"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

New Yorkból Szegedre

Negyven éve láthatta utoljára a közönség a Porgy és Besst, a legismertebb amerikai operát a Dóm téren.

Idén augusztusban ismét felcsendül a Szegedi Szabadtéri Színpadon a világhírű Summertime ária, a legjobb operaházakat megjárt New York-i énekesek tolmácsolásában.

 

 

Szinte napra pontosan negyven éve mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Porgy és Bess című operát. Akkor a Magyar Állami Operaház előadását láthatták a Dóm téri nézők, Mikó András rendezésében, Pál Tamás vezényletével, a főszerepekben Begányi Ferenccel és Házy Erzsébettel. Az eltelt évtizedekben hiánycikk volt a hazai operaéletben Gershwin legismertebb műve, így színháztörténeti jelentőségű pillanatokat élhetnek át azok, akik ellátogatnak a fesztivál augusztus 9-i és 10-i előadásaira.

 

A darab leghíresebb áriája a Summertime, mely egyike a világon legtöbbször feldolgozott daloknak: több mint harmincháromezer változat készült belőle, többek között Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Billie Holiday, Janis Joplin, Norah Jones, Isaac Stern és Christina Aguilera is elkészítette a maga verzióját. Bess szerepét az operaszínpadokon olyan jelentős szopránok énekelték, mint Leontyne Price, Leona Mitchell vagy a nemrég Magyarországon is járt Grace Bumbry. A Summertime mellett több ária is ismerősen csenghet a jazz vagy a gospel iránt érdeklődő közönség számára is, így például az I got plenty o’ nuttin, az I loves you Porgy, a Bess, you is my woman now vagy éppen az It ain’t necessarily so.

 

Az augusztusban látható előadás szereposztása elsőrangú: New Yorkból érkezik Szegedre az afro-amerikai operaénekesekből álló társulat. A Susan Williams-Finch rendezésében, Stefan Kozinski vezényletével színre kerülő opera címszerepeit Richard Hobson és Angela Owens játssza.

 

Hobson, aki Porgyként 2004-ben debütált, énekelt már a Metropolitan színpadán is. A drámai erejű színpadi jelenlétéről ismert énekes az Egyesült Államok olyan jelentős operaházainak rendszeres fellépője, mint a Metropolitan Opera, a New York City Opera, a Dallas Opera és a Mississippi Opera. A lírai szoprán, Owens a Porgy és Bess produkcióval több mint húsz jelentős operaszínpadon lépett fel az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Egyiptomban és Nagy-Britanniában.

 

Sportin’ Life karakterét Reggie Whitehead alakítja, aki ebben a szerepben fellépett már Oroszországban, Lengyelországban, Görögországban, Észtországban, Litvániában és Kelet-Európa jelentős színpadain. Művészetéért háromszor is megkapta a Carbonell-díjat. A New York-i debütálásáért Theater World Awarddal jutalmazott Phillip Boykin a Porgy és Bess Crownjaként éveken keresztül turnézott Németországban, Japánban, Portugáliában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban.  2012-ben ezért a szerepéért Tony-díjra jelölték.

 

Előadások: 2013. augusztus 9., 10. 21 óra (esőnap: augusztus 11.)