységek vonzanak, azok számára egy iroda víz alatti ceremóniákat hirdet a kolumbiai San Adres szigetén: a kristálytiszta tenger mélyére még a tortát is leviszik.

 

Egy kanadai pár úgy szimbolizálta a halhatatlan szerelmet, hogy az esküvői fotózás tematikája egy zombitámadás volt. Tény, hogy „véresen” komolyan vették, és legalább nem lesz unalmas végignyálazni az unokáknak a néhai fényképalbumokat. Nem maradhat ki az extravaganciából Japán sem, ahol nem kevesebbet talált ki a Kokoro nevű cég, mint az I-Fairy nevű robotot, amely legális házasságkötőként bonyolíthatja le a szertartást.

 

A világ legdrágább esküvőin százmilliók sírtak

 

A középiskolai tanárnőből hercegnővé avanzsált Diana Spencer és II. Erzsébet legidősebb fia, Charles jól kiszúrt volna az uralkodócsaláddal és az egész világgal, ha 1981-ben egy szeparált vegasi neon-templomocskában mondták volna ki a boldogító igent. Bár ha mégis ezt választják, nem kellett volna a királyi famíliának minden idők legnagyobb esküvői költségét leperkálnia, átszámítva 10 és fél milliárd (!) forintot, ami az akkori árfolyamot tekintve arcpirító összeget jelentett (és jelent ma is). A Szent Pál-katedrálisban megtartott szertartást kétmillió kisírt szemű néző követte figyelemmel a további 750 millióval egyetemben, akik a tévéképernyőre tapadva szipogtak az azóta ikonizált pár megható látványán. A lagziban 27 torta fogyott el, a főtortaként aposztrofált másfél méter magas finomságot pedig a biztonság kedvéért duplikálták a cukrászok.

A második legdrágább, de az elsőnél jóval extravagánsabb egybekelés a világon két indiai milliárdossarj szerelmének, Vanisha Mittalnak és Amit Bhatiának köszönhető. Bár hazánkban ez a két név nem cseng ismerősen, az ötnapos lagzijukon fellépő Kylie Minogue-é már sokkal inkább. Ők 2005-ben házasodtak össze a versailles-i kastélyban, tizenhárommilliárd forint körüli összegért. Már a meghívók is kiverték a sznobizmusmérőt, ugyanis ezüstdobozban érkeztek a címzettekhez, a repülőjegy és egy ötcsillagos párizsi hotelfoglalás kíséretében, de az ünnepi asztalon hagyott emlékzacskók sem kavicsot, rózsaszirmot vagy egyéb standard kedvességet rejtettek, hanem, stílusosan, drágaköveket. Márpedig itt sem szűk körű ünnepélyről volt szó: saját tévécsatornán mind a 600 szállodai szobából lehetett követni az eseményt, sőt a boldogító igent követően tűzijáték is dukált az Eiffel-torony felett. A pár ráadásul saját musicallal kedveskedett a násznépnek, amelyben magukat alakították. Mindezek után kellemetlen lett volna, ha egy hónap múlva kiderül, hogy az egyébként szép pár mégsem annyira kompatibilis egymással.

Nem meglepő, hogy a képzeletbeli dobogó harmadik helyét is az angol uralkodócsalád foglalja el: Charles legidősebb fia, William továbbvitte a hagyományt, és a bájos Kate Middletont 7 és fél milliárdos esküvővel kápráztatta el. Ebből 175 millió forintnyi összeg ment el csak a virágdekorációra, valamint 17 millió a tortákra – a legnagyobb rész pedig értelemszerűen a biztonságra –, de cserébe itt sem maradt el a tömeghisztéria és a rekordnézettség. Az ara a létező legdrágább, 87 millió forintos esküvői ruhában pompázott, amely nyilvánvalóan nem ér ennyit, de legalább Alexander McQueen tervezte.

 

A tíz legköltségesebb esküvő listáján szerepel még a hírességek közül Liza Minelli, Elizabeth Taylor, Paul McCartney, Elizabeth Hurley és Christina Aguilera is, különdíjasunk azonban egy meleg pár, Barry Drewitt és Tony Barlow. 2006-ban házasságkötésük hatalmas port kavart, s nemcsak azért, mert ők voltak az első homoszexuális szülőpár Angliában (az ikrek természetesen béranyától származtak), hanem mert az oltárhoz üvegből készült, hat fehér ló vontatta tökhintóval gurultak be, babarózsaszín tollakkal a fejükön. Lehetett volna még fokozni, például unikornisszarvak felragasztásával, éneklő mókusokkal vagy szivárványvetítéssel, de ők csak egy sor limuzint kértek maguk mögé.