"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A cipők királynői

Egy Blahnik-cipő jobb, mint a szex? Madonna szerint igen, ugyanis tovább tart.

A legtöbb vásárló bizonyára abban az esetben adna ki vagyonokat egy cipőért, ha tudná, hogy a maximális kényelmet és minőséget fizeti meg. A világ legdrágább cipői azonban a legkevésbé sem komfortos mokaszinok, hanem zömében bütyökvonzó és lúdtalpbarát magassarkúak. A nőket – mint első számú cipőgyűjtőket – általában úgysem az egészségügyi szempontok, hanem az érzelmek befolyásolják, és ezek a darabok sajnos ellenállhatatlanul szépek, ami épp elég érv a beszerzésükhöz (már ha a piszkos anyagiak nem állnak az impulzusvásárlás útjába).

 

 

A tűzpiros talp sikertörténete

 

Az egyik leghíresebb tervező Manolo Blahnik, főleg, amióta a Szex és New York című sorozatban a főszereplő Sarah Jessica Parker az életénél is többre tartotta kézműves Blahnik-cipőjét. Később pedig az ő kreációja került az Alkonyat-trilógia filmváltozatában Bella, azaz Kristen Stewart lábára az esküvőn. Madonna is jócskán hozzájárult a cég promóciójához, miután egyszer kijelentette: egy Blahnik jobb, mint a szex, mert tovább tart.

 

 

Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy drágább mulatság egy együttlétnél! A spanyol tervezőguru mostanság Angliában él, ahol nyilván nemcsak egy keskeny cipősszekrény áll a rendelkezésére, mivel elmondása szerint „pár tízezer ostoba cipővel” tengeti napjait György-korabeli villájában.

 

Christian Louboutin is dobogós a híres cipőgyártók listáján: ő védette le a tűzpiros talpat (ez ügyben még pert is nyert Yves Saint Laurent ellen). Szenvedéllyé vált hobbija tinikorából ered:  Párizsban meglátott egy múzeumi táblát, amelyen arra kérték a hölgyeket, hogy ne karcolják össze tűsarkújukkal a padlót. Onnantól kezdve mániákusan kezdte rajzolni a furcsa formájú cipőket, és bizarr érdeklődése olyannyira nem lankadt, hogy nemrégiben David Lynch rendezővel közösen nyitottak egy Fetish nevű kiállítást, amelyet kizárólag ágyon fekve hordható daraboknak szenteltek. A francia divatdiktátorról még Jennifer Lopez is énekelt a 2009-es Louboutins című dalában, legnagyobb rajongója pedig a híres írónő, Danielle Steel, akinek több mint ezer pár Louboutin-cipőt sikerült eddig begyűjtenie. Louboutin egy különlegességgel is bevonult a cipőtörténelembe: elkészítette ugyanis Hamupipőke valódi üvegcipőjét, amelyről a gyémántok sem hiányozhattak.


És ha már mesebeli cipő-ikonok: Harry Winston ékszerész az Óz, a csodák csodája híres piros topánkáját álmodta meg új verzióban, az 1939-es film megjelenésének 50. évfordulójára. Nem aprózta el a tervét: a 4600 rubinnal és 50 karátnyi gyémánttal kirakott gyönyörűségen két hónapig dolgoztak a kézművesek. A munka azonban bőven megért ennyit, ugyanis Dorothy luxuscipőjének felbecsült értéke több mint 2 millió euró!

 

Nem mindegy, milyen sarok tapossa a vörös szőnyeget

 

Ahány cipőtervező, annyiféle passzió: Stuart Weitzman mániája például 2002 óta, hogy Oscar-gálákra készít döbbenetes értékű, azaz megfizethetetlen gyémántkülönlegességeket. Csak a  gazdasági válság szakította meg a sormintát, hiszen akkoriban erősen visszatetszést keltett volna a fényűzés. Az elsőt a Sötétség útja (Mulholland Drive) című film sztárja, Laura Elena Harring viselte, és még bélyeget is forgalomba hoztak a finom kis cipő fényképével. Az egyik legkülönlegesebb évjárat a 2005-ös volt, amikor is a lábfejdísz Marilyn Monroe Swarovski kristályos fülbevalóiból készült. A világ legdrágább cipője pedig az a 2,5 millió eurót érő 2006-os példány, amely szintén egy fülbevaló újrahasznosításából született. Az ékszer eredeti tulajdonosa Orson Welles felesége, Rita Hayworth, a büszke viselő pedig az általunk nem igazán ismert Kathleen York színésznő-énekesnő volt. A barna szatén körömcipőn rubinok, zafírok és gyémántok jelképezik a mesés gazdagságot.

 

Aranytömbből magassarkút

 

Nem feltétlenül a legdrágább a legkülönlegesebb, bár az igazán extravagáns darabok azért sohasem olcsók. Ilyen például az a 123 ezer eurós, arany Eternal Borgezie Diamond is, amelynek pántjait teljes egészében gyémántok borítják, a sarka pedig átlátszó üvegből készült. A lábbeli kemény aranytalpa miatt rózsaszín bőrbetétek kerültek a belső részre, hogy a fájdalom ne hervassza le idő előtt a mosolyt viselője arcáról. A 2200 gyémánttal kirakott cipőn nem kevesebb, mint három évig dolgoztak megálmodói.

 

 

Feltűnő, de királynői darab a Kathryn Wilson új-zélandi cipőtervező ötletét dicsérő 380 ezer eurós mestermű. A kézzel és rengeteg gyémánttal készült cipellő üvegsarka és piros talpa csak még bájosabbá teszi az összképet. A rengeteg munkaórában készülő lábbeli elkészítéséhez még sebészeti precíziós eszközöket és speciális ragasztót is alkalmaztak. Aki felpaprikázná magát az értelmetlennek tűnő pénzkidobáson, megnyugodhat: az eladásából származó bevétel egy gyermekalapítványhoz kerül.

 

Talán meglepő, hogy mindezen összegekhez képest a tömör, tiszta aranyból készült magassarkú csupán 20 ezer euróba kerül. Ennek árát könnyű volt megbecsülni, hiszen csak be kellett szorozni a 680 grammos aranytömböket az arany akkori, 2007-es árfolyamával.

 

25 ezer euróért pedig a világ legdrágább férficipőjét vehetjük meg: a Testoni által jegyzett, Moro elnevezésű ritkaság a legjobb minőségű aligátorbőrből, kizárólag kézi munkával készült. A cipő aranycsatját drágakő díszíti, de szerencsére nem lett hordhatatlanul flancos az összhatás. A maximálisan vízállóra, könnyűre és tartósra tervezett darab elkészítése összesen majdnem 200 lépésből áll (és várhatóan jóval több lépésre tervezték).