A családban minden a zenéről szólt. Édesapám, Mihály András közismert zeneszerző, zenepedagógus, operaigazgató, főiskolai tanár volt, egyik zenész a másiknak adta odahaza a kilincset. Kamarazenélések folytak, énekesek, hangszeresek vendégeskedtek rendszeresen nálunk. Hétéves koromban kezdtem el zenélni; nekem kezdettől a cselló tetszett a legjobban, ami nem volt szokványos. Egy idő után kiderült, hogy „van füle a gyereknek”, és zenei gimnáziumba jártam, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskolára, ahol cselló szakon végeztem, így középiskolai tanár vagyok és csellista. A zenei gimiben, 1962 és ’66 között sok barátommal – így évfolyamtársammal, Presser Gáborral, padtársammal, Németh Zoltánnal az Apostol együttes későbbi billentyűsével – együtt hallgattuk a luxemburgi és a Szabad Európa rádiót, ahonnan a legmodernebb zenék szóltak. Aztán elkezdtünk mi is könnyűzenét játszani, én előbb a Scampolóban, majd a Non Stopban voltam basszusgitáros. Ott látott meg Laux Józsi, aki későb az Omegába hívott. 1967. február elsején kerültem a bandába.
Szép időszak volt nekem ez a negyvenöt év: voltak benne fantasztikusan sikeres periódusok, volt hét év, amikor egyáltalán nem játszottunk, és többen azt gondolták, hogy vége az Omegának. De aztán 1994-ben, azon az esős, Népstadion-beli bulin hetvenezer néző előtt visszatértünk, és rájöttünk, hogy érdemes tovább csinálni. Az őszi budapesti, arénabeli Omaga-koncerten a terveink szerint harminckét-harminchárom nóta csendül fel; a nagy klasszikusok mind elhangzanak, de sok számot zeneileg modernebb köntösbe öltöztetünk. Egyáltalán nem nosztalgiakoncert lesz, hanem a mai kor igényeinek megfelelő, az Omegára korábban is jellemző, multimédiás látványelemekkel.
Idén saját lemezt is megjelentettem, mert szuverén alkotónak tekintem magam. Az együttes meghatározza, hogy az ember milyen dalokat írjon számára. Tudom, mi áll jól az Omega-image-nek, és mi az, amit nehezen fogadna el a közönség. Az elmúlt évek során sok zenei ötlet merült fel bennem, azokat elraktároztam egy számítógépes mappába. Tavaly jó barátom, Trunkos Anrdás megkérdezte, lenne-e kedvem szólólemezt készíteni. Igent mondtam, ő vállalta, és fantasztikus csapat gyűlt össze, többek között Presser Gábor, Somló Tamás, Horváth Charlie, valamint egy fiatal zenekar, a doboknál ifjabb Mihály Andrással, a fiammal.
Hallgatni komolyzenét szoktam, nagy komolyzeneőrült vagyok. Júliusban Bayreuth-ban nagy élmény volt, hogy láthattam a Wagner-fesztiválon a gyönyörű Trisztán és Izolda előadást. Két évtizede a Budapesti Fesztiválzenekarnak vagyok lelkes rajongója, bérletese, ott ülök minden koncertjükön. Rendkívül fontos számomra, hogy jófajta zenével „átöblítsem” a fülemet.