"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Kitárt ajtók ünnepe

Ismét kitárja az ajtaját az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából.

Interaktív workshopokkal, kerekasztal-beszélgetéssel, színházi előadással és koncerttel is várják az érdeklődőket.

 

 

December 3-át az ENSZ 1992-ben nyilvánította a Fogyatékos Emberek Világnapjává. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar hatodik éve csatlakozik a világnaphoz „Kitárt Ajtók Ünnepe” rendezvényével. 2012. december 4-én interaktív workshopok, kerekasztal-beszélgetés, színházi előadás és koncert is várja az érdeklődőket.

 

A workshopokon bemutatkozik a Felhőjáró Egyesület, Óvári Anna, a Kar hallgatója énekel, a könyvbemutatón a Vedres-házaspár „Angyalok és szellemek” című kötetével ismerkedhetnek meg a résztvevők. A fogyatékosság és a művészet kapcsolatáról beszélget Somló Tamás, Kulka János, Mosolyka és Szalay Krisztina Perlusz Andrea dékánhelyettes moderálásával. A nap folyamán újra az ELTE-n látható a Vakság című színdarab, de lesznek érzékenyítő játékok, rajzkiállítás és civil börze is. A szervezők mindenkit örömmel várnak!

 

Időpont: 2012. december 4. 11:00-19:00
Helyszín: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Budapest, Ecseri út 3.)