A normandiai lyuk

Miért éppen Normandiába mentünk, méghozzá tél végén, tavasz elején, amikor mindenki lázasan szervezi a nyaralását? Talán kalandvágyból. Egyik ismerősünknek ott akadt dolga, és szólt, ha kedvünk van, tartsunk vele. Habozás nélkül betársultunk. Jó döntés volt, mert ilyenkor még nincs tömeg, az árak is mérsékeltebbek, mint főszezonban.

Ráadásul kellemes időt fogtunk ki, kicsit hűvöskésen tavasziasat, sok napsütéssel, kirándulásokra a legalkalmasabbat.Rövid párizsi pihenő után, irány Dieppe, a fővároshoz legközelebbi fürdőhely, a La Manche partján. Néhány hét, és ellepik a napimádók, de most kihalt. Legalább látom, milyen a tél végén a nyáron sem „forróvérű” tenger. Jeges kék. Dermesztően gyönyörű. Szél korbácsolta hullámai fölött sirályok keringenek. Nagyon festői. Nem csoda, hogy ezek a színeket megvadító erős fények a fiatal impresszionistákat is megbabonázták. Courbet, Corot gyakran bukkant fel festőállvánnyal a tengerparton. Claude Monet, a fény nagy játékosa még a kertészkedéshez is kedvet kapott. Élete derekán letelepedett Givernyben, és megalkotta saját varázskertjét. Megnézhető, a Monet-házzal együtt, ahol virágmagot is kapni a művészbutikban, az étteremben pedig helyi specialitásokat kóstolhatunk. Például libamájat és almatortát.

Itt járt Bovaryné

Deauville. Nagyvilági fürdőhely, koranyáron, ősz elején ide ruccan ki fél Párizs, a társasági élet krémje. Szívesen beköltöznék a csodás luxushotelek valamelyikébe, a hotelek tengerre néző szobái főszezonban megfizethetetlenek, többségük most még zárva. Rajtunk kívül egy lélek sincs a promenádon, egyedül a tengerpart fövenyén találkozunk egy nyugdíjas öregúrral: kutyát sétáltat. Szerinte nyáron kibírhatatlan itt az élet, egész nap szól a zene, lármáznak a gyerekek, égbe szöknek az árak. Valamikor Alexandre Dumas, a francia Jókai is ide menekült, ha megelégelte a párizsi forgatagot. Meglepődne, hogy már kávéra sem futná abból a két frankból, amit anyósának fizetett a teljes napi ellátásért – ha egyáltalán lenne még frank.

A normandiai partraszállásCabourgtól nincs messze a háborús filmekből jól ismert, mészkősziklás, homokdűnés partszakasz, ahol 1944. június 6 -án kezdődött el a II. világháború legnagyobb hadművelete. Szövetséges katonák tízezreit „dobták át” repülőgépek, hajók ezrein. Szünet nélkül hulltak a bombák a meglepett németek állásaira, sajnálatos módon a környező kikötőkre, városokra is. Mi maradt a gigászi ütközet után, amely legalább annyi áldozatot követelt, mint ahányan elérték a partot? Emlékmű, azon a helyen, ahol a francia különítményesek csatlakoztak a brit, kanadai, amerikai hadosztályokhoz. Néhány rozsdás tank, kiégett terepjáró, német blokkházak, romos betonbunkerek. Keresztek végtelen sora a katonai temetőkben.Hatvanöt év telt el és még mindig nem csappant az érdeklődés. Arromanches, a csöpp halászfalu még mindig a háborús turizmusból él. Minden évben özönlenek a látogatók, hogy távcsövön bámulják a legendás Mulberry-kikötőt. Hát van is mit nézni rajta. Mivel a britek nem találtak a közelben használható kikötőt az utánpótláshoz, itt építették fel a csatornán átúsztatott hatalmas, vasbeton hullámtörőgátakból. Arról, hogyan vonult be az aprócska halászfalu a nagy világtörténelembe, a helyi múzeumban láthatunk eredeti fotókat, maketteket, filmeket.Riva-Bella elegáns villáiból éppen a partraszállás helyszínére nyílik kilátás. Mesélik, hogy a háború után évekig visszajártak a bánatos özvegyek, anyák, menyasszonyok vagy az életben maradt bajtársak. Lassanként megfogyatkoztak a hozzátartozók, újabban kíváncsi turisták, kalandkereső fiatalok foglalják el a helyüket.

Walt Disney is normandiai volt?

Megéhezünk a kimerítő és elég nyomasztó háborús emléktúra után. Találunk a közelben egy bűbájos kikötőt, Isignyt. Különös név, maguk a helyiek is találgatják, honnan származik. Isis és Ignis, annyit jelent, hogy Isis tüze. Hogyan keveredett ide az egyiptomi istennő? Kétféleképpen is magyarázzák. Az egyik változat a pogány gallok szokásából ered: a tűz sosem aludt ki oltáraikon. A rómaiak is tűzzel áldoztak Isisnek, ezért Isigny a település neve. Egy másik verzió szerint élt itt egy d'Isigny nevű család; Hódító Vilmossal, Normandia hercegével együtt Angliába mentek, és ott Disney-re változtatták nevüket. Még az sem lehetetlen, hogy a család Amerikába kivándorolt ágából származik Walt Disney, a világhírű rajzfilmes.Ennél csak tejfeldolgozó iparukra büszkébbek a helyi lokálpatrióták.

Az isigny-i vaj fogalom az egész régióban, a városról elnevezett karamell cukorka országos népszerűségre, sajtgyártásuk világhírnévre tett szert. Amerikába már 1782-ben szállítottak hajón sajtot fahordóban, kőedényben. A helyi vendéglős örül a tavasz elején még ritka vendégeknek, és azonnal intézkedik, hogy hozzanak nekünk „caicut”. Hiába szabadkozunk, a vendégei vagyunk. Ezt nem illik visszautasítani. Baljós előérzeteim nem csalnak meg, a vendéglő specialitása egy különleges, hagyma formájú kagyló, fűszeres mártásban. Azt nem lehet bevallani, hogy utálom a tengeri herkentyűket, inkább hősiesen nekilátok. Megint csak azt mondhatom, isteni volt.

Caen, a normandiai Athén

Eláll a lélegzetem, amíg végighajtunk a „halottaiból feltámasztott” kikötővároson. Egy teljes hónapig bombázták a szövetséges légierők, a partraszállás után szinte az egészet ujjá kellett építeni, most ki tudja, hányadik fénykorát éli a normandiai Athén. Forgalmas kikötő, kulturális központ, egyetemi város, Hódító Vilmos „szíve csücske”, temérdek templomával a „száz harang városa” elnevezést is kiérdemelte. Nincs már száz harangja, de amit sikerült megmenteni a régi városból, az sem kevés. Az angol trónt is meghódító Vilmos végre nyugalmat lelt a Férfiak apátságában. Felesége, Mathilde királyné a több mint 900 éves Hölgyek zárdájában alussza örök álmát. Régi história: Vilmos az egyházi tilalom ellenére nőül vette unokahúgát, emiatt kiközösítették. Vezeklésül két apátságot alapítottak, egyet a Férfiaknak, egyet a Hölgyeknek. Nekem ez egy kicsit sok: eleget bűnhődtek különválva, amíg éltek, legalább a sírban nyugodhatnának együtt.

A nyugati világ csodája

Merveille de l'Occident - a nyugati világ csodája, tartják a Normandia és Bretagne határán található Mont Saint Michel szigetéről, és nem túloznak. A tengerből kiemelkedő sziklacsúcs, tetején a kolostorral, a világ egyik csodája. Szent Mihály hegyének ősi zarándokhelyére a világ minden részéből tódulnak a csodában reménykedő hívők, kalandkedvelő turisták, főként nyáron. Legjobb kora tavasszal vagy ősszel felkeresni, ha zavartalanul, kényelmesen szeretnénk bejárni a szigetet és megmászni a templomba vezető Szakadék lépcső mind a kilencven grádicsát. Így is nagy teljesítmény, hát még az egymást taposó tömegben. Arra is ügyelni kell, hogy mikor nincs dagály. Apálykor bokáig ér a víz, gyalog is átsétálhatunk a szigetre, dagálykor (és körülöttünk több ezer zarándokkal) istenkísértés.

Aki megengedheti, légi túrára is befizethet az avranches-i repülőtéren. Ez a legkényelmesebb, és fentről még lenyűgözőbb a templom égbenyúló tornya, tetején az arkangyal szárnyas szobrával. Olyan érzésünk támad, mintha csodatevő Szent Mihály, a sátán legyőzője, a lelkek mennyei kalauza, valóban repülne. Egyszerre szemkápráztató és lélekemelő a szemünk elé táruló látvány.Hívő vagy sem, senki sem vonhatja ki magát a szent hely misztikus varázsa alól. Csakhogy a gyomor nem éri be égi malaszttal, ezért az ájtatosságok után mindenki rohan Mont Saint Michel messze földön híres vendéglőjébe. Aki hallotta hírét a néhai madame Poulard rántottájának, ki nem hagyná ezt a rendkívüli gasztronómiai élményt. Az omlette de la mère Poulard titkát a múlt század eleje óta próbálták megfejteni a párizsi gasztroguruk, eredménytelenül. A házias vendéglősné nem hagyott receptet maga után, mégis állandóan szerepel az étlapon, és a mostani szakács omlettje sem kap kevesebb dicséretet híres elődjénél. Talán azért, mert Poulard asszonyhoz hasonlóan ő is nagyanyjától leste el a fortélyokat. Eleve nem lehet rossz az a rántotta, amely kapirgáló tyúkok friss tojásából készül, vastag isigny-i tejszínnel és vajjal. Az egyik titok a hagyományos öntöttvas lap vagy serpenyő, azon kell sütni, lehetőleg fatüzeléses tűzhelyen.Nem hiába nevezik Normandiát tejjel-vajjal-almaborral folyó Kánaánnak, a gazdálkodók termelte alapanyagok osztályon felüliek. Ne csodálkozzunk, hogy jobb az ízük, mint a gyorsfagyasztott vagy ki tudja honnan származó, milyen összetételű és minőségű élelmiszereknek.

A Szűz és a pecsenye

Rouen, az egykori főváros élő múzeuma viharos történelmének és a lángoló gótikának. Hatalmas, kőcsipkés katedrálisát úgy veszi közre két aszimmetrikus őrtorony, mint a hit lángpallosa. Földöntúli szépség és komor, fenyegető szenvedély: égbe emeli, és térdre kényszeríti az embert. Hát még a középkorban, amikor hamar rásütötték valakire az eretnekség vádját, és már mehetett is a máglyára. A Szűz, Jeanne d’Arc, vagy a Show-darabból ismert nevén Szent Johanna, istenfélő volt, csak küldetéstudata ment szembe mindenféle érdekkel. Közel a Dómhoz, a régi piactéren emlékmű áll azon a helyen, ahol máglyán elégették. Rouen akkor éppen angol kézre került, és a francia egyházi bíróság jobbnak látta együttműködni a hódítóval, ez lett a veszte a naiv, tiszta szívű orléans-i parasztlánynak. Később persze rehabilitálták, a pápa szentté avatta, a franciák nemzeti hősüket tisztelik benne.

Egykori bírái ott nyugszanak a Katedrálisban, Johanna hamvait a Szajnába szórták, de mindenki odaképzelheti a térre, a helyszín hiteles, az eset megtörtént, a város idegenforgalma profitál belőle. Vagyis minden jó, ha jó a vége.Az pedig akkor igazán jó, ha a gótikus borzongás után közeli ismeretségbe kerülünk a város kulináris nevezetességével, a roueni kacsával. Tényleg leírhatatlanul finom ez a vörös húsú madár fűszeres, vörösboros mártásban, vagdalt kacsamájjal körítve. De hát mitől ilyen ízletes? - faggatom a helyes fiatal pincért, aki rögtön odakísér konyhájuk legfőbb ékességéhez, egy jókora, színezüst kacsapréshez. Ezzel nyomják ki a félig megsült szárnyas levét és hozzáadják a mártáshoz. Nehogy egyetlen cseppje is kárba vesszen a csontokban is felhalmozódó tápanyagoknak, aromáknak.

Sajtmustra Camembertben

Ahogy közeledünk Camembert faluhoz, messziről érezni lehet azt érzékien penetráns, csípős szagot, amelyet tréfásan „a Jóisten lába szagának” is mondanak a helyiek. Elvégre ennek köszönhetik világhírnevüket, vagyis egy XVI. században élt tejesasszony, Marie Harel receptjének. Úgy jutott hozzá, hogy a forradalom idején házába fogadott egy guillotine elől bujkáló abbét, aki hálából elárulta neki a lágy, fehérpenészes sajt titkát. Jól néznénk ki, ha lenyisszantották volna a fejét: a világ szegényebb lenne a sajtok királynőjével! Marie is elnyerte jutalmát: a falujában megtekinthető, szobrát az ohiói sajtgyár adományozta Camembert-nek. Itt minden róla és a sajtokról szól, a turisták kedvükre ehetnek, vásárolhatnak, meglehetősen borsos áron.

Inkább olyan barátságos, egyszerű auberge-et, vendégfogadót keresünk a közelben, ahol szélcserzett arcú gazdálkodók iszogatják almaborukat, kifényesedett bársonynadrágban, vastag gyapjúpulóverben. Dundi pincérlány veszi fel a rendelést: hagymaleves, fokhagymás báránysült. „Comme dessert?” - érdeklődik kedvesen, és mi mást kérnénk desszertnek, mint sajtot. A fölöttébb kiváló tengermelléki sósbárány után diadalmenetben érkezik egy malomkeréknyi fatál, rendesen megrakva sajtokkal. Náluk így néz ki egy szerény kis ízelítő .Látva döbbenetünket, pincérnőnk szó nélkül hozza a pohár Calvadost. „Trou normand” - mondja bátorítóan, és leteszi elénk. Lefordítva sem leszünk okosabbak: normandiai lyuk. Az meg mi? Most már tudom. Egy pohárka Calvados- almapálinka -, evés közben küldik le, lyukat égetni a gyomrukba. Így csinálnak helyet a többfogásos étkeknek. És nem ám franciasalátákat csipegetnek, meg könnyű kis reformkajákat, hanem keményen rusztikusakat. Előételnek jöhet egy kis libamáj, Szent-Jakab kagyló - na most egy kupica trounormand -, és máris folytatódhat caeni pacallal, szurokfekete, mortagne-i véres hurkával - trounormand -, a bádog gyomrúak még bekaphatnak valami franciásan vadnyugati steaket vagy a félméteres vire-i kolbászt, ami valójában pacal, bélbe töltve és megfüstölve. Megint egy trounormand, és máris nekiláthatunk a sajtoknak. Kár lett volna otthagyni. Ahány, annyiféle, és mindegyik maga a tökély. Az egyik lágy, olvadékony, mint az érett szépasszonyok húsa, élvetegen szétomlott a fokhagymás pirítóson. A másik szikár, harapós, a kékpenészes incselkedően pikáns, a könnyű, fehér kecskesajt szűziesen édes.

Talán mondanom sem kell, hogy sört illetlenség kérni Calvados megyében. De azt sem tekintik embernek, aki futtában bekap egy szendvicset, és ásványvizet iszik rá.Azon töprengek: mit adott még a világnak Normandia az íróin, a sajtjain, az almapárlaton kívül? Ki ne felejtsem, egy szentet is. Lisieux-t, „kis Szent Teréz” városát évente tízezrek keresik fel. Az 1925-ben szentté avatott karmelita apáca ereklyetartóba zárt földi maradványait a Carmel-hegyen helyezték el, és csodatevő hatalmat tulajdonítanak neki.Találtam egy őrültet is: pár kilométernyire Camembert falutól, a Ronceray majorban született Charlotte Corday, Marat gyilkosa, a francia forradalom leghírhedtebb nőalakja.Normandia szülötte a nemrég elhunyt, világhírű filmkomikus Bourvil is - eredeti nevén André Raimbourg. Merő véletlen, hogy egy régi, jelentéktelen francia filmvígjátékban együtt játszott valami ismeretlen szőke bombázóval. Bourvil szokása szerint hozta a remek formáját, partnerét eltanácsolták a pályáról a kritikusok. Nem tört le, később hozzáment Roger Vlagyimir Plemjannyikovhoz, aki Roger Vadim néven futott be fényes rendezői karriert, a tehetségtelennek tartott bájos szőkeségből pedig megteremtette a francia mozi istennőjét, Brigitte Bardot-t. Ki emlékszik már erre az első, kudarcba fulladt filmjére? A címét érdemes megjegyezni. Le trou normand. A normandiai lyuk.