"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Vörös, göndör – szólóban!

Két feltűnő tulajdonsága van: vörös, göndör haja és széles hangterjedelme. Mick Hucknall Budapesten zenél 2013 márciusában.

Minden Simply Red-rajongót boldogsággal töltött el, amikor Mick Hucknall bejelentette, hogy 2013-ban American Soul című, első szólóturnéja során Budapesten is fellép.

 

 

 Mick Hucknall személyisége hosszú-hosszú éveken át egybeforrt a Simply Red történetével, és együtt a brit zene egyik legsikeresebb csapatának bizonyultak. 25 éves pályafutásuk alatt több mint 50 millió albumot adtak el, és 10 millió ember látta világszerte a koncertjeiket. Olyan slágerekkel gazdagították a poptörténelmet, mint a Holding Back The Years, Ev’ry Time We Say Goodbye, It’s Only Love, If You Don’t Know Me By Now, Something Got Me Started, Stars, For Your Babies, Fairground, The Air That I Breathe, Angel vagy a Sunrise. Épp ezért sokan várják, hogy Mick Hucknall mivel rukkol elő szólóban!

 

A dentoni árva

 

A 2010-ig együtt muzsikáló banda frontembere a legtöbb brit zenészhez hasonlóan nem tekint vissza egyszerű életpályára. Mick Hucknall 1960. június 8-án született az észak-angliai Dentonban. Édesanyja hároméves korában elhagyta családját, Hucknallt borbélyként dolgozó édesapja nevelte fel. Az anyai szeretet hiánya erősen befolyásolta későbbi életmódját és kapcsolatait is. Saját bevallása szerint ez vezetett oda, hogy nemcsak zenészként, hanem nőfalóként is a toplisták élére került. Számításai szerint ugyanis közel háromezer hölggyel létesített szexuális kapcsolatot, volt olyan időszak az életében, amikor naponta hárman – köztük Catherine Zeta-Jones vagy Helena Christensen – is megfordultak a karjai között. Meglepő fordulat volt, amikor néhány évvel ezelőtt a The Guardian hasábjain egy interjúban kért bocsánatot az „elejtett” rajongók százaitól. A szexfüggőségből végül a magyar származású Gabriella Wesberryvel kötött házassága és 2007-ben született gyermeke húzta ki.

 

A zene mindenekelőtt

 

Mick Hucknall persze nem azok közé a sztárok közé tartozik, akik csak viharos magánéletükkel kerültek a lapok címoldalára. Zenei teljesítménye mellett rendszeresen jótékonykodik, és következetesen támogatja a brit Munkáspártot.

A könnyűzenével az 1970-es évek végén került kapcsolatba, ekkor alapította első zenekarát Frantic Elevators néven. 1984-ig hét kislemezt adtak ki, majd Hucknall megalapította Simlpy Red nevű együttest, amely meghozta számára a világsikert. Bemutatkozó lemezük Picture Book címmel 1985-ben jelent meg. A zenekar negyedszázados pályafutása alatt 1100 koncertet adott összesen majd 11 millió nézőnek, többek között Magyarországon.

A Simply Red végül 2010 decemberében Londonban, az O2 Arenában búcsúzott egy gigantikus koncerttel a közönségtől.

 

Szólóban

 

Ahogy Mick Hucknall fantasztikus pályafutása során mindig, a közönség most is nagyon különleges atmoszférájú koncertekre számíthat az énekes szólóelőadásain, amelyek gerincét az október végén megjelent American Soul album dalai alkotják. Szólókarrierje újfajta szabadságot adott az énekesnek, ezért megvalósította régi vágyát, és egy lemezre gyűjtötte az összes kedvencét.

Mick Hucknall híres zseniális feldolgozásairól és átiratairól, amelyeket már olyan Simply Red-slágerekként is hallhattunk, mint az If You Don’t Know Me By Now, You Make Me Feel Brand New vagy a Money’s Too Tight To Mention. Ahogy a turné többi állomásán, Budapesten is úgynevezett színházi elrendezésű, ültetett koncertre válthatnak jegyet a rajongók, így a limitált mennyiségű belépő szokásosnál gyorsabb fogyására lehet számítani.

 

Mick Hucknall a Papp László Budapest Sportaréna színpadán 2013. március 25-én lép fel. A koncertre jegyek a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül kaphatók.