Eltűnt vágyak nyomában

A férfi szexet akar, a nő intimitást. Az evolúciós pszichológia képviselői szerint a két nemnek ezzel az alapvető megközelítésével magyarázható, miért tűnik el idővel a minőségi szexualitás sok házasságból. A probléma aktualitását jelzi, hogy újabban több filmet is szenteltek neki, a könyves sikerlistákon pedig élre törnek a témára megoldást kínáló tanácsadó kötetek.

A házasság nem a szexről szól. Sőt, arról szól a legkevésbé! – jelentette ki egy őszinte pillanatában bölcs és sokat tapasztalt anyai barátnőm. Az eset nem tegnap történt, mégis a mai napig emlékszem, mennyire megdöbbentettek a szavai. Egyfelől azért, mert éppen húszéves voltam, vak-süket szerelmes, a legszívesebben egész nap ki sem bújtam volna az ágyból, így el sem tudtam képzelni, hogy előfordulhat olyan eset, amikor egy párnak egyáltalában nincs kedve ágyba bújni. Másfelől azért, mert ízig-vérig úrinő barátnőm és nagyon rokonszenves férje két jól sikerült gyereket neveltek láthatólag nagy harmóniában, és számomra igazi mintaházaspárnak tűntek. Mivel már régóta nincsenek köztünk, valószínűleg soha nem fogom megtudni, mi volt az igazság, csak feltételezhetem, hogy azt az iskolát képviselték, amely szerint ha egyébként rendben mennek a dolgok, akkor nem olyan óriási baj, ha a házasélet kisebb hangsúlyt kap.

Emellett persze van másik iskola is, amelynek egyik elkötelezett képviselőjével Stella Tillyard Arisztokraták című könyvében találkoztam. A XVIII. századi angol arisztokrata családok körében játszódó dokumentumregény egyik központi szereplője, Lord Kildare (a barátainak csak James, mindenki másnak Leinster hercege) úgy nyilatkozik a könyvben idézett egyik levelében, hogy a szex „elengedhetetlen egy nő egészségéhez és boldogságához”. A nemes úr ezt az adott korban forradalminak tekinthető elméletét a gyakorlatba is átültette: feleségével, Lady Emily Lennox-szal 1747-ben házasodtak össze, és 1773-ra összesen 19 gyerekkel népesítették be tágas írországi és angliai kastélyaikat.

Szex vagy intimitás, válassz!

Sokszor hallom azt a mondatot a hozzám forduló pároktól, hogy minden jól megy, jól élünk együtt, „csak” a szex nem működik – mondja Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus, a Szex és Párterápiás Egyesület alenöke. – Ez a kijelentés azonban csak idézőjelesen értelmezhető, hiszen nem sokadlagos jelentőségű dologról van szó. A párkapcsolatot éppen a szexualitás különbözteti meg minden más érzelmi viszonylattól, ez az a plusz, ami sajátossá teszi. Ha éppen ez nem működik, elgondolkoztató, miért áll fent évekig vagy akár évtizedekig. Az emberek szexuális étvágya persze eltérő. Amennyiben a szex a pár egyik tagjának sem olyan fontos, és jól megvannak, akkor ez nem is szokott kiderülni, hiszen kifelé kedvesek, helyesek, azt pedig senki nem tudja, mi történik vagy nem történik a hálószobájukban. Ha mégis eljutnak hozzám, akkor ők maguk is azt szokták mondani, őket mindenki mintaházaspárnak tartja. A gond abból adódik, ha a két ember igénye különböző, mert ilyenkor előbb-utóbb beüt a krach, és felbukkan az a bizonyos harmadik.

A szakemberek szerint egyáltalán nem törvényszerű, bár valóban nagyon gyakori, hogy a gyerek(ek) születése után, illetve az idő múltával alábbhagy a másik iránt érzett lángoló szenvedély. Érdekes magyarázatot ad erre az evolúciós pszichológia, amely a jelenség okát a két nem eltérő szexuális beállítódásában látja. Amikor egy pár egymásba szeret, akkor mindketten egyforma intenzitással igénylik a szexet, de a motivációjuk már akkor sem azonos: a férfi evolúciós programjának megfelelően a génjeit szeretné továbbadni a nő megtermékenyítésével, a nő viszont olyan férfira vágyik, akitől egészséges gyereke születhet, és aki jó apaként hajlandó lesz eltartani és megvédelmezni a családját. Ennek érdekében szexuális úton igyekszik magához kötni az ígéretes jelöltet.

Ha ez sikerült, és megszületnek a betervezett utódok, akkor az évek múlásával a nő egyre kevésbé vágyik a szexre, és egyre inkább igényelné az intimitást, ezzel szemben a férfi nemi vágya nem csökken, az intimitásra viszont mind kevésbé tart igényt. A pár két tagja tehát könnyen aszinkronizálódhat, ami akkor válik problémává, ha alábbhagy a hormonok tombolása. Márpedig a leglángolóbb szerelem sem tart tovább egy-két, maximum három évnél, utána a kötődésnek kell átvennie a szerepét, és ha ez nem sikerül, akkor a házasfelek – főként a férfiak – nyitottá válnak egy új kapcsolatra. A szakértők ezzel magyarázzák azt, hogy a párok világszerte házasságuk negyedik évében kezdeményezik a leggyakrabban a válást.

Gyáva nyúlból nem lesz bátor oroszlán

Nagyon fontos információ, hogy milyen volt a pár a szexuális élete, mielőtt a gyerek megszületett volna – hangsúlyozza az elsősorban párkapcsolati és szexuális problémák kezelésével foglalkozó pszichológus. – Ha a szex ugyanis már korábban sem működött túl jól, akkor a párkapcsolatnak ez a funkciója sokkal sérülékenyebb, és bármi gond jelentkezik, legyen az anyagi vagy egyéb jellegű, óhatatlanul a szexen fog kijönni. Egy új babával hazamenni, folyamatosan gondoskodni róla, háromóránkén szoptatni fizikilag is megterhelő, nemcsak pszichésen, teljesen logikus, hogy a kismamának nem a szex körül forognak a gondolatai.

Az átlagcsaládban a férj reggel elmegy dolgozni, a mama otthon marad a babával. Aztán este a férfi hazajön, és akkor a kommunikációra kiéhezett nő várna egy-két jó szót, de a férj csak fáradtan beesik a fotelba, mert ő meg arra vágyna, hogy kedveskedjenek neki. Ezek után persze este az ágyban nem összebújnak, hanem megbántottan hátat fordítanak egymásnak, holott ezekben a helyzetekben nem megsértődni kellene, hanem türelmesnek lenni. A leendő szülőket annyi mindenre felkészítik, számtalan könyv és tanfolyam foglalkozik azzal, hogyan kell pelenkázni, szoptatni, fürdetni, milyen bodogság az anya- és apaszerep, ami persze igaz. De azt nem szokták elmondani, hogy bár egy csecsemő esetében természetesen a baba az első, mégsem szabad elfeledkezni arról, hogy az a két ember nemcsak anya és apa, hanem nő és férfi is. Tudatosan vigyázni kell arra, hogy az anya- és apaszerep ne nyomja el a női és férfiszerepet, ne múljon el az intimitás, az ölelés, a csók. Lehet, hogy ami eddig jó volt, az most kényelmetlenné vált, ilyenkor más pózt kell kipróbálni, és egymással újra összehangolódni. De ha az intimitást sikerül megőrizni, akkor a szexuális harmónia is helyreáll.

A szexuálpszichológustól segítséget kérők többsége a 25 és 40 közötti korosztályból kerül ki, valószínűleg azért is, mert a fiatalabb korosztálynak már természetes, hogy ha szexuális természetű gondja akad, akkor szakszerű segítséget kér. A negyven fölöttiek már ritkábban fordulnak szakemberhez, az ötvenen túliak pedig végképp csak elvétve.

Bede Zsuzsanna szerint egyébként nem minden szexuális probléma eredendően szexprobléma, legalább a fele párkapcsolati gond. Klasszikus szexproblémának ugyanis az nevezhető, ha sem kommunikációs, sem érzelmi nehézségek nem állnak fent, a pár életében minden más rendben van, csak ez nem. Ez könnyen orvosolható, ám inkább az jellemző, hogy azért szenved zavart a szex, mert a párkapcsolat nem működik, vagyis azt kell előbb munkába venni. A pár két tagja nagyon gyakran szinte szóról szóra ugyanaz fogalmazza meg mint hiányt: a másik nem figyel rám, nem érzem, hogy szeret. Sokszor kommunikációs nehézségek, félreértések várnak tisztázásra, hogy megtalálják azt a kapcsot, amely igazán összetartja őket. Ezért fogalmaz úgy Bede Zsuzsanna, hogy ő nem tanácsadó, hanem tolmács. 

Ami az eredményességet illeti, van, amikor a pár már túl későn jut el szakemberhez, és a kapcsolatból kilépni készülő fél csak lelkiismeretfurdalásból hajlandó elmenni a terápiára. Máskor viszont visszahozható az egymás iránt érzett érzelem, és akkor az ágyban is helyreállhat a harmónia. Erre akkor van igazán remény, ha a sérelmek nem túl mélyek, ha őszinte érzelmek kötik egymáshoz a két embert, illetve ha nem volt mindig hárított a szexuális élet. Az ilyen párok valaha ugyanis tudták, hogy jó dolog ez, csak a hétköznapok rutinja, a monotonitás elfeledtette velük. Ha megvan a motiváció és az őszinte szándék, akkor nem lehetetlen segíteni rajtuk, hangsúlyozza a pszichológus, bár hozzáteszi: az illúziók olykor igencsak túlzottak.

Irreális például a spontaneitást erőltetni, hiszen a szex minden megtervezettsége ellenére is szuperül szuperál például azoknál a szeretőknél, akik hetente kétszer előre megtervezett időpontban találkoznak, minden cécó nélkül ágyba bújnak, majd szépen hazamennek a családjukhoz.

Ugyancsak délibábos ábránd szenvedélyt követelni valakitől, aki soha nem volt kimondottan temperamentumos teremtés. A gyáva nyusziból nem lehet bátor oroszlánt faragni a terápia alatt, a szexológus is csak hozott anyagból dolgozik. Hiába várja tehát a férfi eredendően szemérmes feleségétől, hogy hirtelen vad szexistennővé változzon, ahogyan a feledhetetlen éjszakákra áhítozó asszony sem számíthat arra, hogy túlzottan aktívnak korábban sem nevezhető férje a párterápia hatására a latin szerető szerepkörében tűnik majd fel a hálószobában. Olyasmit nem lehet elvárni a másiktól, ami sose volt benne, de ha meglátjuk benne a nőt vagy férfit, és felismerjük az igazi értékeit, akkor nem teljesen reménytelen az ügy.

Szerelemre vagyunk programozva

A hosszú évek során elhalványodó szex valamikor nem jelentett különösebb gondot, hiszen a házasságot számtalan egyéb, társadalmi-gazdasági indok tartotta össze, és kilépni sem volt egyszerű belőle. Ez mára alaposan megváltozott: a férfi azt kívánja a feleségétől, hogy vonzó nőként és szexuális partnerként is megállja a helyét, miközben legyen remek anya és háziasszony. Hasonlóképpen régebben az is jobban elfedődött, ha a férj nem tartozott a vérbeli macsók közé. Ha különben rendes ember volt, szerette a családját, és hazaadta a fizetését, a feleség igénye sem alakult ki a viharos szexuális életre, és kevésbé volt hiányérzete. De Bede Zsuzsanna tapasztalatai szerint a nők ma már ezzel nem elégszenek meg, nem a házasságukon kívül akarnak olyan férfit keresni, aki megerősíti őket a nőiségükben, hanem a férjüktől várnák el ezt.

Valószínűleg ezzel magyarázható a „hogyan lobbantsuk fel a szunnyadó lángot” típusú önsegítő könyvek világszerte megfigyelhető népszerűsége. Az angolszász bestseller listák egyik éllovasa dr. Fran Cohen Praver A szerelem új tudománya (New Science of Love) című könyve, amely alcímében azt ígéri, agyműködésünk megértésén keresztül megtanít arra, hogyan éleszthetjük fel újra kihűlt párkapcsolatunk lángját. A könyvben a klinikai pszichológus és pszichoanalitikus szerző annak a kérdésnek ered a nyomába, vajon lehetséges-e újra átélni a szerelmet úgy, amilyen az a kapcsolatunk elején volt, és ha igen, hogyan. Gondolom, nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy a válasza igen - de mire eljutunk a konkrét teendőkig, elég sok tudományos információn kell átrágnunk magunkat, úgyhogy a könyv elsősorban az agykutatás legújabb eredményei iránt érdeklődő olvasó figyelmét kötheti le. Az viszont tagadhatatlan, hogy miközben rengeteg olyan, tudományos felfedezéseken alapuló könyv van forgalomban, amelyek arra tanítanak, hogyan használjuk az agyunkat arra, hogy legyőzzük a stresszt, magabiztosabbak legyünk, vagy eredményesebbek a munkánkban, ez az első, amely azt mutatja meg, az agyműködésünk segítségével hogyan lehetünk sikeresebbek életünk legfontosabb területén, az intim kapcsolatunkban.

Cohen Praver szerint születésünktől fogva kötődésre és szerelemre vagyunk programozva, hiszen ez a túlélésünk alapja. Mindebből az a következik, hogy ha a szerelem megfakul, fel is tudjuk újra éleszteni, pusztán az agyunk használatával. Ehhez a kulcsot a tükör-neuronok, az agykutatás új felfedezettjei adják, amelyeknek jellemzője, hogy nemcsak akkor „sülnek ki”, amikor mi magunk cselekszünk, hanem akkor is, ha valaki mást látunk cselekedni. Tükör-idegsejtjeink tehát valaki más magatartását, érzelmeit tükrözik az agyunkban, és ezekhez úgy tudunk kapcsolódni, mintha a sajátunk volna. Ha újrahuzalozzuk ezeket az idegsejteket, az újra aktiválja azokat az idegkapcsolatokat és agyi vegyületeket, amelyek valaha előidézték a párunkkal átélt kommunikációt, empátiát, ráhangolódást és erotikus tapasztalatokat. Ily módon sikerül eltávolítani az agyunkból a fájdalmas párkapcsolati élményeket, és helyet adni az új, szeretetteli élményeknek.

Igen, kicsit bonyolultan hangzik. De Ken és Kathy, akik az első fejezetben még azon szomorkodnak, hol veszítették el huszonöt évnyi házasság alatt a nászútjukon még nyilvánvalóan szenvedélyes szerelmüket, a könyv végére elégedetten számolnak be arról, hogy terapeutájuk tanácsait követve sikerült visszahozniuk kapcsolatukba a kezdeti idők intimitását és lángolását.

Nehogy már arra gondolj!

Ha nem is Cohen Praver könyvét, de egy hasonló kötetet szerez be a Hope Springs című vígjáték főszereplője, a hatvanas éveiben járó Kay is, aki ugyancsak hosszú évek alatt unalmassá vált házaséletét szeretné felfrissíteni. A filmet nálunk Amit még mindig tudni akarsz a szexről címmel játsszák, felteszem, abban a reményben, hogy ez a Woody Allen-reminiszcenciákat ébresztő cím azokat is bevonzza a moziba, akiknek esetleg nem elég a két főszereplő, Meryl Streep és Tommy Lee Jones. A házaspár két tagja közül a férjet igazándiból nem zavarja, hogy kapcsolatuk távolról sem nevezhető tüzesnek, a feleség azonban ráakad egy híres párkapcsolati terapeutára, és galléron ragadva vonakodó párját, el is utaznak hozzá egy távoli kisvárosba. Itt aztán a terapeuta felvilágosítja a férfit, hogy a felesége boldogtalan, és ideje lenne ezen változtatni. Mivel vígjátékról van szó, az ügy kimenetele nem kétséges, de a film két tanulsággal mindenképpen jár: vannak a világnak olyan tájai, ahol nemcsak a fiatalok kiváltsága a szex, és ahol az érintettek ezért hajlandók tenni is.

Én inkább azt tapasztalom, hogy nálunk sokan szégyellni valónak tartják, ha idős korban még mindig vágynának a szerelemre és a szexre – mondja Bede Zsuzsanna. – Ilyenkor megkapják, hogy nagyikám, nehogy már arra gondolj! Sokszor elítélik őket, azt mondják, egy idős, ráncosodó embernek nehogy már ilyen vágyai legyenek! Holott csak azért, mert valaki túl van a hatvanon vagy a hetvenen, még nem kell lemondania a szexről. Aki aktív szexuális életet élt fiatalabb korában, annál ez akár nyolcvanévesen is működhet, de persze nem ugyanúgy, nem ugyanolyan gyakran. Az ilyen emberben megmarad a vágy, a motiváció, de persze szerepet játszik a viselkedésében az egyéni temperamentum is. Aki már harmincévesen megelégedett havi egy alkalommal, az örül, hogy ötvenévesen már abbahagyhatja az egészet, és azt mondhatja, én már nyugdíjas vagyok, ez természetes dolog. De akiben él a kíváncsiság, annak a teste bármikor felébredhet Csipkerózsika-álmából.