"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Margó Fesztivál

Össznépi irodalmi-popkulturális zsongásban telik majd Budapest négy napja június 6. és 9. között.

Ekkor rendezik ugyanis – immár harmadik alkalommal – a Margó Fesztivált, több tucatnyi programmal, a város megannyi részén. Lesz Irodalom Éjszakája, a visegrádi országok csapat-slam versenye és Eszterházy családtörténetet boncolgat majd az író apa és a képzőművész fia.

 

 

Az irodalom is lehet szexi, azaz izgalmas és vonzó – ezt igyekszik, egyre nagyobb hatásfokkal bizonyítani a 2011-ben éledt irodalmi fesztivál, a Margó. Ahogy Erdős Virág írta a Margóhoz írt versében „szexi mint egy jó könyv teste, egy írókkal töltött este.”

 

A Margó, „az egyszerű ötletek szellemes fesztiválja” idén is behálózza a fővárost programok tucatjaival. Ankert, Akvárium, Castro, Holdudvar – csak néhány a Margó helyszínei közül, ahol Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Térey János, a friss Aegon-díjas Barnás Ferenc és a híres, álnéven publikáló krimiszerző, Kondor Vilmos is kiemelt zenés, színházas esteken szerepel majd, önálló programokkal. Cserna-Szabó András és Elek Ferenc főzni fognak, Nyáry Krisztián új szerelmi történetekkel és vetítéssel készül.

 

A “visegrádi országok” csapatai a Summer Slam Days keretében mérik össze magukat. A Magyar erőt Daniel Brownwood (USA-H), Szkárosi Endre, Tolnai Eszter, Pion István, Horváth Kristóf /Színész Bob, Süveg Márk /Saiid, Simon Márton, Molnár Péter, Müller Péter Sziámi, Gábor Tamás /Indiana képviseli

 

A Margó Fesztivál csúcsprogramja az Irodalom éjszakája, ahol újra láthatjuk, milyen vibráló, érdekes és izgalmas a magyar kortárs irodalom. Tizenöt különleges helyszínen olvas fel tizenöt író, költő, slammer zenészekkel és színészekkel társulásban.

Az írók családtörténetét boncolgató Rokonok-esten Esterházy Péter és fia, a képzőművész Marcell beszélnek apáról, fiúról, családról, irodalomról, alkotásról és egymásról. Esterházy Péter író történelmi családfájának, a galántai hercegi és grófi famíliának történetét – noha történelemkönyvek írnak róla – nem mindenki ismeri. Nehéz is lenne számon tartani az összes felmenőt és családi ágat, Mokudtól, Salamontól vagy Esterházy Ferenctől máig. A Rokonok című nagy sikerű sorozat mostani estjén minden eddiginél izgalmasabb betekintést kapunk a dinasztia múltjába, de leginkább az apák és fiaik történetébe.

 

A fesztiválon mutatja be első regényét D. Tóth Kriszta, aki édesanyja történetéből írt könyvet Jöttem, hadd lássalak címmel. A Margó Fesztiválon a zene és az irodalom kapcsolata minden eddiginél fontosabb lesz. A honi popkulurális események legizgalmasabbika, a kortárs költők és pop-rock zenészek összjátéka, a Rájátszás új párokkal és Takács Eszter bevonásával készül az ingyenes koncertre. Keresztury Tibor Víg Mihállyal lép fel. Závada Péter, Simon Márton és Sirokai Mátyás verses estjének ritmusát és hangulatát a Belle Belle atmoszférikus, utazós, filmszerű szintetizátorzenéje és vetítése határozza meg.

 

 

Végezetül álljon itt Erdős Virág Margó Feszt című verse:

 

 

 nem csak szó szó szó de kéj is

ilyen pont a pesti

éj is

 

szexi mint egy jó könyv teste

egy írókkal töltött

este

 

mozdulj rá és merülj bele

okosságokkal van

tele

 

bölcsebb mint a pesti argó:

tiszta lappal vár a

Margó

 

több ez mint a tejbe sírás

lesz sok szép meg helyes

írás

 

némi Grecsó meg a Dések

apró kis meg-

lepetések

 

nem számít hogy kell-e

kell-e

fellép majd a Belle

Belle

 

nyomják szólóban és team-ben

Barnás-est is lesz a

PIM-ben

 

egyik keres Másik

halál

(aki akar oda-

talál!)

 

lesznek forró Nyáry

sztorik

könnyű borok is meg

Borik

 

lesz itt minden (kaja, pia)

Esterházy meg a

fia

 

lehetsz Ernő lehetsz Erna

úgyis megfőz majd a

Cserna

 

lehetsz cool a Preziben

toll a Szvoren

keziben

 

összefuthatsz más fanokkal

egy-két rajjal pár

farokkal

 

durvább mint a velő májjal

együtt hülyülni a

Háy-jal

 

ne légy suttyó ne légy kába

vár a Lánchíd pesti

lába

 

nézz szembe a rideg ténnyel:

lehet verset írni

fénnyel

 

szintivel meg szakszival is

bárhogy jöhetsz

(taxival is)

 

ott folytatom, ahol kezdtem:

talizzunk a

Margó Feszten!

 

érdekel? ne

szarozz vele: gyere el és

lapozz bele!

Fotó: Facebook/Margó Fest