A karma és az elvétett ajtó

Görög Zita most esti meséit szerkeszti kötetbe és nem is tudja, mennyire jó narrátor- vagy szinkronhang lenne: mély hangja játékos nyugalmat áraszt.

 

 

Mit csinálsz ma délelőtt?

 

Bevásárolni megyek majd, de nincsenek szabályos napok, mindegyik más, próbálom jobban beosztani az időmet, mert azzal hadilábon állok. Tegnap is beugrott egy forgatás, pedig a Divatkreátor mindig fix időben készül, a Szerencseszombat pedig élő. Megpróbálom úgy beosztani az időmet, hogy a délelőtt főzéssel teljen, a találkozóimat inkább délutánra teszem.

A semmiből jött ez a főzés, szakácskönyvekből vagy anyukádtól?

 

Sokkal racionálisabb a válaszom. Amikor Attilával megismerkedtünk, nem mehettünk máshová, mint hozzám. A pizzarendelések pedig gyorsan unalmassá váltak.

Emlékszel az elsőre? Honnan merítetted az ihleteket?

Amiről úgy gondoltam, menni fog, azt megcsináltam. Sokfelé jártam a világban, és gyűjtögettem: ízeket, recepteket, fűszereket. Nyilván sokáig az is korlátozott, hogy a modellkedés alatt - New Yorktól Milánóig - a hotelekben ki voltam szolgálva, de aztán én is belekezdtem. Emlékszem, New Yorkban egyszer pörköltet főztem a szobatársaimnak, óriási sikere volt…

…pedig a külföldi pörköltek általában elcsúsznak a helyi pirospaprikán…

 

…én vittem magammal. Amit lehetett, vittem. Szeretek egyrészt kedveskedni, másrészt jó taktikának tűnt, hogy mindenki kapott valami apróságot a hazámból: máris adódott egy téma, amiről beszélgetni lehetett egy vadidegennel egy vadidegen városban, ahová éppen megérkeztem. Nagy ajándékozó vagyok, szeretem meglepni az embereket ezzel-azzal.

Emlékszel, mikor sírtál és nevettél kiadósat utoljára?

…nem. Két kisgyerek mellett persze nevetni könnyebb. Nincs is olyan, hogy ne nevessünk, annyi örömet hoznak az ember életébe! Sírni nem nagyon szoktam, bár régen, nagy külföldi magányaimban sokszor sajnáltam könnyek között magam.

 

Most, hat-hét évvel később hogyan látod: a szépség mennyire adottság és mennyire munka vagy teljesítmény?

 

Karma. Én hiszek a sorsban, sorszerűségben, jóistenben, ez is egy szituáció, amit meg kell élni. Nem több, nem kevesebb. Csak sajnos a mai felszínes világban a szépség önmagában is lehet karrier, bármennyire is abszurd és agyalágyult ez.

Könnyű ezt annak mondania, aki szép. Csomó ember viszont nincs tisztában magával, ezért aztán divatmintákra vágyik, mondják meg neki, mi a szép és a trendi a szemöldöktől a gondolatokig…

KARMIKUS SZÉPSÉG

„A szépség karma. Hiszek a sorsban, sorsszerűségben, jóistenben. Ez is egy szituáció, amit meg kell élni.”

…ez mind a felszínességből adódik. Nem jutunk tovább, mert legtöbbször már az elején ítélkezünk. Engem nem zavart, amikor két gyerkőccel híztam huszonöt kilót, meg hogy már vannak ősz hajszálaim – persze azért innen-onnan én is megkaptam, mert nem ezt várták tőlem. De hogy állandóan a „hogyan nézhetnék ki jobban?” körül forogjon a világ – ez borzasztó.

 

Lehet, hogy ez a dolgok természete: egyesek csak mintákat, apró ötleteket akarnak a divatlapoktól, mások számára meg az a fontos, mihez kezd mondjuk egy modell, miután abbahagyja. Nálad a lehetséges választások közül, a média vagy üzlet párosból, miért nem az utóbbi következett?

 

Engem egyáltalán nem mozgat meg, sőt kifejezetten zavar a sok pénz. Nem a pénz adja a biztonságot, hanem a szeretet. Azok a férfiak, akiknek sok pénzük volt, általában borzasztóan közeledtek hozzám, azt hitték, ők bárkit megkaphatnak, pontosabban megvásárolhatnak. Visszakanyarodva az üzlethez: nem tudom kezelni a pénzt. Még az is kimegy a fejemből, hogy befizessem a sárga csekkeket és így tovább… De próbálok ezen változtatni. Az üzlet tehát nem nekem való, én nem tudok az a keménykezű nő lenni, aki kimondja, hogy márpedig ez ennyi és kész.

 

És a média? Tényleg csak egy romantikus félreértésből jött?

 

 

Nem romantikus, de tényleg véletlenül kerültem bele. Tudod, a karma... Gyerekkoromban színésznőnek készültem, drámatagozatos suliba jártam, abba az irányba törekedtem, de ha őszinte akarok lenni, a színházi világban a szépség inkább akadályozott. Éppen azután a bizonyos szeptember 11. után költöztem haza New Yorkból. Először az Operettszínház stúdiójában próbálkoztam musical szakon, de valahogy sohasem dobott ki a gép… Közben egyszer elmentem a lányokkal a Róna utcába egy szereplőválogatásra, ott meg a rossz ajtón nyitottam be. Egy másik castingba csöppentem, ahol egy reklámfilm helyett egy amerikai filmbe kerestek szereplőket. A kezembe nyomták a szöveget, felmondtam, aztán amikor angolul kezdtek el hívogatni, kiderült, ez nem az a magyar reklámfilm, amire indultam, az a szomszéd teremben volt. Az amerikai filmben viszont Goda Kriszta volt az asszisztens, aki éppen egy filmes ajánlóműsort készült rendezni a tévében - így kerültem bele a Cinemátrixba. Ezzel kezdődött a média-pályafutásom, aztán 2003-ban szóltak, hogy lesz valami tehetségkutatós tévéműsor. Keddi napon volt a válogatás, szombaton pedig már ott álltam a négyórás élő adásban, a Megasztárban minden különösebb felkészítés nélkül. Előtte még a hangomat sem hallottam vissza soha élőben a mikrofonból, viszont a kezdők teljes lelki nyugalmával vágtam bele.

Honnan tudtad, hogy mit szabad és mit nem?

 

Sehonnan! Az volt a legdurvább szembesülés: fintorgok, nem fintorgok, hogyan tartom a kezem? Szerencsére kaptam segítséget, kiveséztük az adásokat – na, akkor sírtam! Szerintem akkor sírtam nagyokat utoljára, amikor visszanéztem magam.

Tehát nem lettél színész, bár nem gondoltam volna, hogy a szépség ott hátrány lehet. Úgy érted, hogy a szépség kitakarja a személyiséget?

 

ENNYI

„Az üzlet nem nekem való, nem tudok keménykezű nő lenni, aki azt mondja, márpedig ez ennyi és kész.”

Amikor színészjelöltként megláttak, azt éreztem, én ott csak hátulról indulhatok, még szemüvegben is. Igen, a szépség egy tábla lesz, ami kitakar mindent, esélyt sem kaptam, hogy tehetséget is mutathassak. A magyar filmszerepekben is mindig a vígjátékok találtak meg, pedig szerintem a drámai vénám erős. De nincs ezzel baj, korábban szomorkodtam emiatt, végül jó döntés volt. Ha a színház körül maradok, valószínűleg sokkal inkább elragadott volna a megfelelési kényszer meg a szakmai ego, amire két kisgyerek mellett már aligha tudnék annyira figyelni.

 

A modellkedés nem készített fel erre a világra?

 

Egyáltalán nem. Szerintem a színészi pálya sokkal intenzívebb és álságosabb. A modellszakmában könnyebben tudsz nemet mondani bármire, a drogoktól egészen a szexig, ha biztos vagy magadban, akkor nem visznek bele semmilyen hülyeségbe. Persze ha bizonytalan vagy, nyilván belehúzhatnak, de nagyobb ennek a füstje, mint a lángja – én soha nem kerültem ehhez hasonló kellemetlen helyzetbe. Világos döntéseket kell hozni: bemész egy szórakozóhelyre, mert tetszik, kifordulsz, mert nem tetszik. A színház és a film szerintem belterjesebb is, és talán ez furcsa, de jobban megy a smúzolás.

 

Miért, a médiában nem? Vagy te csak fél lábbal állsz benne, ezért nem érzed annyira?

 

 

Én nem smúzolok. Persze sokat várnak tőlünk is, ha mondjuk nem megyek el megmutatni magam egy-egy partiba, azt szóvá teszik. A modellszakma ehhez képest leányálom volt: hoztak-vittek, megcsináltad azt a kis munkát és kész. Ott koncentráció kell, csak a testedre figyelsz, még az izomcsoportok is mások, amiket meg kell mozgatnod. Itt viszont a teljes jelenlét kell, pedig szerintem a kisugárzás a legfontosabb, nem is a szakmaiság feltétlenül. A modellekben csak egy karaktert, egy arcot keresnek a reklámozandó termékekhez.

Hét évvel ezelőtt a celeblisták élén álltál, korábban majdnem hét évet töltöttél modellként külföldön…

 

…tényleg? Én soha nem számoltam ki! De tényleg, 2004-ben kezdődött a Megasztár – és hetedik éve vagyok együtt Attilával.

Azt mondják, hét évente az összes sejtünk kicserélődik.

Igen és az jó dolog. Bár attól függ, honnan számoljuk, a kínaiak például a fogantatástól számolják a korukat.

Fontos neked, hogy Mérleg vagy?

Bár a Mérleget általában a szépséggel és gazdagsággal azonosítják, tehát passzolna a divatszakmához, de ez nem jelenti azt, hogy azonosulni is tudok vele. Hanem az állandó mérlegelés! Jobbkéz serpenyő, balkéz serpenyő, így állok és gondolkodom. Látok a gyerekeknek két pólót, mondjuk egy kéket meg egy zöldet, és nem tudom eldönteni, melyik legyen.

 

 

Pedig ebben a posztmodell státuszban sem mindegy, hogy valaki particica marad foszforeszkálós cuccokban vagy mondjuk a környezetvédelmet népszerűsíti, esetleg siketet alakít a fogyatékkal élők mellett kampányoló spotban…

 

…a partik régen sem mentek nekem, a foszforeszkálós dolgokat utálom… vannak dolgok viszont, amikről rögtön tudom, igen vagy nem. Vannak a pólók és társaik, amiről a Mérleg ugye nem tud dönteni, de a fontos dolgokról mindig azonnal tudtam, hogy akarom. Én a Mátrában nőttem fel, láttam tönkremenni a környezetet, és ez nagyon mélyen megmaradt bennem. Hegyoldalak kopaszodtak meg, kiszáradtak a kis patakok, és a mai gyerekek már nem tudnak ugyanúgy békát fogni, mint mi. Később elkezdtem olvasgatni is, így akadtam rá Hetesi Zsolt Utolsó kísérlet című könyvére, hétköznapi példákra fordítja le a globális válságokat, amikben élünk. És így jöttem rá lassan, hogy ezt nekem is csepegtetnem kell. Anyukámnak volt egy szép mondása a Megasztár idején. Amikor még nem találtam a helyemet, azt mondta, nagyon figyelj oda, mit csinálsz, mert egy újabb generáció fog ezen a műsoron felnőni. Ezt csak öt-hat évvel később, a gyerekek után értettem meg.

Névjegy: Nagybátonyban született a Mérleg jegyében. Édesapja bányászként dolgozott, anyukája varrónőként, ő viszont Budapesten, már a Bródy Imre Gimnázium drámatagozatos diákjaként érettségizett. Modellként összesen 24 országban dolgozott, egy évet New Yorkban, egy másikat Olaszországban egy felet pedig Párizsban töltött. Tévés pályafutását a Cinemátrix című filmes ajánlóban kezdte, aztán a Megasztár egyik műsorvezetője lett. Ott ismerkedett meg későbbi élettársával, Seres Attila koreográfussal. 2007-ben megszületett Milán nevű fia, 2008-ban pedig Lotti nevű lánya. Jelenleg két tévéműsorban láthatjuk, karácsonyra pedig megjelenik Tündérfolt című könyve, amelyben saját – környezettudatos – meséi lesznek olvashatók.