A deloni rejtély

Cannes soha nem bánt vele nagyvonalúan a díjazások, az elismerések terén. Kivárták, amíg ez letudható a ma nyolcvanöt esztendős magányos farkas – így nevezi magát – életműve előtti tisztelgéssel. 

Bár Delon évek óta nem forgat, mint büszke apa 2007-ben az akkor tizenhét éves Anouchka „első bálozásánál” statisztált a cannes-i fesztiválpalota kárminvörös szőnyegén. 2010-ben pedig Claudia Cardinalét kísérte el Visconti mester klasszikusa felújított változatának, A párducnak vetítésére.

Ragyogó napfény újra

A nőket vetkőztető, a férfiakat gyilkoló tekintet 1960-ból a huszonhárom éves Deloné René Clément Ragyogó napfény című filmjében. Matt Damont évtizedekkel megelőzően alakította a tehetséges Mr. Ripley szerepét, aki áldozata bőrébe bújva kezd új életet. A szerep azért is fontos, mert Patricia Highsmith klasszikus bestsellerének francia feldolgozásával indult Delon mozikarrierje. Az Itáliában forgatott film restaurált kópiája a Cannes Classics mezőnyben debütált. Ezt követően a francia mozik újra műsorra tűzték egy rövid ideig.

Keveset mosolyog, sokat töpreng

Ezt a szokását mára sem vetkőzte le minden idők egyik legnagyobb férfi szexszimbóluma. Huszonhárom évesen szép volt, mint egy istenség. Az elmúlt bő hat évitezdben megteremtette, aztán megtagadta önnön legendáját. A női fülekbe vágyat suttogó szépfiúét, a számító szerencselovagét, az acélosan hideg szemű üzletemberét. De éppúgy volt gazdag nők kitartottja, fiatal szeretők pártfogója, hűtlen vagy elhagyott férj, depressziós alkoholista. Mintha manapság újra megtanult volna mosolyogni. Loire-menti birtokán a madarak röptét figyeli, tökéletes harmóniában él a kutyáival, macskáival és a lovaival. Értékeli a csendet. Olykor még harcol a démonokkal, halottjaival a túlvilágról. Dupla Skorpió lévén komoran nosztalgikus, megbocsátásra nehezen hajló, régi sebeket őrizgető. Pátosz és gyengédség éppúgy kavarog viharos lelkében, mint az időskorral „felszedett önirónia” és szerelmi illúzió.

Filmes szellemek

„Gyere, elviszlek Cannes-ba!” – szólt hozzá színész barátja Jean-Claude Brialy. 1957-ben járt először a fesztiválon. A kutya nem ismerte fel, mégis jó emlék maradt számára. Egy este találkozott Rock Hudson ügynökével, Henry Wilsonnal. Próbafelvételre hívta őt Rómába. Megkapta a híres hétéves szerződést Hollywoodba, mégis Párizsban maradt. Yves Allégret rendezőnek sikerült meggyőznie, hogy francia színészként Franciaországban kell elkezdenie a pályafutását. Első közös filmjüket, az Amikor a nő zavarba jön címmel Edwige Feuillère-rel és Bernard Blier-vel forgatta. „Alapvető tanácsokat kaptam Allégret-től, Simon Signoret akkori férjétől: – Beszélj, ahogy beszélsz, mozogj, ahogy mozogsz, nézz, ahogy nézel. Könyörgök, légy önmagad, ne játssz!” Delon abszolút mesterének tartja Allégret-t, ez abból is kiderül, ahogy a Ragyogó napfényről beszél: „Szó sincs semmiféle tisztelgésről a karrierem előtt. Kizárólag azért fogadtam el Cannes meghívását, hogy megnézzem a mesterem felújított művét, ami elindította a karrieremet. Mindent tőle tanultam. A képkockák viszontlátása fájdalmas élmény az emberek miatt, akiket szerettem, és már nincsenek közöttünk.” Majd hosszan sorolja a hiányzók, az örökre eltávozottak filmjeit, A vörös kört Yves Montand-nal, A medencét Romy Schneiderrel. „Túl sok intim jelenet, túl sok emlék fűz hozzá... Cannes-ban ő volt a sztár. Én csak elkísértem Sissit. Emlékszem arra a csodálatos fotóra, ahol egészen kicsinek éreztem magam mint kezdő színész Sophia Loren és Romy társaságában.”

Romy Schneiderről, élete legnagyobb szerelméről, akivel a Christine forgatásán gabalyodtak egymásba, csak a szépet hajlandó felidézni. „A Christine volt a harmadik filmem. A forgatás alatt néztem, ahogy fejlődik, él, mozog, játszik. Az iránta érzett szerelemtől függetlenül csodáltam őt. Csodálat nélkül képtelen vagyok szerelmes lenni.”

Az európai mozi legszebb férfiarca

„Most már sztár vagy” – mondta Delonnak Allégret, miután kiállta a megpróbáltatásokat a Nápolyi öbölben, ahol a hajó kormányrúdja miatt kis híján balesetet szenvedett a forgatáson. A Ragyogó napfény sikere felkeltette iránta Luchino Visconti érdeklődését. Két kultuszfilmje hősévé választotta az itáliai mester: amolyan modern Miskin herceget formált meg a Rocco és fivéreiben, Lampedusa arisztokrata hősét A párducban. És noha huszonnyolc évesen az európai mozi legszebb férfiarca lett, úgy érezte, nem sokat ért a filmezés mesterségéhez.

Valóságos kalandor

A sceaux-i zöldségeskofa fia változatos kilométereket tudhatott a háta mögött: nagybátyja hentesüzletében segédkezett, szinte vallásos De Gaulle-hívő lett. Idegenlégiós múltja, a marseille-i leszereléskor vissza nem szolgáltatott fegyver miatti börtönbüntetés, két testőrének rejtélyes halála, mind-mind olyan momentumok Alain Delon kalandoréletében, amiről nemigen szokott említést tenni. Személyiségének vonzóbb oldala a nők millióit álmodozásra késztető, kegyetlen sármőr, az újhullámmal „flörtölő” színész, aki kései elégtételként kapta meg Jean-Luc Godard Újhullám című filmjének főszerepét hatvan körül.

A listák listája

A megbánások listáján az első között szerepel az elmulasztott alkalom Marilynnel, akit lenyűgözőnek tartott. Dolgozott viszont Katharine Hepburnnel, Ava Gardnerrel, Lauren Bacallal. Bardot-hoz életre szóló barátság fűzi. „Kéz a kézben járunk több mint ötven éve, gyakran telefonon beszélgetünk egymással.” A Delon és a nők témakörben hosszan lehetne értekezni. Mireille Darckal való kapcsolata is kiállta az idők próbáját. Sokéves különélés után valamikor az ezredfordulón találtak újra egymásra, méghozzá a színpadon. A szív hídjai Eastwood-film, illetve a könyv nyomán íratott magának darabot, melyet sikerrel játszottak még Kanadában is. Nathalie Delon „szerepe” leginkább Anthony fia világrahozatalára és néhány közös filmre korlátozódott. A holland szépség, Rosalie van Breemen, már az alkonyba hajló Delon feleségéül, két szép gyermekük, Anouchka és Alain-Fabien anyjául „szegődött” mellé, mielőtt viharos válással elágaztak útjaik.

Nyitva hagyott ajtók

A családi béke megteremtése mellett a másik lezáratlan fejezetet a mozi jelenti Delon számára. Nyitva hagyta az ajtót Besson és Polanski, két nagy kortárs rendező-kedvence előtt. „Ha ők hívnának, futva mennék. Sajnos a mozi ma olyan irányba fejlődik, ami nincs ínyemre. Régen belesüppedtünk a vörös bársonyfotelbe, hogy lássuk Ingrid Bergmant és Cary Grantet csókolózni. Az álom elszállt, a jelen mozija nem érdekel.”

A múltidéző nosztalgikus színész mindig előhozakodik olasz korszakával, Visconti atyai támogatásával, Clément, Losey, Melville profizmusával. „Soha többé nem fogom megtalálni annak a korszaknak az energiáját. A mai világ egyáltalán nem tetszik. Igazán semmi sem hoz lázba, holott valaha szenvedélyes voltam. A vágy, a szenvedély hiányzik.”

A nagy magányos Delon gyakran beszél a halálról. Noha a sajátjától nem fél, szívesen venné, ha nem egyedül kellene megküzdenie vele. „Kivételes sorsom volt − meséli. − Az én nagy kitörésem tizenhét évesen kezdődött. Elegem volt abból, hogy a nagybátyám hentesüzletében segédkezzem. Ezért menekültem a hadsereghez. Indokínában végre szabad voltam és boldog. Ma a gyerekeim sikere, boldogsága számít. Nélkülük már nem lennék itt.”

A családfő

Anthony fia három unokával is megajándékozta. Nagyon büszke Alain-Fabienre, aki egyre elismertebb filmszínész. A hamarosan harmincadik születésnapját ünneplő Anouchka lánya kétségkívül a szíve csücske. Fiatalító kúra egy korabeli színész számára, hogy néhány éve még egy színpadon játszhatott vele az Egy átlagos nap című darabban.

Alain Delon sűrű ráncai, komor természete, lelassult ritmusa ellenére gyógyíthatatlan romantikus. „Szeretnék még egyszer szerelmes lenni. Életemben utoljára.” − nyilatkozta pár éve.