"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Mikulás ipari méretekben?

A 245-ben, Kis-Ázsiában, Patara városában született Miklós püspök jótéteményeit az Arany Legendából ismerjük.

Szent Miklós – akit manapság mi, magyarok Mikulásként emlegetünk – bizonyára nem hinne a szemének, ha látná: nemcsak alakja, hanem jótékony cselekedetei is „ipari” méretűvé nőtték ki magukat. Az előbbi állítást rengeteg – elsősorban gyerekeknek gyártott tárgy, édesség, játék –, az utóbbit pedig egy egyedülálló jótékonysági akció is bizonyítja. Immár nyolcadik éve, Magyarországon újra megkezdi kétműszakos, kéthetes működését a MikulásGyár.

 

 

Tizenötezer önkéntes, 300 ezer adomány


Az ötlet gazdája és a rászorultak megsegítésére szerveződött adománygyűjtő rendezvénysorozat fő szervezője, Zsolnai Endre PR-, marketingszakember azt mondja, ez a karitatív akciósorozat nemcsak hazai, hanem európai viszonylatban is egyedülálló, ráadásul mára országosan is kinőtte magát.
Nem kis büszkeséggel fejti ki, hogy a napi megélhetési gondokkal küszködő családokon segíteni akaró jobb sorsú emberek ma már szerte az országban ismerik a kihelyezett MikulásGyár „lerakatokat”. Azokat a gyűjtőpontokat (az ország nagyobb városaiban működő Plaza-láncba tartozó bevásárlóközpontok környékén, illetve a fővárosi 56-osok terén) –, ahol a MikulásGyár alkalmi munkatársai, vagyis az önkéntes segítők és a Magyar Vöröskereszt aktivistái veszik át a rászorulóknak szánt adományokat. Az idén Budapesten a bevásárlóközpontok közül a Westend City Center lesz az egyedüli gyűjtőpont, amelynek jóvoltából a MikulásGyár túlórában is működik, vagyis a december 21-ei, központi „üzemzárás” után még december 23-án 18 óráig fogadhatják az adományokat.
A tartós élelmiszereket, élelmiszer-alapanyagokat (liszt, cukor, rizs, konzerv, tészta, olaj stb.), háztartási tisztítószereket, tisztálkodó szereket, jó állapotú ruhákat, a gyerekek által már kinőtt játékokat, mesekönyveket ugyancsak önkéntesek válogatják szét „termékcsoportok” szerint, majd belőlük állítják össze a családi szükségletek figyelembevételével az ajándékcsomagokat, melyeket a Magyar Posta Logisztikai Központja és a Vöröskereszt továbbít a megyei gyűjtőközpontokba, ahonnan – a gyámügyi és polgármesteri hivatalok információi alapján – akár az ország legkisebb, legelzártabb településein élő, rászoruló családokhoz is eljutnak.

Ahol nagy a szükség, közel a segítség?

 

A kérdésre, hogy miképpen tudnak „lépést tartani” a napról napra növekvő igényekkel, a napi létfenntartási gondokkal küszködők számának emelkedésével, és nem csökkenti-e az adományozói aktivitást az, hogy már az alsó középosztályhoz tartozóknak is sokasodnak az anyagi gondjaik, a mikulásgyári „üzemmenet” szervezője azt válaszolja:
„Tapasztalataink szerint sokszor a kevésbé tehetősek érzik át leginkább a nélkülözők gondjait, így a 2008-as recesszió óta nálunk évről évre emelkedik az adományok mennyisége, és nő az adakozói hajlandóság is.
Míg 2010-ben 161 ezer, tavaly már 257 ezer, tartós élelmiszereket, ruhaneműt, édességet, játékot tartalmazó csomagot sikerült a nélkülöző családokhoz eljuttatni.
Az idei évben – amikor a korábbi évekénél három nappal tovább tart az adománygyűjtő akciónk – reményeim szerint akár 300 ezer csomagot is össze tudunk állítani. Természetesen tudjuk, hogy a tevékenységünk csak csepp a tengerben, hiszen – egyes becslések, illetve statisztikai adatok szerint – a mélyszegénységben élők száma egy-másfél millióra tehető ma Magyarországon.
Úgy látszik azonban, minél több a rászoruló, annál többekben támad fel az elesettek iránti szolidaritásérzet. Az idei infláció nagyon durván érintette a társadalom többségét, mégis már június végétől kapjuk – elsősorban a segíteni szándékozó magánszemélyektől, civilszervezetektől – az e-maileket, amelyekben a munkájukat vagy az adományaikat ajánlják fel. A napokban a Hallgatói Önkormányzat képviselője is bejelentkezett, hogy szívesen népszerűsítik az egyetemeken, szerte az országban a MikulásGyár adománygyűjtését, és toboroznak a gyűjtéshez, az adományok szétválogatásához és csomagolásához egyetemi hallgatókat.”

Sok kicsi, sokra megy?


S hogy ugyanilyen segítőkészséget tapasztalnak-e a nagyobb cégek, vagy akár a tehetős magyar nagyvállalkozók részéről?
Zsolnai Endre azt tapasztalja: „A tehetős magánszemélyek, illetve multicégek 2008 októbere óta nagyon meggondolják, csatlakozzanak-e valamilyen karitatív akcióhoz, illetve milyen formáját válasszák a társadalmi szerepvállalásnak.

 

 

Szerencsére akadnak még cégek, amelyeket a jótékonysági akció az idén is maga mögött tudhat. A BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-nek és tagvállalatainak – így az összes nagy budapesti közműcégnek, tehát a Fővárosi Gázműveknek, az ELMŰ-nek, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-nek, a Fővárosi Vízműveknek, a Díjbeszedő Holding Zrt.-nek – mintegy 15 ezer dolgozója nemcsak önkéntes (például válogatási, csomagolási) munkát végez majd az 56-osok terén felállított jótékonysági csomagolóüzemben, hanem a karitatív akció és a hozzá kapcsolódó műsoros rendezvények, programok lebonyolításához is hozzájárul.
Ugyancsak az ajándékcsomagokba »visszaforgatható« bevételt hoz – vagyis az ajándékcsomagok, így a megajándékozottak számát növelheti –, hogy egyes cégek az év végi összejöveteleiket, rendezvényeiket nem valamilyen drága, elegáns étteremben, szállodai különteremben tartják majd, hanem az 56-osok terén, a MikulásGyár által felállított rendezvénysátorban, az ún. Charity Event Hallban, amely akár 600 fő befogadására és vendégül látására is alkalmas.”

 

 

Egyébként a PR-marketingben, a Pláza-áruházlánc hazai ismertségének, arculatának alakításában – sőt társadalmi szerepvállalásának „irányultságban” is – több éven át meghatározó szerepet vállaló szakember szerint egyes cégek már felismerték: „a válságban a visszafogottság pozitív üzenetet továbbít a társadalomnak. A MikulásGyár nem pénz, hanem tárgyak, tartós élelmiszerek gyűjtésével próbál ugyan segíteni, így a kevésbé tehetős, de jó szándékú emberek is szívesen adakoznak, ráadásul biztosak lehetnek abban, hogy adományuk eljut azokhoz, akiknek szánják…”

 

Úgy is adhatunk, hogy mi is kapunk?

 

„Egyébként az egyetlen árucikkünk egy esztétikus megjelenésű, logóval ellátott – különféle édességeket, a már népszerű kívánságport, 25 darabos puzzle-t, bögrét, kreatív játékot, csúszkát, radíros ceruzát tartalmazó – ajándékcsomag, melyet 2490 forintért vásárolhatnak meg azok, akik maguk sincsenek bőviben a családjukban élő gyerekek megajándékozáshoz szükséges anyagiaknak. Az adománygyűjtő akciók kilencfős vezérkara a bekerülési ár feletti 200 forintot – egy élelmiszerlánc közbeiktatásával – tartós élelmiszerek vásárlására fordítja, ami ugyancsak a legrászorultabbak karácsonyi ajándékcsomagját gyarapítja majd. Ezeket az ajándékcsomagokat a budapesti 56-osok terén és a vidéki gyűjtőpontokon kívül a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron is meg lehet vásárolni. Azok pedig, akik nem tudnak kilátogatni egyik helyszínre sem, megrendelhetik a hiperpont.hu portálról is, amely a MikulásGyár kizárólagos online-áruház partnere” – mondja Zsolnai Endre.

 

Face to face

 

Végezetül idekívánkozik a kérdés: mint ötletgazdának és fő szervezőnek, volt-e, és ha igen, milyen torokszorító, vagy éppen szívmelengető élménye az elmúlt hét évben?
„Nemcsak másoktól várjuk, hogy adakozzanak, hanem mi magunk, az akció szervezői is adakozunk. Mivel év közben rengeteg segélykérés érkezik civil szervezetektől és nélkülöző családoktól, ilyenkor személyesen ajándékozzuk meg azokat a gyerekes családokat, amelyek sorsa mélységesen megráz bennünket.
Tavaly egy 18 négyzetméteren 12 gyerekét havi 82 ezer forintból nevelő asszonyt is felkerestünk a magunk által összeállított csomagokkal. Torokszorító volt látni, hogyan élnek. Amikor a kisteherautóval jöttünk hazafelé, majd félórán keresztül csak némán zötykölődtünk. Nem tudtunk mit mondani egymásnak.
A legszívmelengetőbb érzés pedig az, hogy egyre több külföldi személy időzíti a MikulásGyár működési idejére Budapestre érkezését, és vállal önkéntes munkát nálunk, velünk.
Kedves barátom lett személyesen is az az ausztráliai fiú, aki immár negyedik éve dobozol velünk. Vannak más visszajáró külföldi segítőink is. Közülük többekkel tervezzük, hogy beindítjuk az ő hazájukban is a MikulásGyárat, hiszen minden országban élnek olyan emberek – ráadásul sajnos egyre növekvő számban –, akik jó szándékú embertársaik támogatására szorulnak.”